DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Ön valóban nagyon részletesen ismertette a nemzeti kataszteri program lényegét, amely tulajdonképpen az ingatlanok digitális térképezéséről, komputeres nyilvántartásáról és információs rendszeréről szól, ennek komplex keretbe foglalásáról.
A 6 milliárd forintot kitevő hitel aláírása valóban megtörtént - bizonyos késedelemmel. Azonban szeretném ehhez hozzátenni, hogy a hitelfeltételek az elmúlt időszakban jelentősen változtak. Az elmúlt év végén a német hitel olyan kondíciókat írt elő, amelyek a vizsgálatok során azt mutatták, hogy ennél kedvezőbb feltételekkel is lehet hitelt igénybe venni. Azt is hozzá szeretném tenni, hogy voltak benne olyan kikötések, melyek előírnák, hogy német vállalatok, illetve Magyarországon működő magyar-német vegyes vállalatok privilégiumokat élvezzenek ezen a területen. A Földművelésügyi Minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy a közbeszerzések törvényének szellemében történjen a technikai kivitelezés, tehát nyilván pénzt, adott esetben hitelt is csak olyan esetben tud elképzelni és elfogadni, ha ezek a kikötések nincsenek. A jelenlegi hitel egy ilyen lehetőséget biztosít, amely mögé értelemszerűen kormánygaranciára is szükség van, hisz a "nemzeti kataszteri program" közhasznú társaság ezt a hitelt önmagában nem veheti fel.
Természetesen a minisztérium ezalatt nem tétlenkedett, hanem a saját forrásainak átcsoportosításával jelentős felméréseket végzett ahhoz, hogy a szükséges munkákra a vállalkozóknak meghirdethesse azokat a feltételeket, hogy milyen módon lehet ezekhez a munkálatokhoz hozzájárulni, mert nagy a belföldi és a külföldi érdeklődés is.
Szeretném még azt is hozzátenni, hogy a kárpótlás befejezése után jelentős létszámemeléssel kívánjuk ezt a munkát felgyorsítani. Hozzáteszem, hogy óriási munkáról van szó, amely évekig is el fog tartani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem