DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! 1992 nyarán II. János Pál pápa egy automatizált mosógépgyártó üzemegységet avatott fel az észak-itáliai Pordenone városában, a Zanussi központi telephelyén. Az előkészített ünnepi beszéd után azonban önálló fejtegetésbe bocsátkozott, és óvta Kelet- és Közép-Európát attól, hogy csupán másolja a világrendszerek harcában győztes nyugati tőkés gazdaságot, a fogyasztásra épülő magatartást. Hangsúlyozta, hogy a profitszerzés és a nyers hatalom nem lehet a termelőtevékenység meghatározója, hanem ez csakis az ember testi-lelki szükségleteinek kiegészítése lehet. Ezért célszerűség szempontjából is fontos, amit a pápa így fejezett ki, idézem: "Hozzátok létre a szolidaritás egyre szélesebb hálóját, mindenekelőtt a gyengébbek és a szegények érdekében!"
Tisztelt Ház! A magyarországi történeti egyházak eddig is bizonyították a társadalmi szolidaritást építő szerepüket, gondoljunk akár a diakóniai szeretetszolgálatra, a börtön- és kórházmisszióra, a szenvedélybetegekkel való foglalkozásra, a menekültek lelki ápolására - és sorolhatnám. Ezért érzem úgy, hogy magunk, vagyis az ország alatt vágjuk a fát, amikor az egyházi iskolák egy részének visszaadása kapcsán az egyház súlyának további fokozódásától tartanak egyesek.
Bár válnának általánosabbá a képviselt keresztény és keresztyén értékek, amelyeket az MDF is vall, és amelyek a vallástalanok számára is fontosak kell legyenek! - gondolok itt a személyiség megbecsülésére, a szolidaritás elvére, a szubszidiaritásra, vagyis hogy a tevékenység gyümölcseit ne vonja el a hatalom a kisebb csoportoktól, és végül a közjó elvére, ahogy azt Johannes Schasching, osztrák katolikus professzor megfogalmazta. Az egyházak között ezért nincs versengés az állammal kötendő megállapodás kérdésében, ahogy a tegnapi egyházi és miniszterelnöki találkozónak az eredménye is ezt jelzi.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem