DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Az alsólendvai művelődési otthon befejezését 1998 végére tervezik, az építkezés mintegy 10 millió német márka költséggel készül. Ennek kétharmadát valóban a szlovén kormány vállalta, az ön által is idézett megállapodásban egyharmadát vállalta Lendva község önkormányzata, a lendvai magyar nemzeti önigazgatási közösség, illetőleg a magyar kormány Határon Túli Magyarok Hivatala. Eddig a magyar kormány hozzájárulása mintegy 200 ezer német márka összegben van, ami a teljes bekerülési költségnek valóban mintegy 2 százaléka, de a kormányt terhelő résznek jelentősen nagyobb része.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a jóléti társadalmakban élő kisebbségek sorsa milyen visszás, ugyanakkor nem tudunk ennél nagyobb részt vállalni az építkezési költségekből. A tárcának ilyen célú költségvetési támogatása nincs, a tárca a támogatást a magyar nemzeti közösség önigazgatást építő tevékenysége - oktatás, iskolán kívüli művelődés - szolgálatába kívánja állítani. Az elmúlt évben összesen 2 millió 690 ezer forint értékben járultunk hozzá a szlovéniai magyarság anyanyelv- és identitásmegőrzéséhez; ugyanakkor az infrastrukturális jellegű, beruházás jellegű költségekre elsősorban a határainkon belül van kötelezettsége a magyar kormánynak, mindenekelőtt például, ha ebben az összefüggésben akarjuk említeni, akkor a hazai szlovén kisebbség tekintetében.
Jó kapcsolatban vagyunk a lendvai magyar nemzeti művelődési intézet vezetőjével, tudjuk jól, hogy ismerik a magyar gazdaság határainkon túl élő magyarokat támogató magatartásának korlátait, tehát nem arra számítottak, hogy tetemes összeget ajánljon fel a művelődési miniszter, sokkal inkább a készség kinyilvánítását várták a megoldás keresésére, és ezt a készséget miniszter úr ki is nyilvánította.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem