DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaink! Éppen egy évvel ezelőtt tartottunk a Házban politikai vitát a nyugdíjrendszer reformjáról. Ebben a vitában még függetlenként volt szerencsém felszólalni. Az akkori felszólalásom is bizonyos fokig rendhagyó volt, és rendhagyó lesz a mostani is. Ugyanis akkor is és most is a nyugdíjreform egy más, ha úgy tetszik, magasabb társadalmi dimenzióját kívántam és kívánom körbejárni.
Nevezetesen azokkal az összefüggésekkel foglalkoztam és foglalkozom most is, melyek a demográfiai viszonyaink és a nyugdíjrendszer finanszírozása között fennállnak. A kiindulópont egyszerű. Mivel ma a nyugellátások alapját a járulékbefizetések képezik, nyilvánvaló: a negatív demográfiai tendenciák és a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai egymáshoz kapcsolódnak. Ha csökken a munkaképes népesség, csökken a járulékbefizetés, és csökken az a finanszírozási forrás, melynek elvben az ellátások finanszírozása meghatározó forrásának kellene lennie. Ebből következően nő a költségvetés kompenzációs szerepe, vagyis nőnek azok a terhek, melyek az államot a bevételek növelésére kényszerítik.
Természetesen a járulék mértéke sem lehet független attól, amit fedeznie kell, és az egy főre eső járulékterheket alapvetően befolyásolja az, hogy a járulékokból összeadódó pénzalapot hány járuléktermelőnek, járulékbefizetőnek kell előteremtenie. Ma hazánkban mintegy 2 millió 700 ezer nyugdíjas van, és 4 millióra tehető a lakosság aktív, kereső foglalkozást űző része. Ma ennek a 4 millió keresőnek kell befizetnie azt a járulékot, melyből az egész magyar társadalom szociális és egészségügyi ellátórendszerét és közöttük a nyugdíjakat finanszírozni kellene.
Azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy ilyen kedvezőtlen demográfiai arány mellett ez az irdatlanul nagy pénzt igénylő ellátórendszer rendkívüli teherrel nehezedik a járulékfizető népességre. Úgy gondolom, az előbbiek tükrében nagyon is praktikus igazsággá válik, nagyon is gyakorlati értelmet nyert a demográfiai viszonyaink alakulása miatti aggódás. E problémák tükrében könnyen belátható, hogy amikor a népesség fogyása felett aggódunk, amikor szóvá tesszük, hogy a nemzet évente több tízezres létszámmal fogyatkozik, akkor nagyon is gyakorlatias jelentőségű tendencia tölt el minket aggodalommal. A népesség fogyásának negatív következményeit számba véve, a kérdésnek csupán egyik oldala az, hogy magáról a nemzetünk hanyatlásáról, fogyásáról kell folyamatosan elszomorító bizonyságot tapasztalnunk. Ennek elemzésébe most nem kívánok belebocsátkozni, csupán annyival elégedjünk meg: tudjuk, a magyarság sorvadása annak a közegnek a sorvadását jelenti, melyben létezésünk, szocializáltságunk, kultúránk, identitásunk, azaz önazonosságunk elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik, mely közegben az egyén természetszerűen létezésének gyökereivel belekapaszkodik.
De e népességfogyásnak van egy másik - gazdasági - oldala is: a nemzet, a társadalom elöregedése elkerülhetetlenül elsúlyosodó, krónikus gazdasági problémákkal párosul. Ha ma élne néhány millió azok közül, akik az elmúlt évtizedek kedvezőtlen társadalmi-politikai viszonyai következtében - de tegyük hozzá: saját jól felfogott távlati érdekeink szem elől vesztése, saját rövid távú önzésünk miatt - nem születhetett meg, egészen más gazdasági viszonyaink lennének; egészen más helyzetben kellene gondolkodni a nyugdíjreform kérdéseiről. Ha ma 4 millió aktív kereső helyett 6, 8 - vagy egyesek 5 millió meg nem született magyar állampolgárról beszélnek -, 9 millió aktív kereső produktuma utáni járulék állna rendelkezésünkre, akkor egyrészről az egyes embert illetően sokkal kisebb tehervállalással sokkal bőkezűbb szociális ellátási rendszert lehetne fenntartanunk, és sokkal magasabb szinten lehetne a nyugdíjas-társadalom ellátásáról gondoskodni.
(11.40)
Mert arról is említést kell tennünk, hogy az a nyugdíjas-társadalom, mely ma nyugtalan érzésekkel, aggodalommal terhelten figyeli ezt a vitát, történelmünk egyik legnehezebb időszakában cipelte a vállán az ország gondjait. Átélte a történelem súlyos megpróbáltatásait, újjáépítette ezt az országot, erejét felemésztve dolgozott és munkálkodott egy jobb jövő érdekében; és többek között maga is viselte élete során a járulékterheket, melyekből generációk szociális ellátását, nyugdíját évtizedeken át biztosítani lehetett. Ennek a nyugdíjas-társadalomnak elvitathatatlan joga a békés és szociális biztonságban megélt öregség, melyet nem árnyékol be a szegénység, az önfenntartás nyomasztó gondja vagy a megélhetés biztosításának idős korban már nehezen vállalható egyéb, éppenséggel esetleg megalázó módjai.
Az előző gondolatra visszatérve, látnunk kell tehát, hogy az a törekvés, hogy a nemzet fogyását, a negatív demográfiai folyamatokat megállítsuk, nem egyszerűen ideológiai kérdés és nem is pusztán a nemzeti önféltés aggodalma, hanem anyagi jövőnk, emberhez méltó életünk és öregségünk kérdése is. Lehet ilyen vagy olyan szociális ellátórendszert létrehozni, lehet ilyen vagy olyan szociális reformot megvalósítani, lehet a nyugdíjrendszert így vagy úgy átalakítani, de minden megoldás, minden reform csak féloldalas megoldást jelent olyan eltorzult nemzetgazdasági viszonyok között, melyeket a társadalom beteg állapotához tudunk csak kapcsolni, mely reform nem párosul a nemzet egészséges, önbizalommal megerősített fejlődésével.
Demográfiai viszonyaink befolyásolása nem egyszerű kérdés. A siker érdekében a politikának és az egyénnek is megvan a maga teendője.
Az utóbbival kezdem: az egyénnek okosan végig kell gondolni a jövőjét, mindig előrelátóan kell gondolkodnia, és nem szabad szem elől tévesztenie a távlatait. Az egyénnek át kell látnia, hogy minden biztosításnál erősebb - akár úgy is mondhatom: az igazi biztosítás -, minden reformnál biztosabb mögöttes garancia a jövőjére, ha lesznek őt vállaló, szerető és rászorultsága esetén őt ellátó és gondozó utódok, ha soha nem kell megízlelnie a egyedüllét vagy a magárahagyatottság keserű ízét.
Demográfiai viszonyaink befolyásolásának nélkülözhetetlen eleme, hogy értékszemléletünk torzulásait kiigazítsuk, melynek megvalósulása már nem feltétlenül az egyén felelőssége: felelőssége ez mindazoknak, akik a társadalom értékszemléletére befolyással bírhatnak, a közvéleményt formálóknak, a médiának és magának a politikának is. És itt elérkeztem a politika más részeinek, az előbb említett kérdésnek az összefüggéseihez is. A megfelelő családpolitika, a gyermekvállalást ösztönző, a gyermek felnevelésének feltételeit megkönnyítő politika mellőzhetetlen ahhoz, hogy demográfiai viszonyaink kedvező alakulást vegyenek. Legyen szabad ezzel kapcsolatban utalni a Fidesz-Magyar Polgári Párt "Polgári Magyarországért" című vitairatára, melyben a családot a társadalom legfontosabb intézményének minősíti és említi a vitairat.
Tisztelt Ház! Elismerem, hogy az eddigiekhez képest más dimenzióban foglalkoztam az előttünk fekvő reformcsomag tárgyával. Tettem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy a családpolitika, a gyermekbarát politika, a demográfia és a nyugdíjpolitika kérdései egymástól elválaszthatatlanok. Tettem ezt azért, mert az ellenzék jogos aggodalmai, az előttünk fekvő javaslat kapcsán megfogalmazott ellenzéki bírálatok és kritikák joggal érinthetik a javaslat meghatározó részeit, azonban a szociális ellátórendszer reformját, így a nyugdíjrendszer-átalakítás kérdéseit nem szemlélhetjük pusztán önmagukban, más problémáinktól elszakítva. Azt szeretném, ha világosan érzékelnénk: olyan súlyú társadalmi gondjainkra, mint a szociális biztonság, csak komplex, valamennyi problémánkat együtt szemlélő, összefüggéseiket szem előtt tartó, azt együttesen kezelő, egyszersmind torzulástól mentes értékszemlélet alapján adható csak jó válasz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Elnök Asszony! A megmaradt időt Für Lajos javára szeretném átadni.
