DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, minden túlzás nélkül állítható, hogy több évtizedre kiható, nagy horderejű döntés előtt áll a Magyar Országgyűlés. Azért kezdem ezzel a kijelentéssel, mert Torgyán József képviselőtársam azt mondta, hogy álmegoldásokkal, irreális javaslatokkal traktálja a kormány az Országgyűlést. Én ezt a megállapítását természetesen nem fogadom el, bár kétségkívül a kormány szegényes fantáziájára vall, hogy a nyugdíjrendszer reformjának keretében sem az autópályadíjjal, sem a kórházi ágyakkal, sem pedig más, tudományfinanszírozási és hasonló kérdésekkel nem foglalkozik. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
A napirenden levő javaslatok a nyugdíjrendszer fokozatosan megvalósuló és gyökeres átalakítását célozzák. Álláspontom szerint mindkét jelző fontos. A javaslat szerint az átalakulás gyökeres, mert abban mindenki egyetért ma Magyarországon, hogy változtatásra van szükség, viszont a kisebb-nagyobb változtatásokban - úgy is mondhatnám, a toldozgatásban-foldozgatásban - rejlő lehetőségek, tartalékok mára tökéletesen kimerültek.
Talán nincs még egy olyan törvény és ahhoz kapcsolódó joganyag - az adótörvényekkel kapcsolatban nem végeztem ilyen számításokat -, amely annyi módosítást élt volna meg, mint a nyugdíjrendszerhez kapcsolódó jogszabályok köre. Az 1975. évi II. törvényt elfogadása óta csaknem ötvenszer, a végrehajtási jogszabályokat pedig hozzávetőleg százszor kellett a mai napig módosítani. Ez pedig - mondjuk meg úgy, ahogy van - nem válik egyetlen törvény, jogszabály előnyére sem, a kiszámíthatóságról, a jogbiztonságról most nem is szólva.
Mindamellett az átalakulás fokozatos, mert a társadalom egyik legnagyobb működő rendszeréről van szó informatikai, ügyviteli, pénzügyi szempontból egyaránt. Ami azonban ennél is fontosabb, tisztelt képviselőtársak, hogy mindenekelőtt emberekről van szó. Kialakult, ismert feltételekről, formákról, tapasztalatokról, talán úgy is mondhatnám, szokásokról, amelyek egyszerre serkentői, de korlátai is a változások időbeli ütemezésének. És szó van természetesen egy politikai, vagy ha úgy tetszik, egy morális korlátról is, arról, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer által érintettekkel nem lehet megfizettetni az átalakulás árát. Ez is a fokozatosság vállalására és némiképp egyfajta óvatosságra intette a javaslattevőket, és inti a döntéshozókat is.
Tisztelt Ház! Egy percig nem volt kétséges, hogy a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán kemény vita elé néz a kormány - erre a pénzügyminiszter úr az expozéjában is kitért. Hangsúlyozta, ő nem naiv, tisztában van azzal, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok politikai érdekei oly mértékben eltérnek, kiváltképp egy évvel a választások előtt, hogy ennek a szempontnak, ennek a körülménynek alkalmasint alapvető szakmai szempontok is áldozatul eshetnek; mégis hangot adott annak a reményének, hogy azért alapvetően a szakmai szempontok és megközelítések fognak dominálni.
Azt gondolom, ez a remény részben igazolódott, részben azonban nem igazolódott. Nem szeretnék tételesen reagálni a közvetlen előttem elhangzott hozzászólásra, de ezt azért szerettem volna újólag hangsúlyozni, mert ne gondolják a tisztelt ellenzéki képviselőtársaim se, hogy a kormánypárti frakciók tagjai körében ne kellett volna lefolytatni rendkívül hosszú, sok energiát igénylő, alapvető jelentőségű vitákat, ne gondolják, hogy köztünk, abban a szűkebb körben is, akik valamilyen mértékben részt vettek a koncepció kidolgozásában, ne lettek volna éles viták mindaddig, amíg valamennyi fontos kérdésre a mai ismereteink és legjobb tudásunk szerint biztonságos válaszokat nem tudtunk volna kapni.
(11.00)
Mindezek után néhány konkrét kérdésről:
A nyugdíjrendszer problémáival foglalkozóknak és természetesen valamennyiünknek szembe kell nézni bizonyos alapvető tényekkel. Először is azzal - és erről nagyon sokszor esett itt szó, de nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy lakosságunk öregszik. A 60 éven felüliek aránya fokozatosan növekszik, miközben az ország népessége csökken. E rendkívül összetett, pozitív és negatív okokra, tényezőkre egyaránt visszavezethető jelenség súlya, jelentősége, következményei természetesen a nyugdíjrendszer kérdéskörén messze túlmutatnak.
Személyes véleményem szerint az a körülmény, amelyre demográfusok hívják fel a figyelmet, hogy változatlan trendek mellett 2050-re 8,5 millió főre prognosztizálható az ország lakossága, olyan kérdés, amellyel átfogó módon igenis foglalkoznunk kell, mert itt egy rendkívül összetett gazdasági, szociális, kulturális, politikai és számos más vonatkozást is tartalmazó kérdéskörről van szó.
A nyugdíjrendszer szempontjából viszont - mert maradjunk ennél a tárgynál - ez azt jelenti, hogy az elkövetkező évek folyamán a járulékfizetők száma csökken, a nyugdíjasoké viszont növekszik. Ezt a finanszírozhatóság szempontjából vett problémát csak súlyosbítja a járulékfizetést megkerülők, elmulasztók magas aránya, és természetesen a munkanélküliség is. Ennek az egyre feszítőbb ellentmondásnak a feloldására már a korábbi kormányok időszakában is voltak különféle kezdeményezések. Emlékezetes, hogy a jelenlegi kormány - korábban is keresve erre a válaszokat - ennek szellemében tett javaslatot tavaly a nyugdíjkorhatár fokozatos emelésére, amit az Országgyűlés el is fogadott. Ennek szellemében fogalmazódtak meg javaslatok, születtek döntések a járulékalap, a járulékot fizetők körének szélesítésére, amelyek mérsékelni igyekeztek a járulékfizetés és az igénybe vett szolgáltatások közötti feszültségeket. E lépéssorozatba illeszkedik a beterjesztett javaslatcsomag számos más eleme is.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvénytervezetek által kezdeményezett változtatások alapvető célja, hogy garantált, a mainál kiszámíthatóbb, igazságosabb és a gyakoribb beavatkozást elkerülő stabil nyugdíjrendszer alakuljon ki Magyarországon. A javaslat több lépcsőben közelíti meg e meglehetősen összetett követelményrendszer kielégítő mértékű megvalósulását. Mindenekelőtt azzal, hogy többelemes nyugdíjrendszer bevezetését indítványozza. Nem arról van szó tehát, hogy érintetlenül marad a nyugdíjrendszer eddig ismert felosztó-kirovó rendszere. Hiszen a javaslat szerint természetesen továbbra is megmarad és a jövőben is döntő súllyal szerepel a szintén reform értékű átalakításra szoruló és a tervezett program szellemében átalakításra is kerülő mai általános és kötelező nyugdíjbiztosítás, azaz a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás, mint a nyugdíjrendszer első pillére, amely továbbra is a szükséges és elfogadható mértékű társadalmi szolidaritás megvalósulását hordozó pillér, az időskori szociális biztonság alapvető jelentőségű tényezője. Ehhez társul egy új, az egyéni felelősségen is alapuló nyugdíj-biztosítási pillér, az úgynevezett tőkefedezeti pillér.
A harmadik elem a ma már működő és gyorsan bővülő önkéntes nyugdíjbiztosítás, amely az egyre népszerűbb önkéntes nyugdíjpénztárak rendszerén, kisebb mértékben az üzleti biztosítások által kínált konstrukciókon keresztül valósul meg. Mindezt fokozatosan kialakuló és bővülő körben egészíti ki az időskorúak járadékának intézménye, amely mind a rászorulók, mind a nyugdíjrendszer működése szempontjából elvi jelentőségű, hiszen világosan szétválasztja a járulékfizetésen alapuló nyugdíjellátásokat az állam szociális gondoskodásának felelősségi körébe tartozó, ezért a költségvetés által finanszírozandó ellátásoktól.
Mindezekből kitűnik, hogy a nyugdíjrendszer egészén belül erősödik a biztosítási elv - ez szándéka is a törvényjavaslat-csomag beterjesztőjének, a kormánynak -, ami egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy erőteljesebb kapcsolat alakul ki a járulékfizetés és a nyugdíj összege között. Ez fontos célja, fontos eleme a változásoknak, hiszen a mai nyugdíjrendszer egyik alapvető problémája, hogy jó néhányan úgy érzékelik, vajmi kevés kapcsolat van az általuk befizetett járuléktömeg és a kifizetett ellátások között.
A vita - szolidaritás vagy biztosítási elv - legalább olyan régi, mint maga a kötelező társadalombiztosítás. A kérdésrendszer a nyugdíjrendszer egészén belül nem úgy merül fel, hogy vagy-vagy, hanem úgy, hogy is-is. És a valódi kérdés mindig az, hogy milyen mértékben, milyen arányban van jelen a két elem. A szintén átalakításra kerülő felosztó-kirovó rendszernek és a nyugdíjrendszer többi elemének együttesen kell biztosítania a társadalmilag szükséges és elfogadható arányokat. Mindez a beterjesztett törvénytervezetekben úgy tükröződik vissza, hogy új alapokra helyeződik a járulékfizetés, és ennek megfelelően mondja ki a törvénytervezet, hogy a kötelező társadalombiztosítás rendszerében a biztosítási elv, a társadalmi szolidaritás és a tulajdonhoz fűződő jogok alkotmányos keretek között együttesen és egyszerre érvényesülnek.
Már az eddigiekből is kitűnik, hogy nem pusztán egy új biztosítási forma, a tőkefedezeti magánnyugdíjrendszer bevezetéséről van itt szó, hanem a nyugdíjrendszer egészének átalakításáról, hiszen a továbbra is meghatározó jelentőségű felosztó-kirovó rendszer változásai szintén napirenden vannak. Ezeknek a változásoknak a lényege, legalábbis egyfelől - akár az egyes szolgálati évekhez kapcsolódó azonos súlyszámok ügyére, akár a degresszív jövedelemszámítás eddigi szabályainak módosulására, akár a minimális szolgálati idő növekedésére gondolok, és nem akarom tovább folytatni -, abban ragadható meg, hogy a felosztó-kirovó rendszeren belül is ösztönözni, erősíteni kívánja a járulékfizetési készséget, ami egyébként az egész nyugdíjrendszer működésének, másfelől a közterhek mértéke alakulásának is egyik kulcskérdése, vagy ha úgy tetszik, ebből következően a magyar gazdaságnak is egyik kulcskérdése.
Éppen a biztosítási elv előzőekben is vázolt erősödésével összhangban jelennek meg a rendszeren belül - vagy még inkább a rendszerhez kapcsolódóan - azok a szociálpolitikai elemek, amelyek a következetesebb biztosítási elvű nyugdíjrendszer miatt hátrányos helyzetbe kerülők minimális szociális biztonságát, illetve bizonyos kiegészítő szociális támogatást hivatottak megvalósítani. Idő hiányában csak utalni szeretnék az időskorúak járadékára, az özvegyi nyugdíj terén a választási lehetőségre, és így tovább, nem kívánom ezt részletezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztában vagyok azzal, hogy a közvélemény és az országgyűlési képviselők többségének szemében a legnagyobb mértékű változást az úgynevezett tőkefedezeti pillér bevezetése jelenti. Magam is osztom ezt az álláspontot, de szeretném megjegyezni: a felosztó-kirovó rendszer jelenleg tervezett és fokozatosan megvalósuló változásainak fényében és e pillér súlyát tekintve nem kell mértéktelenül eltúlozni a tőkefedezeti pillér szerepét, jelentőségét sem. Ez legalább olyan hiba lenne, mintha alábecsülnénk ennek az új elemnek a megjelenését.
Mindezek előrebocsátásával is a tőkefedezeti pillér tervezett formában történő bevezetése nyilvánvalóan minőségi változást eredményez, mert a munkavállalók, az érintett állampolgárok nyugdíjjárulékuk egy részét a saját számlájukra fizetik, és így azt bizonyos szabályok és feltételek mellett képződő hozamaival együtt magukénak tudhatják. Ez így rendben is van, és ez önmagában is meggyőző lehet.
Mindemellett kár lenne vitatni, hogy a tőkefedezeti elven működő magánnyugdíjpillér tervezett bevezetésével kapcsolatos vitákat szakmai körökben és azon kívül is éppen a bevezetés egyes sajátosságai, vagy ha úgy tetszik, a nálunk tervezett bevezetés kompromisszumai váltották ki, nevezetesen az, hogy az állampolgárokat végül is háromféle minőségre tagolja: azokra, akik számára kötelező, azokra, akik számára választható, és azokra, akik nem vehetnek részt ebben a rendszerben.
Ez a körülmény nem valamilyen elvont jogi szempontból lényeges, hanem azért, mert a kötelező jelleg valamilyen mértékben bizonyosan ütközik a tisztán biztosítási elvű megoldásokkal. Ez azt jelenti, hogy ha valami kötelező, akkor megnő a különféle garanciákkal kapcsolatos igény, ami viszont - most történetesen és konkrétan a beterjesztett törvénytervezetre gondolva - a tartalékképzés szabályain, de inkább a granciaalap szabályain, a férfi-nő esetében azonos ellátás szabályain, a minimális járadék szabályain és sok máson keresztül kétségkívül valamilyen mértékű szolidaritást is visz a rendszerbe. Ez valamennyire logikus is a kötelező jelleg miatt, de mivel a nyugdíjpénztárban részt vevők másik fele - méghozzá feltehetően a nagyobbik hányada - önként választhatja ezt a formát, az ő esetükben is működnek olyan szabályok, amelyek alapvetően a kötelező jelleggel összefüggésben kerültek szabályozásra, kialakításra.
Egyes vélemények szerint ez következetlenséget visz a rendszerbe, hiszen egyfelől óvatosabban kerültek kialakításra a mértékek, másfelől a pályakezdők esetében alkalmazott kötelező jelleg erőteljesebbé teszi e pillér szerepét, valóságos súlya fölötti jelentőséget kölcsönöz neki. Ezért létezik olyan álláspont is, amely szerint lehet, hogy jobb megoldásnak bizonyult volna, ha a tervezettnél valamivel magasabb mértékű járulékkal egyszerűbb szabályok mellett is be lehetne kapcsolódni a tőkefedezeti pillérbe, a nyugdíjpénztárakba, de mindez mindenki számára megmaradna önkéntes alapon választható formának.
E vitában most részletekbe menően természetesen nem akarok kitérni, és magam állást sem kívánok benne foglalni.
(11.10)
Annyiban igen, hogy a kormány által beterjesztett változatot én onnan közelítem meg, hogy éppenséggel a társadalmi igények, a garanciával kapcsolatos várakozások és sok minden más egybevetéséből alakult ki az a kompromisszum, ami sajátos módon ezt a vegyes szabályozást alakította ki.
Szeretnék utalni arra, hogy Csehák Judit képviselő asszony elmondta a fölszólalásában: igenis mérlegelés tárgya volt a szocialista frakción belül egyebek mellett az is, hogy argentin mintára a kvázi kötelező jelleget mint lehetőséget is vizsgáljuk. Ennek az a lényege, hogy ha egy pályakezdő nem nyilatkozik arra nézve, hogy nem kíván belépni a tőkefedezeti jellegű nyugdíjpénztárba, akkor a részvétele kvázi kötelezővé válik. Még egyszer mondom, nem azért hozom szóba, mert úgy gondolom, e tekintetben újabb vitát kellene indítani. Jelezni szerettem volna példával is, hogy általában a képviselők körében, de a szakma körében is nem a tőkefedezeti pillér elutasítása a domináló vélemény, sokkal inkább a bevezetés kisebb-nagyobb finom részletszabályai körül alakultak ki viták.
Hasonlóképpen lehetett találkozni olyan álláspontokkal is, amelyek a tervezett lépések makrogazdasági hatásaival kapcsolatban fogalmaztak meg aggályokat. Mások azt hangsúlyozták, hogy az átmenet szabályai által érintett kör számára nem lehet hátrányos a reform. Ismét mások kifejezetten a megvalósíthatóság oldaláról fogalmaztak meg kételyeket. Mindezt tehát azért hozom szóba, mert a Szocialista Párt képviselőcsoportján belül is folyamatos viták zajlottak, zajlanak a nyugdíjreform fontos részleteiről, miközben én magam azt gondolom - és azt hiszem, többségében ezt gondoljuk -, helyes lépés volt az, hogy a kormány elszánta magát a tervezet benyújtására.
A beterjesztett törvénytervezet-csomag alapvetően támogatható, de minden egyes részkérdésre újra és újra vissza lehet térni, vissza kell térni mindaddig, amíg nem szavazunk, nem döntünk róluk. Ezek mind vizsgálandó kérdések, mert nem akármilyen jelentőségű ügyről van szó. Éppen ezért sokan úgy gondolják, hogy lehet és kell támogatni a tervezett nyugdíjreformot, de meg kell fogalmazni saját magunk számára is bizonyos követelményeket. Ilyen például az, hogy egyértelmű szakmai és politikai felelősséget kell vállalnunk azért, hogy a tervezett lépések makrogazdasági hatásait a lehető legjobb tudásunk szerint, a rendelkezésre álló minden információ és mértéktartó előrejelzés figyelembevételével ítéltük meg.
Kötelezettséget kell vállalnunk arra, hogy a nyugdíjreform miatt a felosztó-kirovó rendszer által a már jelenleg nyugdíjasoknak nyújtott ellátások nem sérülnek, azaz nem ők fizetik meg az átalakulás bizonyos költségeit. Kötelezettséget és szakmai felelősséget kell vállalnunk azért, hogy az egyébként önmagában is meglehetősen bonyolult társadalombiztosítási, nyugdíj-biztosítási jogszabályok átalakítása nem vet fel olyan kodifikációs problémákat, mint egyes esetekben az esetleges túlszabályozottság vagy a törvényi lyukak kérdése, a túlzottan magas számú felhatalmazottság kiegészítő jogszabályok kiadására és így tovább.
Szakmai és politikai felelősséget kell vállalnunk azért is, hogy a megvalósuló nyugdíjreform technikai, technológiai szempontból, azaz mindenekelőtt a rendszer működését garantáló informatikai és ügyviteli háttér tekintetében megbízhatónak ígérkezik.
Végül csak megjegyzem - ha nem is nagyon közvetlenül, de - valamiféle kapcsolatot érzek a tervezett lépés és valamiképpen még az általunk folytatott privatizációs politikával kapcsolatban is. Ha igaz az, hogy a nyugdíjpénztárakat jelentős befektetőnek számítjuk a jövőben, akkor erre is tekintettel kell lenni, amikor a jelenlegi jelentős, nagy értékű vállalkozói vagyon privatizációjával foglalkozunk, mert azt gondolom, hogy ezeket a vonzó befektetési lehetőségeket legalábbis részben meg kell hagyni a nyugdíjpénztáraknak is, azaz tudni kell a bal kéznek, hogy mit csinál a jobb.
Úgy gondolom, hogy mindezek figyelembevételével a nyugdíjreformot érdemes megcsinálni. Érdemes, ha elősegíti a járulékfizetési készség javulását, ha erősíti a befizetett járulék és az igénybe vett szolgáltatások közötti kapcsolatot, ha növeli az időskorú állampolgárok szociális biztonságát, ha világosabbá teszi az állam és a járulékfizetésen alapuló biztosítás szerepét és kötelezettségvállalását, s ha még ráadásul makrogazdasági szempontból is ígérkeznek előnyei.
Ezen az alapon és ebből következően - az ilyen irányú módosítások lehetőségére is gondolva - a magam részéről támogatom a beterjesztett javaslatot, és itt jegyzem meg, talán nemcsak megjegyzem, inkább indítványozom: vegyük tekintetbe, hogy nagy számban gondolkodnak képviselők módosító indítványok benyújtásán, és információim szerint úgy tűnik, hogy az eredetileg ma délig gondolt határidő nehéz helyzetbe hozza sokukat.
Ezért azt indítványozom, hogy ma estig legyen lehetőség módosító indítványok benyújtására. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)
