DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Az államtitkár úr válaszából megtudhattam tehát, hogy itt a római jogi error in facti ténye forog fenn.
Ezt nekem is méltányolnom kell, de akkor kénytelen vagyok megkérdezni: ha a miniszter úr ilyen időben rájött arra, hogy nem ez a béketábor, hanem a másik a béketábor, és most már a Varsói Szerződés helyett a NATO ügyében szorgoskodott, akkor vajon miért vásárolta 1996-ban tömegesen a T-72-eseket (Juhász Ferenc: Mi köze ennek ehhez?) meg a páncélozott, egyéb kiselejtezett szovjet járgányokat, amelyeket mozgó koporsónak minősítenek, és az Öböl-háborúban céllövési gyakorlatot folytattak a nyugati haderők ezzel kapcsolatban?
Szíveskedjék akkor választ adni: ha már felvilágosodott a miniszter úr, akkor miért volt továbbra is tévedésben a beszerzéseit illetően?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem