DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőtársaim! Államtitkár úr nagy lendülettel mondta el azt, hogy milyen óriási széles körű egyeztetés volt. Talán tanácsosabb lenne megkérdezni azokat a szervezeteket, amelyek erről az egyeztetésről elmondták a véleményüket.
Elmondták a véleményüket arról, hogy az egészségbiztosítási törvényről nem volt hosszan tartó, széles körű egyeztetés, hiszen a végleges formája csak nagyon-nagyon későn alakult ki. Elmondták a véleményüket arról, hogy ez az egészségbiztosítási törvény véleményük szerint tárgyalásra alkalmatlan. Egyébként pedig valóban mindenféleképpen az egészségügyi törvénnyel együtt kellene tárgyalni, hiszen sokkal inkább tartozik össze az egészségügyi törvénnyel, mint a nyugdíjreform törvénycsomagjával. Tehát ez már a második tényező, amiben a szakmai testületek nem értettek egyet az előterjesztéssel; a harmadik pedig az, hogy az egészségügyi törvény számos kérdésében sem értettek egyet.
Persze lehet olyanokat mondani, amit legutóbb Kökény miniszter úr mondott, hogy a döntés kompromisszummal született, és a kompromisszumot úgy kell érteni, hogy a szakmai testületek tiltakoztak ellene, a minisztérium mégis megcsinálta. Ha ezt kompromisszumnak nevezzük, akkor ez persze egy sajátos megközelítése a dolognak, de tényszerűen bizonyítható, hogy azokon az egyeztetéseken, amelyeket lóhalálában - néhány napot adva a szakmai testületeknek véleményalkotásra - lefoly-tattak, a szakmai fórumokon nem értettek egyet az előterjesztéssel. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem