DR. GARAI ISTVÁN
DR. GARAI ISTVÁN
DR. GARAI ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. A kérdés aktualitását talán az adja, hogy napirend előtt, jóval nagyobb létszámban, és azt mondom, igazából indokoltan - talán nem is eleget -, rengeteget foglalkozunk Magyarország lakosságának az egészségi állapotával, annak a kritikus pontjaival, ahol valóban rendkívül sok tennivaló van.
A mai újság, a mai Magyar Nemzet egy igen szomorú ábrát közöl, "Eltűnt két nagyváros" címmel... (Felmutatja az ábrát.), ahol a népességnek a fogyását láthatjuk. Ez természetesen rendkívül bonyolult összefüggéseket takar: a születéseknek a csökkenését, a halálozásoknak az elmúlt években történt komoly megnövekedését, amiről - érdekes módon és hála istennek - az mondható, hogy a KSH legújabb adatai szerint a halálozás már valamelyest mintha csökkenne.
Tehát ez azt mutatja, hogy ilyen nagyon lényeges kérdésekben is biztos, hogy rendkívül összetett gazdasági, politikai, szociológiai és társadalmi folyamatok hatnak, melyeknek az elemzése rendkívül lényeges, és a kezelésük természetesen még inkább; de éppen azért, mert hosszú éveken át tartó folyamatokról van szó, bizony nem mondhatjuk azt - és ez ennek a dolognak a lényege -, hogy ezt önmagában a gyógyító tevékenységgel gyökeresen át lehet alakítani.
(18.10)
A szakemberek azt mondják, hogy az egészség döntően nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el, hanem a társadalom más egyéb pontjain, a káros életvitelnek, a különböző káros szokásoknak köszönhetően. Azt hiszem, a jövő héten bőségesen lesz időnk és lehetőségünk például a cigaretta káros hatásairól beszélni. Az egészségügyi ellátás és a társadalom fejlettségi szintjétől függően változó számot adnak meg, de azt mondják, hogy a halálozás, a mortalitás durván 20 százalékáért tehető felelőssé az aktuálisan funkcionáló egészségügy. Tehát ez azt jelenti, hogy a prevenciónak, a gondozásnak és a különböző egyéneket, társadalmi csoportokat és magát az egész társadalmat negatívan befolyásoló kockázatoknak a csökkentése és kezelése nagyon nagy jelentőségű, és nemcsak szakmai jelentőségű ügy, hanem társadalmi jelentőségű ügy.
Ebből kiindulva szerkesztettem meg Koleszár képviselőtársammal módosító javaslatomat, amely gyakorlatilag az egészségi kockázatkezelő programok és pályázatok finanszírozási feltételeit javítaná annyiban, hogy a jelenlegi költségvetésben szereplő, erre a célra szánt 150 millió forintot szeretnénk 700 millió forinttal 850 millió forintra megemelni.
Nagyon érdekes dolog és némi ellentmondás van, és természetesen nem szabad ezt túlzottan kiélezni, de amikor azt mondom, hogy a lakosság egészségi állapotáért durván 20 százalékban felelős a gyógyító és ellátó egészségügy, és itt egy ilyen 300 milliárdos kasszáról van szó, nyilván, hogy a 80 százalék teljesen más összefüggésekben értendő, de azért erre a célra szolgáló és az "egészségügyi ellátási fejlesztési alap" címszó alatt szereplő 150 millió forint nyilvánvalóan elenyésző, és talán kicsit nevetségesnek is tűnik, még akkor is, ha mindannyian tudjuk, akik ezzel a kérdéskörrel foglalkozunk, hogy a prevenciónak és a gondozásnak nyilvánvalóan egyéb más területen is vannak forrásai, és azok ennél jóval magasabbak.
Nem újdonság ez a keret és ez a gondolkodás, nyilvánvalóan nem ebben az évben jöttek ezek a problémák a felszínre, ezért egy kicsi visszatekintést engedjenek meg nekem. 1994-ben ezzel a céllal, tehát ilyen egészség-kockázatkezelő pályázatok finanszírozására a költségvetésben, a tb költségvetésében 2,3 milliárd forint szerepelt, '95-ben 1,6, '96-ban, tavaly már csak 360 millió forint szerepelt, és az is - egy orvosi szakszóval élve - talán külön operációval került bele a költségvetésbe, míg 1997-ben, jelenleg csak 150 millió forintot találunk. Ez abszolút számokban is borzasztó csökkenést jelent, még akkor is, ha nem tekintjük az infláció hatását.
Az elmúlt három évben ezen összegeknek a megpályázására csaknem nyolcezer pályázat érkezett be a kuratóriumhoz, ami önmagában is azt jelenti, hogy maga a gondolat nagyon széles körben talált pozitív fogadtatásra, és ha még el is fogadjuk azt, hogy a pályázatok szakmai színvonala esetleg nem volt teljesen homogén és heterogén lehetett, és esetleg, mondjuk, a pénzeszközök felhasználása esetenként talán nem is volt a legoptimálisabb, ez mindenféleképpen azt jelenti, hogy a társadalom részéről erre a fajta forrásokra és erre a fajta tevékenységre van kereslet és van igény.
A pályázati rendszerrel szemben gyakran - még egyszer hangsúlyozom - valós kifogások is felmerülnek. Egyrészt a pályázati összegek hatékony felhasználását már részben említettem. De ugyanakkor a mérleg serpenyőjében azt is meg kell említeni, hogy bármilyen jó ötlet, hatékony beavatkozás a társadalom egészségi állapotába rövid távon, egy-két-három-négy év alatt nyilvánvalóan ugyanúgy nem hozhat eredményeket, mint ahogy a negatív tendenciák sem három-négy év alatt hozzák létre azt az állapotot, amely miatt gyakran sajnálkozunk, és - még egyszer hangsúlyozom - jogosan sajnálkozunk a parlamentben.
Ugyanakkor azt is elismerik a pályázók és azok, akik a pályázattal foglalkoznak, szakemberek, hogy valamilyen módon szorosabb kapcsolatot kell teremteni a biztosítási ellátórendszer szolgáltatásai és a pályázati rendszer által létrejött és létrehozott különböző elgondolások, akciók és szolgáltatások között. Itt bizonyos értelemben nemcsak pályázati rendszerre és nemcsak pályázati szerkezetre lehet gondolni, hanem már olyan jól működő és természetesen a későbbiekben is működtetni szükséges szolgálatokra és rendszerekre, mint akár a háziorvosi szolgálat vagy az üzemorvosi szolgálat.
Nagyon lényegesnek tartom a konkrét, számszerűsíthető összegeken túlmenően azt, hogy mindazoknak a civil szerveződéseknek, közösségeknek, amelyek egyáltalán foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel és ezzel a gondolattal, tudatukban egy bizonyos tudatátformálódás kellett hogy kialakuljon. Egészen másként gondolkodhatnak az egészségről, a betegségről és a betegség gyógyításával összefüggő költségekről azok az emberek és azok a közösségek, akik, amelyek egyáltalán egy ilyen pályázati rendszerben részt vesznek, azt formailag véghez viszik, utána ebből tanulságokat vonnak le. Azt gondolom, ha nyolcezer pályázatról van szó, itt nyilvánvalóan több tízezer ember gondolata formálódott akkor, amikor ezeket a pályázatokat megírták és ezeket a pályázatokat végrehajtották.
Most azt hinnénk, hogy ezen pályázatoknak és ezen akcióknak a kigondolása mintegy hivatalos formula, és ez, mondjuk, csak a minisztérium vagy a biztosító feladata lenne, és más, ezen kérdéskörbe tartozó szerveződéseknek nem volna ez feladatuk és ezzel nem foglalkoztak. Engedjék meg, hogy a betegszervezetek és beteg-érdekvédelmi szervezetek véleményéből is idézzek, az Egészségkárosodottak Tanácsának véleményéből, ami azt mutatja, hogy bizonyos értelemben valóban egy hajóban evezünk mi mindannyian, gyógyítók, orvosok, politikusok és talán elsősorban a betegeket kellett volna megemlíteni:
Miután az egészségkárosodott és fogyatékos emberek társadalmi szervezetei szűkölködnek az anyagi javakban, feladataik megoldásához szívesen vesznek igénybe pályázaton elnyerhető összegeket. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kockázatkezelő kuratóriuma által az utóbbi években meghirdetett pályázatok a szervezeteinek számára sok nagyszerű hiánypótló feladat megoldását tették lehetővé. A pályázatok eredményeként kerül sor a fogyatékos emberek elhanyagolt csoportjai szükségleteinek felmérésére, rehabilitációt elősegítő speciális szolgáltatások megszervezésére és fejlesztésére, a megelőzést szolgáló akciók vagy folyamatos tevékenység megvalósítására. A pályázatokon elnyert összegek jelentős társadalmi aktivitást tettek lehetővé, mozgósították a belülről látás képességét, az önkéntesek munkáját, valóságos hiányokat pótoltak. Egyúttal alkalmasak voltak arra is, hogy megbecsülhető legyen az egyes tevékenységgel érintett személyek köre, a reális szükségletek, a ráfordítások szükséges mértéke és aránya az eredményekhez.
Úgy gondolom, talán ebből is mintegy összefoglalóan egyrészt ennek az egész dolognak az emberi, társadalmi jelentősége kidomborodik, de talán az is, hogy minden olyan forint, amelyet ide költünk, pont a gyógyítókassza áttételes tehermentesítése révén többszörösen megtérülhet.
Ugyanakkor, amikor ezt említem - mivel az egészségügyi bizottságban kritikusan többször is górcső alá vettük a társadalombiztosítás és az Egészségbiztosítási Pénztár költségvetését, a felhasznált anyagi eszközök hasznosulását -, azt is el kell mondjam, hogy azon kritikai észrevételeknek is helyet kell adni és meríteni kell belőlük, amelyeket egyrészt az Állami Számvevőszék, másrészt a parlamenti vizsgálóbizottság tett az eddigi - itt ugyanis több milliárd forintról van szó - több milliárd forint felhasználásával kapcsolatban.
(18.20)
Tehát úgy gondolom, ezek is megszívlelendők, és talán ezekre is nagyon röviden kitérnék.
Mire van tehát szükség? Mire kell sort keríteni? A népegészségügyi célok, az egészség- és biztosításpolitikai prioritások részletes meghatározására, összehangolására, a témakörök szűkítésére közvetve és közvetlenül ezen pályázati rendszerrel kapcsolatban; a támogatásban részesített szakmai programok eddigi eredményeinek további hasznosítására, hasznosulására, valamint a szolgáltatásokkal összekapcsolt formában történő beépítésére a biztosító rendszerszerűen működő alaptevékenységébe - azt hiszem, erre nagyon érintőlegesen ki is tértem -; a szakmai, pénzügyi, finanszírozhatósági követelmények, standardok részletes kidolgozására; a költséghatékonyság egységes mérését lehetővé tevő módszerek kidolgozására; a továbbfejlesztett rendszer törvényes, szabályozott és eredményes működését biztosító új szervezeti struktúra, valamint részletes eljárási-ellenőrzési rend kidolgozására.
Nyilvánvaló, hogy amikor a módosító javaslatomat megtettem és elgondolkoztam ezen a hozzászóláson, tájékozódnom kellett az irányban, hogy ezek csak papírra vetett szavak, vagy a közeljövőben már valóban érvényesülnek vagy érvényesülni fognak, mert egyértelmű, hogy bármiféle jó szándékot csak akkor tudunk felelősségteljesen támogatni, ha azok a forintok, amelyeket nagy nehezen össze tudunk kapargatni és biztosítani tudunk a költségvetés számára, ilyen értelemben megfelelő módon hasznosulnak.
Nos, arról kell tájékoztatnom kedves képviselőtársaimat, hogy mindazok, akik ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak, ezeket a célkitűzéseket és elveket megértették, magukévá tették, és a folyamatban lévő programok, pályázatok kidolgozásakor maximálisan érvényesíteni fogják és fel fogják használni.
Ha ezeket a dolgokat így összességében tekintjük, akkor elismerhetjük, hogy a prevenció és a kockázatkezelés teljes mértékig helyénvaló, pozitív dolog, és ha ötvözzük ezeket az elveket a konkrét megvalósítási feltételekkel, akkor talán valóban nem esünk abba a hibába, mint amit a fürdővíz és a gyerek kapcsolatában szoktak emlegetni; ahol arra gondolok, hogy valahol a gyermek lenne a prevenció és a kockázatkezelés, míg a fürdővíz a szemléletbeli és a finanszírozási feltételrendszer. Mert ha a példa folyamán elfogadjuk azt, hogy a fürdővíz forró - tehát ezek a finanszírozási feltételek nem tökéletesek -, nyilvánvaló, hogy ez nem azt jelenti, hogy a gyereket a fürdővízzel együtt ki kell önteni, de ugyanakkor azt sem jelenti, hogy a fürdés önmagában káros és szükségtelen. Nyilvánvaló, hogy a feltételrendszereket biztosítani kell, és biztosítani kell azt is, hogy ezek az összegek a leghatékonyabban kerüljenek felhasználásra.
Összességében tehát azt javaslom kedves képviselőtársaimnak, hogy az 1998-as tb-költségvetésben szereplő egészségügyi ellátásfejlesztő alap előirányzatának 150 millió forintját emeljük meg 850 millió forintra azért, hogy ezeket a társadalmat és a társadalom egészének egészségi állapotát maximálisan és egyértelműen pozitív irányban befolyásoló pályázatokat finanszírozni tudjuk 1998-ban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
