ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az előbb megadtam Pusztai Erzsébetnek a szót, mert az ő felszólalására reagáltak, de én ezt a továbbiakban nem tehetem meg, én nem rendelkezem a frakciók idejével, így sem a Kisgazdapártnak, sem a Magyar Demokrata Néppártnak most addig nem tudok szót adni, amíg a jelenlévők ki nem merítik a rendelkezésükre álló időkereteket. Szeretném jelezni, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak is összesen 6 perc 40 másodperc áll rendelkezésére a televíziós közvetítés idejében, úgyhogy kérem, így osszák be a következő felszólalásaikat. Ha már nem lesznek olyanok, akiknek van ilyen időkeretük, akkor természetesen folytatjuk, és akkor már nem vesszük figyelembe, hogy kinek, milyen időben állt rendelkezésére az az időkeret, amit a televízió nyilvánossága előtt kellett biztosítani.
Megadom a szót kétperces reagálásra Kis Gyula József képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem