FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációmra adott miniszteri választ a gazdasági bizottság értékelte, és jelentését akként foglalta össze, hogy kiegészítéssel célszerű lesz azt elfogadni. A gazdasági bizottság állásfoglalásával a magam részéről egyetértek, annál is inkább, mert a gazdasági bizottság ülésén a szavazatommal magam is támogattam. Legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ebben a gazdasági bizottsági jelentésben nemcsak arról van szó, hogy egy álláspont megerősödött, hanem ez a jelentés már tartalmazza a konkrét intézkedéseket és döntéseket is, amelyekre gyakorlatilag az interpellációm irányult.
Ma már - egy hónap elteltével - tényként lehet megállapítani, hogy a Tisza Cipő Rt. megkapta a 1,5 millió ECU értékű tőkejuttatást. Mivel ennek több feltétele is volt, ezen túlmenően még több olyan gazdasági helyzetét javító lépés is történik, amely elősegíti a cég reorganizációját. Meggyőződésem, hogy ezekkel a lépésekkel a társaság helyzete javítható, a krízise feloldható.
Arról is meg vagyok győződve, hogy olyan döntés született most, amely nemcsak a társaság dolgozóinak, hozzátartozóiknak és ennek a térségnek a helyzetét javítja, hanem valószínűleg társadalmi méretét tekintve is a legkedvezőbb eredmény született ezzel a döntéssel.
Szeretném megköszönni Csiha Judit miniszter asszonynak a segítségét, valamint az ÁPV Rt. igazgatóságának és azon munkatársainak közreműködését, akik ennek érdekében ténykedtek. Határozottan merem állítani, hogy az elmúlt hetekben ezen a téren nagyon komoly munka folyt, és az eredményezte ezt a pozitív döntést.
Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni képviselőtársaim támogatását, hogy június 3-án támogattak. Úgy érzem, ez nyomatékot adott ennek a lépéssornak.
Most pedig arra kérném képviselőtársaimat, hogy a kiegészített miniszteri választ fogadjuk el.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem