GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem élek vissza nagyon a türelmükkel, de kénytelen vagyok a magyar sertéshústermelésről, sertéshúsfogyasztásról beszélni. Ma a sertéstenyésztés helyzete tragikus, és valóban a 24. órában van, várják a kormányzati intézkedéseket a sertéstenyésztésben, -hizlalásban dolgozók. A sertésállomány létszáma - akárcsak a többi állattenyésztési ágazatban - a '80-as évek közepe óta felére csökkent. Nagyobb baj, hogy új telep építése alig volt az utóbbi években, a sertéstelepek állaga folyamatosan romlik, a takarmányárak a csillagos égig emelkedtek.
(22.00)
A felsoroltak eredményeképpen a korábbi 8-10 milliós sertésállományhoz képest ma Magyarországon 5-5,5 milliós sertésállomány van, de ennek a termelési mutatói is nagyon rosszak. Mint 15 évig állattenyésztésben dolgozó ember mondom, hogy vészesen rosszak és a nyugat-európai országok átlagaihoz képest is már nagyon gyengék a korábbi híres magyar sertéstenyésztési, -hizlalási mutatók. Csak egy példát: a szaporasági teljesítmények mintegy 20 százalékkal, a fajlagos takarmányfelhasználás egy-másfél kilogrammal csökkent, a napi súlygyarapodás 200-300 grammal gyengébb a nyugat-európai átlagoknál.
Tehát vészes romlás indult meg. Ami különösen tragikus, az az, hogy a sertéslétszámon belül is elsősorban a kocalétszám csökkent az utóbbi időszakban is nagyon számottevően. Azon belül a körülbelül 40 százalék körüli kocautánpótlás helyett csak 5-7 százalékos a minőségi, tehát tenyésztelepről származó tenyészkocasüldő-beállítás. Körülbelül 20 ezer kannal termékenyítik a kocákat Magyarországon. Ha mondjuk, mesterséges termékenyítés lenne, akár kétezer kan is elég lenne. Természetesen nemcsak mesterséges termékenyítés van - akár Nyugat-Európában is -, tehát nyilván itt is még nagyon sokáig szükség lesz tenyészkanokra, de zugkanokra, amelyek szintén sajnos évek óta terjednek az országban, természetesen nincs szükség, mert előbb-utóbb minőségi romlást eredményeznének.
El kell mondani, hogy a vágóhídtermék minősítési rendszere, amely évekkel ezelőtt bevezetődött, nem teljes körű a vágóhidakon. A vágóállat árának nincs húzóhatása az ágazatra, sőt a bővített újratermelést egyáltalán nem biztosítja. Korábban a gabona-hús vertikumnak egyik kulcspontja volt a sertéshústermelés és sertéshúsexportunk, amely mellett a belföldi húsfogyasztást említem, hisz korábban egy évre egy magyar ember 43-44 kiló sertéshúst fogyasztott, ez most már 27 kilóra lecsökkent, tehát bő egyharmadával csökkent, ennek nyilván elsősorban anyagi okai vannak. Amíg ilyen gazdasági-társadalmi viszonyok lesznek, nem is várható, hogy növekedjen, sőt az előrejelzés szerint még egy enyhe csökkenés folytatódik tovább. Tehát logikus, hogy csak minőségi termeléssel lehetne segíteni, ami exportra segítené a meghízlalt sertéseket.
Igen ám, de a probléma a következő! Ha a magyar sertéságazat csak félig-meddig használná is ki a kapacitását, a magyar adottságoknak megfelelően legkevesebb 6,5-7 millió sertésre lenne szükség, hogy megbízhatóan, hullámzásmentesen, a sertésciklust kiküszöbölve tudnánk biztosítani a belső fogyasztást, tehát hogy ne kelljen külföldről behozni, mert sajnos arra is voltak példák az elmúlt években, és ha így alakul, akkor lesz is reális lehetősége, hogy újra importsertés jöjjön az országba. Pedig kiváló adottságaink vannak, hiszen a gabonatermesztés tekintetében az előrejelzés szerint most is körülbelül 7 millió tonna kalászos gabona várható. Ha ez nem lesz felhasználva, a többsége nem lesz felhasználva a magyar állattenyésztésben, akkor ennek vészes következményei lesznek.
Mi a másik probléma, amely miatt e késői órában a napirend után szólok? Az első négy hónapban 57 ezer kis súlyú malac és süldő, utána május 1-je és 15-e között újabb 27 ezer darab malac és süldő ment exportra. Mint tudják, Nyugat-Európában, Hollandiában, Spanyolországban sertéspestis volt, és emiatt korábban főleg a holland malacexport megszűnt. Emiatt nagyon jó áron, megközelítőleg 650 forint körüli kilónkénti áron adták el, vitték ki Magyarországról az exportmalacot. Ennek viszont lehet tragikus következménye. Természetesen örülünk annak, ha a gazdáknak jó, akik az előző években gyakorlatilag kínlódtak, mert az előző időszakokban semmi nyereség nem volt, egy forint nyereség nem volt a sertéstartáson, a sertéshízlaláson, tehát hogy el tudták volna adni jó áron a malacot. Igen ám, de ennek akár már októberben komoly következményei lehetnek, ha ez folytatódik, mert információim szerint tovább folytatódik ez a malac- és süldőexport.
Tehát most már jóval több mint százezer ment ki az országból, és még egyszer mondom, ennek októberben és novemberben vészes következményei lehetnek. Ezért több szakember javasolta, javasolja ezt a kiegyenlítő befizetést, ezt a lefölözést, hogy most a malac- és süldőexportnál van úgymond extra profit. Ezt adják vissza, tehát természetesen ne vigyék el más területre, hanem a sertéságazatban maradjon az az összeg, és azt a sertéshízlalásra fordítsák, mert takarmány van. Értelme lenne meghízlalni a malacot, hogy akár a belföldi fogyasztásra és később pedig nyilván a feldolgozott sertéshús exportjára legyen árualap.
A magyar vágókapacitás akár 8 milliót is le tudna vágni. Kis regionális vágóhidak is vannak, tehát 8 millió sertést is fel tudnának dolgozni. De ami megfelel az Európai Unió minősítésének, az csak - mindent összevetve - közel 3,5-4 millió sertés levágására elegendő kapacitás. Ezt nyilván nagyon fontos lenne bővíteni, és elsősorban - mint ahogy a régi gazda is gondolkodott - bőrben kivinni a gabonát, nem pedig zsákban, mert sajnos ma ez történik. Nagyon nagy mennyiségű gabona maradt itt, hiszen nemsokára aratás lesz, és ha egy jó közepes termésnél, közel 7 millió tonna kalászos gabonatermésnél - ez később párosulva egy jó kukoricaterméssel is - nincs állatlétszám, ennek tragikus következményei lehetnek.
Mit lehetne tenni? Nagyon sok szakember elmondta a gondolatait, de sajnos még kormányzati intézkedések nem születtek. Bár most a földművelésügyi tárca nem tartózkodik itt, de ismerik a gondolatokat, hisz a bizottsági üléseken is találkoztunk, és értik ezeket a gondokat. De talán a pénzügyi kormányzatnak is be kellene segítenie, hogy a meghirdetett irányárak - a 260, 250 és 240 forint/kilogramm - az EU "R" minősítés szerint megvalósuljanak, ezért nagyon sokat kellene tenni.
Először a tenyésztésnél kezdeném. Magyarországon sajnos a kocalétszám úgy alakult, hogy nagyon leszűkült, nagyon kis létszámú kocalétszám van, átlagban szinte csak egy-két kocát tartanak a gazdák. Természetesen az lenne jó, ha ezeket úgy segítenék, hogy azok a gazdák, akik vállalkozni tudnak, fejleszteni tudják a gazdaságot, a kormánynak sokkal hathatósabban kellene lépnie mindenképpen, nem pedig olyan pályázatokkal, amelyek esetében sajnos nem jutott mindenki hozzá a pályázat révén az állami támogatásokhoz. Az idén a nőivarú tenyészállományra is kapnak állami támogatást, de nagyon kevesen jutottak hozzá. Ezt kellene bővíteni, hogy öt-tíz koca és annak szaporulata lehetőleg egy gazda udvarában legyen, hogy kialakuljanak azok a koncentrációk, amelyek már eredményes, minőségi tenyészanyag tartására is engedik őket. Mert mit ér az a jó minőségű tenyészkoca, ha utána zugkannal búgatják azt a kocát? Sajnos ez nagyon gyakran megvan, és annak az utódai nyilván rosszabbá minősülnek.
De óvnám a tisztelt kormányzatot attól, hogy azt a nagyüzemi szemléletet még mindig vallja, miszerint a nagyüzemi és a mennyiségi felár révén sokkal jobb helyzetben vannak a nagyüzemek, mint a családi gazdaságok. Ha abból indulunk ki, hogy ugyanazt a tenyészanyagot, ugyanazt a minőségű fajtát tartja az a családi gazdaság, még ha csak egy-két kocáról van is szó, és annak az utódait hízlalja meg, de ugyanolyan jó minőségű táppal vagy gazdasági abrakkal kevert koncentrátummal, a Premixszel, mint a nagyüzemben, akkor semmivel sem rosszabb - és ezt a példát a vágóhídi minősítések mutatják -, mint ha a nagyüzemből, akár egy 300 kocás telepről mennének a hízók. Magyarul itt sem szabad ezt a diszkriminációt tenni, mint ami jelenleg van.
Természetesen az kellene, hogy a jelenleg nagyon nyomott tenyészárak - és itt jönnek az exportlehetőségeink, mert még egyszer mondom, véleményem szerint akár a távol-keleti országokból is nagyon nagy igény van a jó minőségű magyar tenyészanyag iránt, de itt vannak a volt szovjet utódállamok, a délszláv válság, a volt jugoszláv utódállamok, a háború sújtotta sebeket most begyógyító gazdasági fellendülés, ezek mind kívánják a magyar tenyészanyagot. Óvom tehát a gazdákat attól a napi gyors sikertől, hogy most gyorsan eladom a malacot, és ezzel letudom. Igen ám, de ha nem folyamatos közös gondolkodás és cselekvés van - értem ezalatt, hogy jó minőségű tenyészanyagot állítana elő az a gazda, amelynek most hosszú ideig meglesz a piaca, és Magyarországon ezért kellene megfizetni -, a kormányzat segítsége is szükséges ahhoz, hogy minőségi munka folyjék, mert teljesen lecsökkent a tenyészállat becsülete Magyarországon. Ha újra meglenne a jó minőségű tenyészállat becsülete, amelyet - még egyszer mondom - hosszú távon el lehet adni, külföldre exportálni lehet, ha ezt megfelelően preferálná, támogatná az állam, akkor a jelenlegi szomorú helyzeten változtatni lehetne. Tehát a jó minőségű biológiai alapok fejlesztését mindenképpen segíteni kell. A közép-kelet-európai országok, sőt az ázsiai országok felé is viszonylag jól lehet értékesíteni a tenyészállatokat, és a magyar kapacitás ezt még engedi is.
A következő tehát a kérés: az emberek minőség felé való elmozdulása, ami kívánatos lenne, de sajnos ma nincs eléggé megfizetve a minőség, és ezért az emberek nem is gondolkodnak rajta. Sajnos nincs megfelelő propaganda, amely szintén csak állami segítséggel lehetne.
(22.10)
A politikusok nagyon nehezen tudnak naponta szakmai kérdésekkel elérni embereket. Még egyszer mondom, az az együttműködés a gazdák között - ahhoz szintén kormányzati segítséget kérek.
Mire gondolok? Magyarországon a falvakat járva azt tapasztalom, hogy, mondjuk, egy faluban van 15-20 sertéstartó gazda, aki akár 20-30-50 darab hízót lead. Mindenki egyenként külön próbálkozik, és nagyon hamar fiaskót kap a gazda, mert lehet, hogy egyik alkalommal jól tudja leadni a hízót, de másik alkalommal - akár túltermelésre hivatkozva, valójában nincs túltermelés, de - a kiszolgáltatott helyzetben lévő egyéni gazda hatalmas fiaskót szenved, leviszik az árát. Az áringadozás, a hatalmas a takarmányárak és egyéb ipari árak begyűrűzése megöli a sertéstenyésztésben a gazdát.
Itt kellene segíteni azt az együttműködést, mondjuk, egy településen, egy közösségben élő 10-20-30 sertéstartó gazda... - mert hiába mondjuk mi politikusok, hogy üljenek le együtt, osszák be, és akár egy fél évre előre, közösen tervezzék meg a hízóeladást, és menjenek be a vágóhídra közösen. A társulásnak ez a formája induljon meg, mint ami, mondjuk, Nyugat-Európában is a gazdák között megindult.
Sajnos, a 40 évi kommunizmus után, amikor a szót is, hogy szövetkezés, ha az emberek meghallják, futnak előle. Természetesen ebben az állapotban a gazdák nem tudják maguktól megtenni. Ezért mindenkinek közös a felelőssége, a politikusoknak, természetesen elsősorban a kormányzatnak, hogy ezeket a társulásokat, az együttműködéseket segítse. Mi ezért szerettük volna, ha a falugazdász hálózat minél szélesebb lenne, hogy ezt minél jobban elősegítse.
Tehát itt egyértelműen a helyre, a telepig, a régióig minél jobban lemenve kellene a gazdákat segíteni a valóban önkéntes társulásokban, hogy ők egymással együttműködve, társulva, szövetkezve, együtt adják le a sertéseiket. Itt akár a minőségi mutatókat és természetesen a mennyiségi mutatókat is lehetne, amit gyakorlatilag a vágóhidak kérnek...
Sajnos, nemcsak a szekszárdi vágóhidat zárják be, hanem, ha így halad, előbb-utóbb nagyon kevés minőségi alapanyag lesz az országban, a termelők, tenyésztőtelepek, a szaporítótelepek, amelyek szükségesek lennének az országban, szinte panganak, nincsenek megfizetve.
A 24. órában, mondom még egyszer, van a sertéságazat, és azonnali kormányzati intézkedéseket követelnek. Kérnék minden képviselőtársat, hogy ezt majd a költségvetési vita során is vegyék figyelembe.
Köszönöm szépen.
