SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért bizonytalankodtam, mert amikor az előbb időt kaptam a Szocialista Párttól, akkor kicsit túlléptem a suttyomban kialkudott időt, gondoltam, most visszaadom az államtitkár úrnak, de nem volt rá szükség. Néhány apró gondolat ragadt még bennem az előző beszédem kapcsán.
A nyilvántartáshoz kapcsolódó, de kicsit szakmai kérdés is az, amit manapság úgy hívunk, hogy közgyógyellátás. Nem akarom az ezzel kapcsolatos törvényhelyeket ismertetni, de ha a közgyógyellátás kérdését nem kapcsoljuk össze az adójogszabályok kérdésével - merthogy ilyen feltételekhez, szociális helyzethez vagy jövedelmi helyzethez kapcsolódik -, akkor bizony nem fogjuk tudni feloldani a társadalmi igazságtalanságokat. Előző beszédemet azzal kezdtem: csak néhány gondolatot vetek fel azzal kapcsolatban, hogy a más törvényekhez vagy más alrendszerekhez való kapcsolódást biztosítani tudjuk - én ilyennek látom a közgyógyellátás kérdését, ahol éppen nyilvántartással és a megfelelő törvények átgondolt összekapcsolásával tudnánk eredményt elérni.
Hasonlóképpen problémának tartom, amit egy lakossági fórumon hallottam - én eddig ugyan nem voltam vele tisztában, de a törvényből is kiderült -, hogy vidéken bizonyos szolgáltatásokért más városokba kell elutazni, tehát akit helyben nem tudnak ellátni, de ellátásának szükségessége felmerült, az a törvények, az eddigi törvények szerint is jogosult volt valahova utazni, értelemszerűen a legközelebbi helyre, ahol megkapta az ellátást. Most az újságban olvastam azt, hogy meg kellett szüntessék ezeket a bizonyos minilaborokat. Sehogy sem fér a fejembe ennek a logikus volta, hiszen ha mondjuk, egy kisebb településen összeáll a két orvos és megteremti azt a feltételt - mert a protokoll szerint, előttem szóló képviselőtársam világosan megmondta, az ellátást és a hozzá tartozó finanszírozást kell összekapcsolni -, ezzel legalább az utazási költségeket megspórolhatnánk, szerintem az sem egy kis tétel.
Szeretnék hozzászólni a méltányosság kérdéséhez. A méltányosság - mint fogalom, általában a méltányosság - nem csak ebben a törvényben fordul elő, és mi azt az álláspontot szoktuk képviselni, hogy még a méltányossági alapon eldönthető kérdéseknél is helyesebb a normatívák irányába elmenni. Párhuzamot kívánok vonni, mondjuk, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatásával. Ott is azt az irányt követi a kormányzat - egyébként nagyon helyesen -, hogy bizonyos normatív, tehát átlátható, világos viszonyok szerint döntsünk; hasonlóképpen tartanám helyesnek ezt ezen törvény kapcsán is. Kérdéses, hogy egy egyszemélyi méltányosság hogy és miként működhetne.
Egy olyan dolog van, ami még természetesen felmerül. Amikor kézbe veszem a saját tb-kártyámat - nem is nevezem kártyának, mert egy papírfecnit kaptam annak idején (Szórványos derültség.) -, eszembe jut egy, az újságban korábban olvasott történet, egy véletlenül a körzetemben, Óbudán előforduló esetről van szó: egy hazánkban élő külföldi állampolgár eltörte a lábát, véletlenül az SZTK-rendelő előtt, és a barátja bevitte - két mondat alatt be tudom fejezni, mert talán ez is fontos -, 42 ezer forintot számláztak volna neki az ellátásért, mert kiderült, hogy nincs tb-kártyája, majd amikor a tudtára adták ezt a tényt, azt mondta: de neki mégiscsak van, elment, szerzett egy hamisat - nyilván adott érte valamit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) Tehát felhívom a figyelmet, hogy a kártya mint személyazonosító vagy jogosultságot igazoló rendszer, valószínűleg reformra szorul, így nem fog működni.
Köszönöm szépen.
