PALLAG LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PALLAG LÁSZLÓ
PALLAG LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Magyarországról azt szokták mondani, hogy szellemi nagyhatalom, és ennek az állításnak minden alapja megvan.
A világ számos kiemelkedő tudományos eredménye - a C-vitamintól kezdve az atombombáig - jött létre magyar tudósok szürkeállományának termékeként. Ezek sorába tartozik dr. Selye János magyar származású orvosdoktor is.
Neve elsősorban az általa kiadott stresszelméletről lett ismeretes. Az e tárgyban elért sikerei alapján 18 egyetem díszdoktorává választotta, valamint 43 tudományos társulatnak tagja, és számos város díszpolgára volt. Selye János munkássága során több mint 40 könyvet és 1700 szakközleményt jelentetett meg, és az 1982-ben Montrealban bekövetkezett halálakor ötmillió, 80 százalékban angol nyelvű könyvből és folyóiratból álló gyűjteményt hagyott hátra.
Ezt a hagyatékot az Amerikában élő Szabó Sándor, a Harvard Egyetem tanára vette gondjába, és tőle származik a Selye-Szabó Könyvtár Alapítvány ötlete is. Az alapítvány tőkéjét amerikai és német adományból gyűjtötték össze, és a könyveket Hamburgig hajóval, majd onnan 1992-ben 36 kamionnal Magyarországra szállították.
Az alapítvány eredeti célja a kelet-közép-európai térség tudományos fejlődésének elősegítése. Mivel ezt a célt Magyarországról is meg lehet valósítani - '92-ben legalábbis úgy látszott -, az alapítvány ezt az országot, illetve Szentest választotta a könyvtár végső otthonává, ahol egy "kis Harvardot" szerettek volna létrehozni, és amely egy Harvard-típusú magánegyetem megindítását is lehetővé tenné.
Szentes város akkori városatyái meg is ígérték, hogy a volt vármegyeházát a könyvtár elhelyezésére ingyenesen rendelkezésre bocsátják, amelynek különtermében Selye János személyes tárgyait, kéziratait, levelezéseit is kiállították volna.
A terv azonban dugába dőlt, mert az ingyenes használatra felajánlott épület felújításra szorul, a könyveket csak a helyi laktanya üres raktárába tudták elhelyezni. Az alapítvány pénze pedig időközben elfogyott, és a várakozással ellentétben magyar finanszírozási lehetőség nem jött létre.
Az alapítvány csődbe jutott, az épület átalakítási munkái leálltak.
Kérdezem tehát államtitkár urat: mi lesz a Selye-hagyaték és az ajándékkönyvtár sorsa? Válhat-e az időjárás és a patkányok martalékává a 327 millió forint értékű, a tudományos világban is megbecsült kulturális hagyaték? Lát-e lehetőséget, hogy a hányatott sorsú hagyaték állami támogatással egyenesbe jut, és betölti azt a szerepet, amit az alapító szánt neki: a közép-kelet-európai térség tudományos fejlődésének elősegítését?
Várom a válaszát, államtitkár úr! (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem