DR. FODOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR ISTVÁN
DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én sejtettem, hogy Torgyán képviselő urat nem igazán az fogja érdekelni, amiről a kérdése címe szól, mert hiszen arra a választ ő is tudja, hogy a NATO-kérdőíveknek a kitöltése a holnap kezdődő tárgyalásokat követi, és ez több hétig eltart.
A képviselő úr valójában elmondott kérdése, úgy érzem, egy kicsit személyeskedő indíttatású, és talán szerencsésebb lett volna megvárni a külföldön tartózkodó Keleti György miniszter úr hazatérését. De ha már úgy hozta a sors, hogy nekem kell erre válaszolnom, akkor hadd hívjam fel a képviselő úr figyelmét arra, hogy a miniszter úr nemrégiben nyilatkozott a sajtóban erről a kérdésről, és úgy gondolom, talán mások számára is megszívlelendő módon nem tagadta meg korábbi önmagát, hanem elvállalta (Taps és derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) és mindenki számára megismerhető módon feltárta a viszonyát ehhez a kérdéshez.
Azonban van ennek a személyeskedő kérdésnek egy közérdekű olvasata is, és talán szerencsésebb, hogy erre én válaszolhatok. Keleti György kidolgozója volt a kormányprogram azon részének, amely Magyarország euro-atlanti integrációs, azon belül NATO-csatlakozását tűzte ki célul, és három éve személyében is letéteményese azoknak a változásoknak, amelyek a honvédségben a feltételei ezeknek a folyamatoknak, és az integrációs szervezetek, valamint azok tagállamai előtt személyében is megjelenítője azoknak az értékeknek, amelyek egyúttal a csatlakozás elemi követelményeit jelentik.
Hogy Keleti György miniszter úr milyen hitelességgel tudja képviselni a Magyar Köztársaság érdekeit, arra talán a legjobb tanúbizonyság az a nyilatkozat, amelyet az Országgyűlésnek ma módjában volt elfogadni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem