RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Immáron több napja folyik a nyugdíjreform vitája. Azt hiszem, hogy mindkét oldalról megfogalmazódtak kritikai észrevételek. Megfogalmazódott, hogy ennek a nyugdíjtörvénynek lesznek vesztesei, lesznek nyertesei.
Úgy gondolom, nem tagadhatjuk el a társadalom elől, hogy bizony lesznek vesztesek és lesznek nyertesek, akár ellenzéki, akár kormányoldalon állunk, és ezt nemcsak ellenzékiek fogalmazták meg, hanem kormánypárti képviselők is.
Az előző hozzászólás egyik fölvetett gondolatára szeretnék reagálni, nevezetesen: választások előtt egy évvel állunk és ígéretek hangzanak el. Bizony nem biztos, hogy helytállóak ezek az ígéretek. Amikor arról olvastunk az elmúlt hetekben a kormány nyilatkozataiban, hogy a nyugdíjak emelése 1998-ban az 1997-es bérkiáramlás összegével fog emelkedni, akkor elképedek azon, hogy a tegnapi újságokban öles betűkkel szerepel: csökkenő bevételek a költségvetésben, és 16-17 százalékos növekedés mellett csak 10-12 százalékkal emelkednek a bevételek. Nem tudom, mire alapozott volt ez a hurráoptimizmus, talán a pártkongresszus előtt, vagy talán éppen a nyugdíjasok azon széles rétegeire, akikre biztosan szükség van a szavazatoknál, és biztosan meg is érdemlik. A kereszténydemokraták egyetértenek azzal a bérkereset-kiáramlás arányában történő nyugdíjemeléssel, ami 1997-ben van, csak nem tudom, hogy honnan lesz meg az 50-60 milliárd alapja annak, hogy ezt az ígéretet majd be is váltsák. Reméljük, hogy számon kérhető lesz ez az ígéret a 3 millió nyugdíjas részéről. Vélhetően a gyermekeknek is kellett volna ígérni valamit, de mivel a gyermekek nem szavaznak, nekik nem ígértek semmit.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor a nyugdíjról - és mintegy hosszabb távon 30-40 évről, leendő nyugdíjasainkról, nyugdíjasokról - gondolkodunk, akkor bármelyik oldalán ülünk a parlamentnek, olyan döntéseket kell hozni, amelyek mindannyiunk lelkiismeretét megnyugtatják. De azt hiszem, valamennyien csak akkor lehetünk nyugodtak, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen döntő momentumok befolyásolják a nyugdíjrendszer kialakulását és stabilitását. Mert valamennyi nyugdíjrendszer végső soron az ország pénzügyi stabilitásán és a gazdaság teljesítőképességének növekedésén, nem utolsósorban a demográfiai helyzetén és a népesség összetételén alapszik. Ezért a jelenlegi nyugdíjrendszer megváltoztatása során alapvető követelmény lenne, hogy ezeket az elemeket erősítse és szem előtt tartsa.
Feltétlenül szükséges az is, hogy a nyugdíjjárulék befizetésében való érdekeltség lényegesen javuljon, mert még a legtökéletesebb ellenőrzési rendszerek sem képesek biztosítani a tényleges kereseteknek megfelelő járulékbefizetést. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyilvántartási rendszer ne szorulna alapvető átalakításra, emellett pedig meg kellene szüntetni a munkaadó és a munkavállaló közös érdekeltségét a járulékfizetési kötelezettség alóli kibúvásban, így a feketemunkában vagy a minimálbérrel való hivatalos szerepeltetés kölcsönös elfogadásában. Határozottabbá, világossá kellene tenni a nyugdíjrendszer és a szociálpolitika jelenleg elmosódó határait is. Ez megköveteli, hogy a nyugdíjrendszer világossá tegye a nyugdíjjogosultság elnyeréséhez szükséges feltételeket. De ezzel párhuzamosan gondoskodni kell a nyugdíjrendszerből valamilyen oknál fogva részben vagy teljesen kiesők időskori megélhetéséről is.
(11.20)
A szociálpolitika kell hogy átvegye a mai nyugdíjrendszer egyes feladatait. Ez természetesen növeli az erre fordított költségvetési kiadásokat, elsősorban az önkormányzatoknál, amelyek képesek a rászorultság megállapítására. Az utóbbi időben azonban ezeknek az önkormányzatoknak csak feladatokat adtunk, feladatokat rótt rájuk a kormány, és ehhez megfelelő pénzügyi forrást nem biztosított.
Tisztelt Országgyűlés! Mi is az új nyugdíjreformnak, javaslatoknak a valódi célja? Hogy hogyan legyen finanszírozható a tb? Hogyan legyen finanszírozható a költségvetés? Egyszóval az államháztartás rendbetétele lenne a cél? Azaz semmi, de még nem is reform? Na persze ezt nem is mondja ki semmifajta dokumentum alapcélként! Ami megjelenik, az a mai és a jövőbeni nyugdíjasoknak beígért, kiszámítható, biztonságos és a jelenleginél előnyösebb rendszer, ami a mai pazarló közgondolkodás helyett az öngondoskodást helyezi a központba. Ez biztatónak tűnik - de vajon megalapozott-e? S vajon tényleg az egyéni érdek előtérbe kerülése a cél, amit egy reformnak meg kellene valósítania? A "mindenki egyért és mindenki mindenkiért" elve helyett teljesen "az egy az egyért" elvéé a jövő? Ez lenne a reform lényege? És tessék mondani: kinek jó ez egyáltalán, s jó ez nekünk, a leendő nyugdíjasoknak?
Nagyon úgy tűnik, hogy a reform döntően az államháztartás finanszírozhatóságára helyezi a hangsúlyt. Ha a kötelező tőkefedezeti magánpénztárak biztonságos befektetést keresnek, akkor kínálkozik az állampapír. Nem is véletlen, hogy ennek hozamával számolnak a háttéranyagokban; igaz ugyan, hogy érvként gyakran elhangzik e modell előnye, hogy a vállalkozások a fejlesztésekhez is hosszú távú forrásokat tudnak generálni. Most egyelőre leginkább az állampapírok jöhetnek szóba, hisz még kevés az egyébként virágzó tőzsdénken a stabil vállalati papírok száma és aránya. Az ugyanis igen nagy kérdés, hogy mennyiben lesznek a vállalkozások értékállóak, hiszen a pénztárnak nagyon hosszú időre kell garantálnia a befizetett tőkét és annak hozamát.
Nagy kérdés, hogy a magyar pénztárak rendelkeznek-e majd olyan szellemi tőkével, szakmai felkészültséggel, hogy várhatóan a hozzájuk átcsoportosuló, a bankszektorból is átáramló megtakarítások forgatására, befektetésére oly módon lesznek készek, hogy a hatalmas összegek biztonságos kezelése ne veszélyeztesse az egész gazdaság működését.
A kihívás és a felelősség tehát óriási. Nem beszélve a forrásoldalról, hisz a befizetéseknek a leendő nyugdíjasok egzisztenciáját, jövőjét kell majd biztosítani húsz-harminc, esetleg ötven év távlatában is. Régen rossz, ha az egyik nyugdíjas rosszabbul jár azonos befizetés mellett, mint a másik, holott neki végső soron érdemben semmi ráhatása nincs a pénztár menedzselésére, legfeljebb átviheti megtakarítását egyik pénztárból a másikba.
Persze mindenki a jobbikba akar majd átlépni, csakhogy akkor már az sem lesz jó, hisz ha eddig nála voltak a legjobb papírok, akkor egy bővebb forrás mellett csak rosszabb papírok beszerzésére van lehetőség. A vége az, hogy valamennyi pénztár egyenletes összetételű, a nemzetgazdasági hozamátlagot kifejező portfóliót kell hogy összeszedjen. De akkor meg mi értelme van a sok versengő pénztárnak? Esetleg a pénztárszervező lobbyk, illetve alapok menedzserei érdekeltek a dologban, avagy lesznek zárt pénztárak, ahol a bennfentesek lefölözik majd ezeket az összegeket?
Ma talán a legkomolyabb hosszú távú probléma a krónikus népességfogyás, amely a nyugdíjrendszerrel összefügg. A parlament által most tárgyalt törvénycsomag háttéranyagai száraz tényként számolnak be erről. A hatalmas arányú népességcsökkenés a társadalombiztosítási rendszer eddigi működésének is köszönhető. A tb a demográfiai trendeknek nemcsak szenvedő alanya, de generálója is volt. Az egész társadalmat átfogó biztosítás rendszere azt üzente az egyénnek: nem kell, hogy gyermeked, fiad-lányod szülessen, mert ő nem tart majd el téged öreg korodra, hanem a gondviselő társadalom ezt majd megoldja.
Ez a reformtervezet ezt a szemléletet nem változtatja meg, hanem felerősíti. Igaz, ezúttal nem az általános társadalom gondviselését ígéri, hanem azt, hogy egyedül képes leszel majd önmagadról gondoskodni. Erre a helyzetre a jelenlegi nyugdíjreform-tervezet csak ráerősít: csupán az egyéni számládon lévő összegre számíthatsz, majd társaid szolidaritására csak akkor, ha netalán túléled őket, és csak annyiban, amennyiben nem élték még fel megtakarításaikat.
Elengedhetetlen lenne néhány elvi kiegészítés a csomaghoz, így a gyermekek utáni szolgálati idő beszámítása és az oktatási kiadások figyelembevétele területén. A javaslat is érzi ennek szükségességét, de bizony keveset ígér ebben a témában. A szolgálati idő beszámítása az anyánál kevés, s magára a szülés tényére szorítkozik, holott a gyerekek felnevelése, méghozzá képzett polgárrá nevelése lenne a cél, és ez apa és anya közös feladata. Ezért mindkét szülőnél indokolt volna nem is a szolgálati idő beszámítása, hanem a nyugdíjkorhatárhoz képest időkedvezmény biztosítása. Ez a kedvezmény azonban időben nagyon távoli, azt meg is kellene érni; így még hatásosabb lenne, ha a gyermekeket vállalók számára egyidejű kedvezményként jelentkezne, ha a járulék mértékét a gyermekek számával arányosan csökkentenék mindkét szülő esetében. Olyan ez, mint a kettős adóztatás. Itt egyesek természetben teljesítenek és nem is keveset, hisz megfizethetetlen az az áldozat, amelyet a jövő generáció felneveléséért magukra vállalnak, s ma a járulékfizetés kötelezettsége éppúgy terheli őket, mint a többieket.
Nem pozitív diszkriminációról van itt szó, kedves képviselőtársak, hanem a negatív diszkrimináció megszüntetéséről. Csak ehhez társadalomban is kell gondolkodni, ahogy tették ezt őseink az előző korokban, nagycsaládos modellben élő elődeink.
Társadalompolitikai tartalom nélkül nem reform a reform, a nyugdíjreform. A kereszténydemokraták emiatt sem tudják jó szívvel támogatni ezt a nyugdíjtörvénycsomagot, és "nem"-mel fognak szavazni, hacsak a módosító javaslatok nem teszik olyanná, hogy átgondoljuk ezt a döntésünket.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
