DR. SZABÓ TAMÁS
DR. SZABÓ TAMÁS
DR. SZABÓ TAMÁS (MDNP): Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondosan áttanulmányoztam az összes felszólalást, ami a nyugdíjtörvények és a nyugdíjreform kapcsán itt az Országgyűlés előtt elhangzott. Meglehetősen általános vita zajlott az én megítélésem szerint, ami tele volt tűzdelve olyan elemekkel, hogy okvetlenül cukkolják egymást képviselőtársaim. Én ezt nagyon szeretném elkerülni.
A Néppárt - ahogy az előző felszólalásomban elmondtam - elvileg nem ellenzi sem azt, hogy megjavuljon a nyugdíjrendszer, sem a konkrét módját - tehát a tőkefedezeti rendszer bevezetését sem. Ebből következően abban érdekelt, hogy minden előre látható problémára valamilyen megoldás szülessen, és éppen ezért minden területen, amit észrevett, módosító indítványokat fog kezdeményezni, és ilyen módosító indítványokat közösen is hajlandó benyújtani más frakciókkal.
Én öt elemre szeretnék most kitérni, öt konkrét témacsoportra, ami nem került szóba, vagy ha szóba került, nem esett szó a megoldásról.
(12.20)
Az öt konkrét téma: a szerzett jogok kérdése; az indokolatlan különbségtételek kérdése; az önszerveződés, önkormányzás, önigazgatás kérdése; a szabadságfokok, a döntési szabadságok növelési lehetőségeinek kérdése; végül a harmonizáció más törvényekkel.
Szerzett jogok:
Korrektnek tartjuk azt a megoldást, ami a társadalombiztosítási nyugdíj ígéretét a teljesített befizetéshez köti. Az arányát is korrektnek tartjuk. Összességében 31 százalékos befizetés fog teljesülni tartósan a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben annak az oldalról, aki ott marad, aki nem marad ott, annak az oldaláról - a munkáltató révén - is 23 százalék fog teljesülni. Ehhez tartozó ígéret, hogy minden év szolgálati időért jár 1,65 nyugdíj az átlagkereset után annak, aki a társadalombiztosítási rendszerben marad, illetve 1,22 százalék annak, aki a magánnyugdíjrendszerben marad; ez önmagában a terhek és a viszonzások arányát megtartja. De van itt egy nagyon komoly probléma: ez csak a pályakezdőkre igaz, és nem igaz azokra, akik a törvény szellemének, a törvény hívásának megfelelően egy évvel a pályakezdés után úgy döntenek, hogy átmennek a magánnyugdíjrendszerbe, mert úgy érzik, az Országgyűlés olyan törvényt alkotott, ami nekik megfelelő, vagy tizenöt évvel utána mennek át. Aki később, nem pályakezdőként lép a magánnyugdíjrendszerbe, az elveszít jogot. De úgy gondoljuk, lehet megoldást találni arra, hogy ez a jog ne vesszen el, ez pedig az, hogy arányosítani kell a társadalombiztosításban eltöltött évek számával azt, hogy mennyit is nyújt a társadalombiztosítás. Hogy egy konkrét megoldást mondjak erre: ha körülbelül harminc év az a távolság, ami a pályakezdéstől a 47 éves belépési lehetőségig nyílik, akkor azt a távolságot, ami az előbb említett ígéretek között van, évenként meg kell határozni és arányosítani kell évenként.
A második kérdéskör a szerzett jogok tekintetében a garanciaügy. Mennyire is vállal garanciát a pályakezdők számára kötelezően előírt magán-nyugdíjtőkeszámla vezetésével kapcsolatban az állam? Mi azt gondoljuk, a szerzett jog alapelvéhez az tartozik hozzá, hogy arányában ugyanannyi garanciát vállaljon, mint amennyi befizetésarányosan oda teljesül. Erre a törvényjavaslatban szereplő 21 százalék mint garancia nem felel meg, mármint annak a 21 százaléka, amennyit a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben kapna. Ennek a befizetésarányos meghatározása szükséges, az pedig valahol a 8 százalékos egyéni befizetés és a 23 százalékos társadalombiztosításba menő befizetés arányában adódik, tehát valahol 30 százalék körül.
A második kérdéskör a különbségtétel ügye. Itt egyetlenegy dologra kell kitérnem, mégpedig arra, hogy másként értékeli a törvény a pályakezdőket, vagy akik nem pályakezdők, de katonák, tanulnak, gyesen vannak - és ez tarthatatlan. Ezt alkotmányossági kérdésnek tekintjük, és konkrét módosításokat tettünk le ez ügyben. Úgy gondoljuk, ezek megoldhatók; de ha nem, akkor most bejelentjük, hogy az Alkotmánybírósághoz fogunk fordulni ebben a kérdéskörben.
A harmadik dolog az önszerveződés ügye. Rengeteg félértést érzékeltem a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban, mintha ezek nem öntulajdonú, önkormányzó, önigazgató szervezetek lennének, és minden oldalról érzékelni lehetett ezt a különbségtételt. Egy biztos, ha ugyanaz lesz a logikája a magánnyugdíjpénztárak szerveződésének, mint az önkéntes nyugdíjpénztárak szerveződésének, akkor meg lehet különböztetni két szerveződési logikát, amelyek közül az egyik profitlogikájú: amikor megszervezik, amikor nem cégek, földrajzi régiók állnak össze a maguk számára nyugdíjpénztárt csinálni, hanem valóban profitcentrumok szervezik meg ezeket, amilyenek a nagy biztosítók vagy a nagy bankok. Én azt gondolom, nem tiltással kell ez ellen fellépni, hanem annak a felismerésével, hogy mi a társaság érdeke. Azt pedig szeretnénk elkerülni - és ez ügyben szintén módosításokat teszünk a javaslathoz -, hogy az állam külön kiadásokba verje magát azért, hogy felálljon az intézményrendszer. Így például határozottan hibásnak tartjuk azt, hogy a területi pénztárak tekintetében az állam bizonyos feltételekkel, de költségvetési forrást kíván ide átcsoportosítani.
A szabadságfok a következő kérdés. Szeretnénk bővíteni az emberek döntési lehetőségét abban, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben maradnak vagy átmennek a magánnyugdíjrendszerbe, és azon belül is legyen nagyobb a szabadságfokuk, hogy hogyan és miként készülnek fel a nyugdíjra. Csak címszavakban szeretném megemlíteni, milyen területen látunk lehetőséget arra, hogy a szabadság fokát bővítsük az egyéneknek, az ő munkáltatóiknak a nyugdíjra való felkészülés tekintetében.
Az első az, hogy mennyit lehet befizetni a magán-nyugdíjtőkeszámlára. Miért kötjük meg csak 10 százalékban? Miért nem adhatunk lehetőséget az egyénnek - életpályájától és keresetétől függően -, hogy a kötelezően befizetendő minimumon felül hadd fizessen többet, ha kedve tartja? Vagy: miért kötjük meg a munkáltató kezét, ha ki akarja egészíteni, amit be akar fizetni az egyéni nyugdíjtőkeszámlára, hogy csak 10 százalékra egészítheti ki? És ha egy cég pont azzal akarja megtartani a legjobb embereit és egyáltalán tartósan megtartani, képezni egy egész gárdát, hogy ő komoly nyugdíjpreferenciát ad számára, miért nem tesszük lehetővé neki? Vagy ha valaki mást akar támogatni, a gyerekét, miért nem tehet az ő számlájára például, a magán-nyugdíjtőkeszámlájára befizetéseket?
A másik ilyen szabadságfokkérdés a belépés és visszalépés kérdése. Nagyon merevnek tartjuk ezeket a szabályokat, hogy 2000-ig lehet csak belépni, hogy csak egyszer lehet visszalépni. Ennek lehetnek rugalmasabb megoldásai, mert az élet sokkal színesebb, mint amilyennek ebben a törvényjavaslatban látjuk.
Nagyon fontosnak tartjuk a döntés szabadságának megteremtését abban, hogy hogyan kapjon életjáradékot az egyén a magánnyugdíjrendszerből. Rendkívüli fontosságot tulajdonítunk annak, hogy ne a pénztár döntsön az egyén helyett például abban a kérdésben, hogy biztosítást vásárolnak számára vagy sem. Ezt okvetlenül az egyén döntésére kell bíznunk, mert a tulajdonnal való rendelkezés szabadsága és az abban való korlátozás alkotmányos tilalma ezt feltétlenül indokolja.
Végül a harmonizáció kérdésére szeretnék kitérni. Ez az előretörő törvénycsomag nagyon sok tekintetben nem tekint arra, hogy a körülötte levő törvények milyenek. Csak a legszorosabb törvényekre szeretnék utalni, például az önkéntes biztosítópénztárakról szóló törvényre. Nincs harmóniában az előttünk fekvő javaslat és a legszorosabb összefüggésben levő önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló törvény a következő pontokban:
Hol lehet különbséget tenni a munkáltató által adott nyugdíjtípusú jövedelmekben? Az egyikben tizenöt év, a másikban tíz év. Nyilván könnyű ezt feloldani, mert csak egy döntés kérdése.
Vagy például - ez egészen kevés embert érint - a számviteli előírások rendjében súlyos különbségek vannak. Az egyiknél egy pénzforgalmi szemléletű, a másiknál egy üzemgazdasági szemléletű kettős könyvvitelt kell alkalmazni. Abszolút indokolatlan a különbségtétel!
Vagy a költségelszámolás rendje, a befektetések költségeinek elszámolása tekintetében: az egyiknél el lehet számolni a működés logikájaként és a működési alapból, ha úgy tetszik, a másiknál nem lehet működési költségnek tekinteni. Nincs indok erre, hogy miért tartottuk ezt így meg.
Azután a szociális és adótörvényekkel nincs harmónia. Csak egy példát mondok: ha azt akarjuk, hogy az anyaság, a gyermeknevelés támogatva legyen ezen az ágon is, ahhoz bizony a szociális törvényeket is valamilyen módon meg kell változtatni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy több mint százas csomaggal fogjuk segíteni, hogy ez a törvény megfelelőbb legyen, hogy az előre látható problémák feloldhatók legyenek, és ezek benyújtásához - más képviselőtársaimmal konzultálva is - azt szeretném kérni elnök asszonytól, tegye lehetővé, hogy ne ma, hanem holnap járjon le az az idő, ameddig be lehet adni módosító indítványt.
Tisztelt képviselőtársaim, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
