ISTVÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A szlovéniai magyarság központjában sem színház, sem hangversenyterem nincs. Az Antall-kormány közel 10 millió forinttal támogatta a Makovecz Imre által tervezett művelődési otthon megépítését. A szlovén állam a költségek kétharmadát vállalta, a hazai vezetés az egyharmad rész kifizetésére vállalt kötelezettséget. Az együttműködési szerződést a jelenlegi kormány is aláírta.
A szlovén Népújság szerint magyar részről a teljes költségeknek eddig mindössze csak 2 százalékát biztosították. A lap tudósítása szerint Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter úr a Nagykanizsán tartott határmenti értekezlet kapcsán még csak csekély biztatást sem ígért arra nézve, hogy a művelődési központ felépítését milyen formában támogatják, sőt arra utalt, hogy a kormány jelenleg nem lát lehetőséget jelentős támogatásra, de még a támogatás keresésére sem.
Göncz László, az alsólendvai magyar nemzetiségi intézet igazgatója és a hetilap főszerkesztője cikkeiből kiderül, hogy a muraközi magyarok a be nem tartott ígéretek miatt kiábrándultak a budapesti kormányból. Az 1994. évi kormányprogram szerint az európai integráció, a nemzetiségi kapcsolatok és a határon túli magyarok ügye egyenrangú, fontos cél és feladat.
Ezért kérem államtitkár urat, adjon a szlovéniai magyarok és a honi magyarok megnyugtatására választ arra nézve, hogy a kormány az együttműködési megállapodás alapján mikor és milyen támogatást ad az alsólendvai művelődési otthon megépítésére.
Tisztelettel várom államtitkár úr válaszát. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem