DÖGEI IMRE

Teljes szövegű keresés

DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Rádióhallgatók! "Legyen-e Kengyel községben hulladék-megsemmisítőmű?" - ezt a címet adtam ennek a felszólalásomnak.
1997. augusztus 3-án lesz Kengyel községben, Jász-Nagykun-Szolnok megye területén népszavazás, amely dönt az önkormányzat és képviselő-testület véleményéről, az teszi majd az "i"-re a pontot, hogy valóban helyt ad-e Kengyel község a plazmaenergiás hulladék-megsemmisítő üzemnek. Bár a törvény nem teszi kötelezővé, hogy népszavazás legyen erről, de az önkormányzat úgy döntött, hogy megkérdezi a lakosság véleményét. Nyilatkozott erről a polgármester, Czédly Gyula, hogy az önkormányzat úgy határozott, nem fosztja meg a település lakosságát attól, hogy döntsön ennek a rendkívüli üzemnek a beindításával kapcsolatban.
Én mint a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője, szintén majdnem későn, azaz '97. július 12-én szereztem tudomást arról, hogy mire készül ez a külföldi cég, amely az Alföld szinte majdnem mértani középpontjában szándékozik egy ilyen plazmaenergiás hulladék-megsemmisítő létesítményt üzemeltetni, azaz felépíteni.
Erről kívánok most a mélyen tisztelt országgyűlési képviselők, az illetékes minisztérium és a mélyen tisztelt rádióhallgatók előtt nyilatkozni, azaz ennek a szándéknak az előzményeiről vagy a következményeiről.
(18.10)
Egy kengyeli állampolgár, Molnár Jánosné - mások nevében is, nemcsak az önmaga nevében - egy S. O. S. segítségkérést továbbít rajtam keresztül az illetékeseknek, mely kérelmét kifejezésre juttatja azzal, hogy ő szereti az Alföldet és annak népét. Szereti gyermekeinket, unokáinkat, és az egészségükre gondolva nagy-nagy szorongással gondol ennek a megsemmisítőműnek a káros kihatásaira. Habár az eddigi tájékoztató gyűléseken elhangzott szakemberek szájából, hogy...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem