CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy II. János Pál pápa katolikusok, nem katolikusok, hívők, nem hívők szemében egyaránt mintegy szimbólumává vált annak, hogy hogyan kell a társadalmi igazságosságért szót emelni, és a világban jelenleg annyira hiányzó értékrend megvalósításán munkálkodni. Nekem eszembe jut Sztálin annak idején elhangzott mondása, amely cinikusan megjegyezte: ugyan, hány hadosztálya van a római pápának? Nos, Sztálin birodalma - szerencsére - már rég összeomlott, de a világ fejlődése még mindig rengeteg krízist tartalmaz, és azt hiszem, II. János Pál pápa gondolatai mindenkor utat mutatnak, ebben a jelenlegi helyzetben is.
A napirend előtt Szabó Iván által felvetett gondolatok - amelyekkel kiemelte a pápa mondatait - kapcsán mi is szeretnénk hangsúlyozni azt, hogy a magyar társadalmi-gazdasági viszonyok között is mennyire fontos fogalom a közjó, amely tulajdonképpen nem annyira jogi fogalom, nem gazdasági fogalom, inkább erkölcsi fogalom, ennek azonban át kellene hatnia a mai, átalakulóban lévő magyar társadalmat is.
Ezzel kapcsolatban arra is szeretnék emlékeztetni, hogy tulajdonképpen a szociális gondolat - amelyből a szocializmusok, amelyek aztán később eltorzultak - erről a forrásvidékről származik, a múlt század végén, az akkor kezdődött pápaienciklika-sorozattal, tehát a római katolikus egyház az evangélium szellemében mindig szót emelt a szegényekért, és azt hiszem, ennek a jelenségnek, ennek a világjelenségnek a mondataira mindenkor oda kell figyelnünk.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem