DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy az interpellációjában ön is utalt rá, a Selye-hagyatékot és könyvtárat 1992-ben Szentes város polgármestere és az alapítvány megállapodása alapján azzal szállították Szentesre, hogy ott egy Harvard típusú magánegyetemet alapozzanak meg, hozzanak létre.
Erről az elképzelésről akkor a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot senki nem tájékoztatta, a véleményét nem kérte ki, tekintettel arra, hogy egy civil kezdeményezésről, egy városi önkormányzat és egy alapítvány megállapodásáról volt szó. Időközben, amint ön is utalt rá, a terv dugába dőlt, amelynek számos összetevője van. Nem kívánom most vitatni a Kurca-parti Harvard ötletének megvalósíthatóságát, de az alábbi felmerült nehézségek a szakemberekkel való konzultáció során előre is láthatóak lettek volna.
Először is: az 5 milliósnak mondott dokumentumanyag ömlesztett, rendszerezetlen, senki nem rendelkezik mégcsak egy tájékoztató jellegű listával sem arról, hogy mit tartalmaz. Az anyag nagy része egyébként ma is kicsomagolatlanul, ládákban hever; ilyen nagyságrendű gyűjteménnyel ma Magyarországon egyedül az Országos Széchenyi Könyvtár rendelkezik, ott 20-25 ember foglalkozik csak az éves gyarapodás feldolgozásával.
Az újságcikkekben és szóbeszéd alapján terjesztett ötmilliós állomány is feltehetően fikció. Darabszámra természetesen lehet, hogy igaz, de teljesen értelmetlen minden egyes folyóiratszámot önálló folyóiratcímként kezelni, és ugyanez vonatkozik a kivágásokra, kéziratmásolatokra is. Folyóiratokat cím szerint tartanak nyilván a világ minden könyvtárában, és alighanem a világ legjelentősebb folyóirat-kölcsönző gyűjteménye, a Boston Spa cím szerint csak töredéke az állítólagos szentesi ötmilliónak.
Nem világos, és nem tudni pontosan azt sem, ki és milyen ismérvek alapján értékelte az állományt pont 327 millió forintra. Nem világos továbbá az sem, ki vállalta az adomány tárolásának, feldolgozásának, működtetésének költségeit, lemondták-e valaha ezeket a vállalásokat.
Mindezekből, tisztelt képviselő úr, kiderül, hogy ezt a több éve húzódó - és mint napjainkra már látszik, nem kellően átgondolt és megalapozott - ügyet az alapítvány és Szentes város önkormányzata rendezhetné; akár úgy is, hogy a város helyezi el az állományt, akár úgy, hogy az ország más könyvtárának tovább ajándékozza az odaillő példányokat.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium az ügyben annyit tud tenni, hogy ha megkeresés érkezik a szóban forgó civil kezdeményezés bármelyik résztvevőjétől, akkor szakvéleményt kér az erre hivatott szakmai szervezetektől, könyvtár-informatikai szakemberektől az állomány jellegéről és elhelyezhetőségének lehetőségeiről.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem válaszom tudomásulvételét. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem