AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament négy héten át foglalkozott plenáris ülésén a nyugdíjreform általános kérdéseivel. A vita során világosan kikristályosodtak a különböző álláspontok, olyannyira, hogy az utóbbi ülésnapokon jórészt már az elhangzott érvek és ellenérvek ismétlődő elmondására került sor. Így tartalmi szempontból is megérett a helyzet az általános vita lezárására, és ezzel a részletekkel foglalkozó bizottsági munkák megkezdésére.
Az általános vita lezárásakor természetszerűleg korai lenne még az elhangzott konkrét módosító javaslatok értékelése, az azokkal kapcsolatos kormányálláspont kialakítása. Ezekkel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány nyitott lesz minden olyan, bármilyen irányból érkező módosító indítvány iránt, ami beleillik a reform koncepciójába s a beterjesztettnél jobb részmegoldásokat eredményez. A konkrét mérlegelésre azonban csak a bizottsági viták tapasztalatait figyelembe véve lesz majd mód. Mindezért a vitazáróban a módosításokkal csak annyiban foglalkozom, amennyiben érintik a javaslatok alapkérdéseit.
Tisztelt Ház! Az elhangzottak alapján úgy látom, hogy a vita során lényegében egyetértés volt nyolc nagyon fontos, egymással részben összefüggő kérdésben.
1. A jelenlegi nyugdíjrendszer súlyos ellentmondásokkal küszködik, így a járulékbefizetések és a későbbi nyugdíjak közötti kapcsolat gyenge, a szociális és biztosítási szempontok összekeveredtek, s ezért is tömeges a járulékelkerülés.
2. A nyugdíjrendszer nem egyszerűen korrekciós lépésekre, hanem átfogó reformra szorul.
3. A reform tartalmát tekintve az Országgyűlés 1991-es határozata az egyik kiindulási alap.
4. A felosztó-kirovó rendszer reformját az 1991-es országgyűlési döntésnek megfelelően kell végrehajtani, és a tárgyalt kormányjavaslat egésze, lényegét tekintve, megfelel ennek a követelménynek.
5. A nyugdíjrendszeren belül az úgynevezett tőkefedezeti rendszernek növekvő szerepet kell betölteni, és ennek érdekében az önkéntes pénztárak fokozott elterjedése kívánatos.
6. Sürgősen meg kell oldani a munkáltatói és az egyéni járulékbefizetések pontos, naprakész és ellenőrizhető nyilvántartását.
7. A nyugdíjreform összefüggésrendszerében ugyan nem kezelhetők, de nagyon fontosak olyan alapvető társadalomkritikai és gazdasági kérdések, mint a demográfiai folyamatok romló tendenciáinak mérséklése, a családok helyzetének javítása, a tartós és dinamikus gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a szociálpolitika nyugdíjreformhoz is igazodó átformálása.
8. A nyugdíjrendszer javasolt struktúrájában a kötelező járulékok tőkefedezeti rendszerbe való részleges átirányításáról szóló törvényi döntés alkotmányossági és politikai okokból visszafordíthatatlan elkötelezést jelent a későbbi parlamentek számára is.
(20.00)
A valósághoz való hűség érdekében el kell mondanom, hogy a vitát elsősorban nem az előzőekben említett összekötő gondolatok, hanem az alapkérdésekben való időnként éles konfrontáció jellemezte. Ugyanakkor a hozzászóló ellenzéki képviselők kritikája részben egymástól is eltérő elemeket tartalmazott, sőt az ellenzéki pártok álláspontjai sem estek egybe egymással. A különbségek persze sokszor árnyalatokban, megközelítésekben jelentkeztek. A továbbiakban azonban nem az egyes pártok véleményeinek pontos elemzésére, hanem a vitában elhangzott legfontosabb ellenérvek felelevenítésére és értékelésére vállalkozom.
Mint ahogy az egyetértéssel találkozó kérdések felsorolásakor jeleztem, egyetértés van abban, hogy a nyugdíjrendszer szerkezetének átalakítására vonatkozó javasolt törvényi döntés visszafordíthatatlan elhatározást jelent. Ezért is érthető, hogy a vita során a kötelező magánpénztárak rendszerének kialakítása kapta a legnagyobb figyelmet. E kitüntetett figyelmet az is magyarázza, hogy noha hasonló, sőt szélsőségesebb javaslat a Kupa Mihály által vezetett Pénzügyminisztérium részéről 1991-ben is megfogalmazódott, de végső soron nem épült be az akkori országgyűlési határozatba, így éppen ezen a ponton van komolyabb eltérés a '91-es elképzelésekhez képest. Szeretném megelégedéssel nyugtázni, hogy több ellenzéki képviselő - így Szabó Tamás, az MDNP-frakció vezérszónoka - elvileg támogatta a javasolt vegyes rendszert, s ennek keretében a második pillért jelentő kötelező magánnyugdíjpénztárak bevezetését. A vitában igen nagy számú, egyébként jórészt a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat érvanyagából kölcsönzött ellenérvet hallhattunk a javaslat e részével kapcsolatban. Ezekkel kapcsolatban engedjenek meg néhány reflexiót.
Szeretném ismételten kijelenteni, hogy a javaslat nem aggályos a költségvetési hiány átmeneti növekedése miatt. Egyrészt az átállási időszakban jelentkező hiány évente a GDP 1 százaléka alatt maradt, éppen a kialakított járulékmegoszlási arányok mellett, így a hatás igen korlátozott.
Másrészt a kirovó-felosztó rendszerben a járulékok átirányításával ütött lyuk elvileg azonos nagyságú többletmegtakarítást hoz létre a nyugdíjpénztáraknál, így a hiány makrogazdasági szinten többletmegtakarítással finanszírozott, vagyis nem jár külső megtakarítások bevonásával, azaz a fizetési mérleg romlásával.
Harmadszor: az átállás terheit egyes években mérsékli 2010-ig a kirovó-felosztó rendszerben várható megtakarítás, aminek a felhasználása a tőkefedezeti rendszer bevezetése és az ott keletkező reálkamatok akkumulálása mellett hozzájárul a 2010 után a nyugdíjrendszerben demográfiai okokból különben várható finanszírozhatatlan válsághelyzet elkerüléséhez.
Mindehhez hozzáteszem, hogy a tőkefedezeti rendszer megtakarításainak itthon maradását jogi és közgazdasági védvonalak döntő részben biztosítják. Megjegyzem, a nemzeti befektetések nagy aránya még a fejlett piacgazdasági pénztáraknál is jellemző.
A kötelező tőkefedezeti pillér gazdasági előnytelenségeit, magas költségét, nagy kockázatát taglaló érveléseket nem lehet egészen komolyan venni, ha egyszer ugyanezen kritizálók a kevésbé szigorúan szabályozott önkéntes pénztárak előnyeiről és elterjesztésük szükségességéről beszélnek. Mind az eddigi hazai gyakorlat, mind a nemzetközi tapasztalat az e pénztáraknál kezelt tőke jelentősebb értékgyarapodását valószínűsíti. Természetesen támogathatók olyan új módosító javaslatok, ha születnek, amelyek még inkább meggyőzővé teszik e pénztári befizetések üzleti biztonsági garanciáit.
Valóságos ideológiai vita bontakozott ki arról, hogy az eddigi kötelező járulékfizetés egy része kötelezően átirányítható-e a befizető által választott és lényegében általa tulajdonolt pénztárakhoz. E kötelező átirányítás a pályakezdőket érintené, akik számára - megjegyzem - ez egyértelműen előnyös változtatást jelent.
Tudom persze, e kérdés megítélésénél nem elég az emberek érdekeire vagy arra a tényre hivatkozni, hogy a jelenlegi kötelezettséget száz emberből száz a fizetéséből történő kényszerű levonásként éli meg. Ezzel ellentétben kifejezett szabadságbővülést jelent állampolgártársaink számára a nyugdíjpénztár kiválasztása és az annak ügyeibe való későbbi beleszólás lehetősége, illetve a pénztár változtatásának lehetősége.
Tudom, az sem elég meggyőző, hogy a svájci, a svéd, az angol vagy a holland igencsak régi polgári demokráciák sem tekintik a polgári berendezkedéssel ellentétesnek a kötelező magánpénztári befizetések előírását.
Természetesen tudom azt is, hogy az igazi reformok óhatatlanul korábbi dogmákat sértenek, sőt mint 1968 óta tapasztaljuk, jelentős ellenerőkkel is számolhatunk. Így az ideológiai köntös mögött valóságos érdekkülönbségek lehetnek, amelyek nemcsak a politikai pártosodásból fakadnak. De gondolom, ezzel nem csak a parlamentben ülő képviselők vannak tisztában.
Természetesen az ideológiai felvetésekre ideológiai választ kell adni. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya kimondja, hogy az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Ugyanakkor az alkotmány azt is kimondja, hogy a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.
A fenti alkotmányos alapelvekből következik az, hogy az új nyugdíjrendszerben a pályakezdők számára kötelező a vegyes finanszírozású rendszer. A kötelezővé tétel azért szükséges, mivel minden államnak kötelezettsége állampolgárai idős korára megfelelő jövedelmi biztonságról gondoskodni, és ez csak egy kötelező rendszer keretében biztosítható kellő hatékonysággal.
Az új nyugdíjrendszerben a tőkefedezeti elem valósítja meg a valódi biztosítási elvű társadalombiztosítást, mivel itt már tényleges szerződés jön létre a biztosított és a magánpénztár között. Ebben a konstrukcióban a pénztár megválasztásával a magánpénztárba belépő felelős döntést hoz jövőjéről. Természetesen ehhez a felelős döntéshez az állampolgár számára megfelelő segítséget kell biztosítani, amiben igen nagy szerepe lesz a hozzáértő szakértőknek, de a sajtónak, a tömegkommunikációnak is.
Kétségtelen, hogy egy új finanszírozási rendszer esetén az elsődleges megoldás az lehetne, hogy a kötelező nyugdíjrendszerben az új rendszer is mindenki számára egységesen kötelező legyen. A benyújtott javaslat szerint azonban mindazon személyek számára nem kötelező az új rendszer bevezetése, akik kellő megtakarítási időt már nem tudnak elérni, így számukra az új rendszer nem lenne kedvező. Ez a 47 év feletti korosztályt jelenti, akik a minimálisan szükséges 15 éves megtakarítási időszakot már nem tudják teljesíteni.
Ugyanakkor mindazok, akik már biztosítási idővel rendelkeznek és 47 év alattiak, egyéni életpályájuk figyelembevételével választhatják a számukra kedvezőbb finanszírozási rendszert. Mindez azt jelenti, hogy az új nyugdíjrendszer rendkívül hosszú átmenettel kerül bevezetésre.
Az ellenérvek negatív csúcsát jelentette az az állítás, hogy a kötelező tőkefedezeti rendszer beépítése akadályozza az európai uniós csatlakozásunkat. A felvetéssel kapcsolatban megjegyzem, hogy az Európai Unió illetékes brüsszeli főigazgatóságával közösen készített pénzügyminisztériumi tanulmány tartalmazza a tárgyalt nyugdíjreform elképzeléseit, amivel kapcsolatban a brüsszeli agytröszt képviselői nem tettek ilyen megjegyzést, sőt a közös tanulmány kifejezetten üdvözli a javasolt nyugdíjreformot a hosszú távú, tőkepiacra gyakorolt kedvező hatás miatt. Emellett, mint említettem, jelenleg is több európai uniós tagország alkalmaz vegyes rendszert, és nagyon sok országban mérlegelik - különösen a konzervatív keresztény pártok - e vegyes rendszer bevezetését.
Végezetül nekünk nem a jelenlegi, hanem a következő évezred elejére várható európai uniós feltételrendszerre kell felkészülnünk, már pedig a nyugdíjrendszerek átfogó reformja szinte mindenhol napirenden van, és ebben a demográfiai problémák kezelésének kézenfekvő módja a vegyes rendszerek alkalmazása.
Az elmondottak alapján a vegyes rendszer és ebben a tőkefedezeti második pillér javasolt bevezetését továbbra is a nyugdíjreform egyik kulcskérdésének tartjuk, ami a lehetséges és mérlegelt változatok közül a jelenlegi magyarországi viszonyokhoz legjobban illeszkedő megoldást jelenti. E változat mellett szól, hogy nyugdíjrendszerként jól ötvözi a különböző kockázatokat, s az egyéni számlavezetés különösen világossá teszi a kötelező nyugdíjrendszerben való részvétel egyéni előnyeit. Egy tőkehiányos, jelentős növekedés előtt álló gazdaságban, ahol gyenge a hosszú távú megtakarítások piaca, igen előnyös lehet a magánpénztárak kiépülése és hosszú távú befektető tevékenysége. Ilyen rendszerrel jobban el lehet kerülni a társadalom elöregedéséből fakadó, a fejlett országokban jellemzően keletkező nyugdíj-finanszírozási válságot.
Tisztelt Ház! A vitában az elvi nézetkülönbségek mellett aggályok fogalmazódtak meg a reformjavaslatok kiérleltségével, illetve az 1998. január 1-jei indítás feltételeinek megteremthetőségével kapcsolatban. Köztudott, hogy a benyújtott javaslatok már sokszori átdolgozás utáni változatokat jelentenek. A bürokraták tapasztalata szerint az előterjesztések az ismételt átdolgozások során egy darabig javulnak, majd romlani kezdenek. Attól tartok, hogy már jelenleg is túlvagyunk ezen az optimális ponton, ezért is a bizottsági munkánk keretében történő átfésülést, illetve a vitáktól függően lényeges részügyek tartalmi korrekcióját követően most már dönteni kellene.
Komolyabbnak tartom azokat az aggályokat, amelyek a reform '98. január 1-jei technikai indításával kapcsolatosak. A technikai indítással kapcsolatosan - különösen ami a ma katasztrofális állapotban lévő társadalombiztosítási nyilvántartások állapotát illeti - nekünk is vannak aggodalmaink, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat átmeneti szabályokat tartalmaz. Így a legérzékenyebb ponton, az egyszeri tagdíjak kiválasztott pénztárba való eljuttatása tekintetében '98. július 1-jétől történik csak az átutalás havonkénti ütemezésben, s így ekkor kell az informatikai háttérnek minimális szinten működőképesnek lennie.
(20.10)
Az első félévi befizetések is ekkor kerülnek egy összegben, kamattal növelve átutalásra. Ezzel az átmeneti szabályozással a bevezetés technikailag reálisnak ítélhető, hiszen azon nyilvántartás, amely a tőkefedezeti rendszer működéséhez szükséges, a pénztárak megalakulásának időpontjára mindenképpen létrehozható.
Tisztelt Ház! A nyugdíjreform szükségességének elvi elismerése mellett több ellenzéki párt gyakorlatilag a magyar történelmet végigkísérő egyik tradicionális gondolkodás folytatásaként az "Ej, ráérünk arra még!" Pató Pál-i álláspontra helyezkedik.
Szilárd meggyőződésem, hogy nem érünk rá. Nem értünk rá '95 elején sem, amikor a kényszerek talán nyilvánvalóbbak voltak. De ma sem érünk rá, hiszen az ország hosszú távú fejlődési esélyeit ezeknek az éveknek a történései, a makrogazdasági stabilizációt követően az átfogó reformok meggyorsítása és ezekkel a gazdasági és társadalmi rendszerváltás sikeres befejezése dönti el. Márpedig ez a nyugdíjreform mindenekelőtt a társadalomnak, de emellett a gazdaságnak is kedvezőbb rendszert hoz létre.
Mindezért kérem, a tisztelt Ház bocsássa részletes vitára a beterjesztett törvényjavaslatokat, s a további munkát úgy szervezze, hogy a törvénycsomag elfogadására a nyári szünet előtt kerülhessen sor. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
