DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, 1997 az igazságügy éve, az igazságügyi reformok éve. Ez év tavaszán tárgyaltunk elég hosszan és terjedelmesen az úgynevezett igazságügyi csomagról, ahol hét törvénytervezetet vitattunk meg, majd az ősz folyamán folytatódott az igazságügyi reformmal kapcsolatos törvényhozás.
Elöljáróban, még az általános vita keretében le szeretném szögezni azt, amit szerintem ez év során már több alkalommal is hangsúlyosan elmondtunk az igazságügyi csomag tárgyalásai kapcsán. Nevezetesen azt, hogy a Független Kisgazdapárt érdekelt a reformokban, érdekelt abban, hogy Magyarországon egy egészében jól működő igazságszolgáltatási rendszer működjön, és ezt megfelelő eljárási és anyagi jogszabályok szolgálják ki.
Ugyanakkor már az úgynevezett igazságügyi csomag tárgyalási keretei között is elmondottuk, hogy ezt normális körülmények között és globálisan csak úgy lehet tárgyalni, ha valamennyi, ezzel összefüggő törvény egyszerre, egy csomagban kerül a parlament elé, és a törvényhozás egyszerre, globálisan foglalkozik vele. Ezt szóvá tettük már akkor is, ez év tavaszán, hogy hiányzik az ügyvédekről szóló törvény, hiányzik a büntetőeljárásról szóló törvény, amely most van tárgyalás alatt, illetve a gazdasági társaságokról szóló törvény is. Azt mondtuk, hogy a reformokkal egyetértünk, azonban ahhoz, hogy láthassuk azt, hogy megfelelően döntünk-e például az igazságügyi reformcsomag kérdésében, ismernünk kell azokat az eljárási jogszabályokat, amelyek végül is tartalommal töltik meg ezt.
És arra, hogy milyen igazunk volt - sajnos egyébként -, engedjék meg, hogy egy példát hozzak, amely az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén hangzott el. Nem mi, hanem Horeczky Károly, a Magyar Bírói Egyesület képviseletében nyilatkozta azt, hogy még fel sem állt, már összeomlott az új bírói rendszer. Nos, ilyen előzmények mellett vitatjuk most meg a büntetőeljárásról szóló új törvényt, amely több mint 600 szakaszával valóban úttörő jelentőségű vállalkozás.
Miért van szükség általában egy törvény módosítására? Adott esetben miért van szükség, miért lehet szükség a büntetőeljárási törvény módosítására? Összesen két oka lehet ennek. Egyrészt az állam bűnügyi, felderítői, igazságszolgáltatási tevékenységének megkönnyítése, magyarul: olcsóbbá, gyorsabbá, hatékonyabbá tenni az eljárást elméleti szinten. Másrészt az egyén garanciális jogainak növelése érdekében lehet egy ilyen nagy terjedelmű módosítást, illetve új törvényalkotást elképzelni, vagyis a védekezési jog lehetőségeinek a növelésére, ezt hívják egyébként az ártatlanság vélelmének, ennek elvére épülő törvényi módosítás továbbfejlesztett változatának. Ha megvizsgáljuk, hogy ebből a két célból mi valósult meg, mi valósulhatott meg egyáltalán ebben az új büntetőeljárási törvényben, azt kell mondanunk, hogy maradéktalanul egyik sem.
Tehát a büntetőeljárási törvény jelenlegi formájában történő elfogadása nem teszi sem olcsóbbá, sem hatékonyabbá, sem gyorsabbá az eljárást, az állam bűnügyi, felderítő, igazságszolgáltatási tevékenységének a megkönnyítésére igazából nem alkalmas, hiszen ez az elv már korábban, a háromfokú bíróság bevezetésével megdőlt. Másrészt az egyén garanciális jogait sem növeli igazából az eljárás során, nem javítja megfelelően. Erre majd a különösen védett tanú eseténél térnék vissza, még mindig az általános vita keretei között.
Mind ma, az általános vita során, mind már korábban felmerült az - itt előadók is utaltak rá -, hogy a szakma hogyan fogadta ezt a törvénytervezetet. Egyrészt cikkek útján, másrészt a bizottsági ülésen megjelent különböző érdekképviseleti szervek képviselői tulajdonképpen vitatták ennek a törvénynek a hasznosságát, vitatták a megvalósíthatóságát is. Felvetették, hogy a törvény-előkészítés során a kormány nem konzultált megfelelőképpen, és így nem készítette elő e törvény hatályosulását. Válaszában az előterjesztő a bizottsági ülésen is cáfolta ezeket az előadásokat, és arra utalt, amiről itt ma már ugyancsak szó volt, hogy a 2002/94-es rendelet alapján ez a törvénytervezet, ami ideért ehhez a szakához, keresztülment egy huzamosabb konzultációs folyamaton.
Én úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból mindkét félnek igaza van, és van igazság mind a kormány, mind pedig a szakmai képviselők álláspontjaiban. Igazából azonban az történt, tisztelt Ház, hogy ez a javaslat immár a harmadik javaslat a huzamosabb kodifikációs eljárás során, ez a javaslat pedig az a javaslat, amelynek vonatkozásában valóban nem történt meg a megfelelő konzultáció a szakmai érdekképviseletekkel.
Ahhoz - még mindig az általánosság szintjén maradva -, hogy véleményt nyilváníthassunk erről a törvényről, meg kellene vizsgálnunk azt, hogy tulajdonképpen EU-konform-e. Bármely törvény- és bármely jogszabályváltozás során hangzatos érv az - ez általában akkor hangzik el, ha már nincs más érv -, hogy ez EU-konform, megyünk Európába, az európai jogrendszer sajátosságait be kell építenünk a most tárgyalandó, éppen aktuálisan tárgyalandó törvényjavaslatba. Ez elhangzott egyébként ennek a törvénynek a vitájában is. Ez azért furcsa, mert elveit tekintve ez az új büntetőeljárási törvény nem igazán EU-konform a mi meglátásunk szerint.
Ha megengedik, kétmondatos elméleti kitekintést téve az Európában szokásos büntetőeljárás-jogokról, gyakorlatilag kettőt különböztethetünk meg: a kontinentálist, illetőleg az angolszász modellt. A korábbi, a hatályos - még jelenleg hatályos -, jelenlegi büntetőeljárási törvényünk a kontinentális, francia-német mintára épülő jogszabály, míg a jelenleg, most tárgyalás alatt lévő tervezet az úgynevezett angolszász mintára épít. Épít, ez azonban nem ugyanaz, és ezzel szeretnék visszautalni az előbb elmondottakra; nevezetesen, hogy a három tervezet közül, amely a kodifikációs eljárás során felmerült, a legelső a teljes mértékben angolszász típusú eljárásjog volt, annak összes jellegzetességével együtt, nevezetesen: a bíró iratot nem kap, a bírói szakban a tárgyaláson találkozik először a vádlottal, az ügyész kérdez, a védelem bizonyít, próbálja cáfolni, és az előadásokból, a kontradiktórius eljárás eredményeképpen a bíró kialakít egy álláspontot.
Ez aztán változott az idők során, illetve a kodifikációs eljárás során, most már a bíró kap iratot, most már bizonyos prekoncepciót alakíthat ki az ügyről, még a tárgyalás előtt, az iratok megtekintetésével. De - maradva az angolszász megoldásnál - előbb az ügyész kérdez, utána a védelem kérdez, és a végén kérdez a bíró. A jelenlegi rendszer, ha szabad ezt mondani, a legrosszabb kompromisszum: ugyanaz, mint az előző, de a bíró közbekérdez, rákérdez, pontosít.
(10.20)
Ez igazából szerintem visszacsúszás az eredeti elképzeléshez képest, és aki már volt életében büntetőtárgyaláson, és tudja, hogy körülbelül hogy zajlik az ilyen, az előtt teljesen világos, hogy ez igazából változást nem jelent a jelenlegihez képest. Azt gondolom, hogy a jelenleg tárgyalás alatt lévő új büntetőeljárási törvény mind szerkezetében, mind nyelvezetében, mind logikai felépítésében igazából visszalépést jelent a jelenlegi büntetőeljárási kódexhez képest.
Lényegében ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amelyekkel feltétlenül egyet lehet érteni. Azzal a kormányzati szándékkal, amely a bűnözés visszaszorítására irányul, és a visszaszorítás során bizonyos új eszközök alkalmazását írja elő, tulajdonképpen egyet lehet érteni. Azonban kérdéses, hogy kellett-e ezen célok megvalósításához ilyen nagy terjedelmű, a büntetőeljárás-jog teljes szerkezetét átalakító jogszabályt alkotni.
A Független Kisgazdapárt álláspontja az, hogy ezeket egy novellával meg lehetett volna oldani. Hiszen azok a kérdések, amelyek már eddig is felmerültek a vita során - nevezetesen: óvadék, különösen védett tanú, tárgyalásról lemondás elve, nyomozati bíró -, összesen 30 usque 40 szakasszal beemelhető lett volna a jelenlegi rendszerbe. Ez esetben lehet, hogy valóban a kormány által is hangoztatott cél, amivel mi is egyetértettünk - nevezetesen a büntető igazságszolgáltatás erejének növelése, a gyorsabb, az olcsóbb, a hatékonyabb eljárás -, megvalósulhatott volna. Jelen esetben azonban - úgy vélem - ez ebben a formában nem megoldható.
A bizottsági vitában az általános vitára bocsátás során tartózkodtunk, ellenvéleményünket nem fejeztük ki. Miért tettük ezt? Mert megértettük és tudomásul vettük azt, hogy egy kormányzatnak joga és kötelezettsége a törvénykezési folyamatot (Dr. Avarkeszi Dezső: Törvénykezési?! - Dr. Kutrucz Katalin: Törvényhozói!) irányítani. Tudomásul vettük azokat az érveket, amelyek elhangzottak, azokat a célokat, amelyeket megfogalmaztak a bizottsági vitákban az újítás, a jobbítás, a modernizáció vonatkozásában. Ugyanakkor fenntartásaink voltak és vannak e törvénnyel kapcsolatosan, ezt már első körben a frakcióvezetőnk kifejtette a Független Kisgazdapárt képviseletében, és az előbb elmondottak szerint ezeket változatlanul fenntartjuk.
Engedjék meg, hogy még mindig az általános vita keretében néhány mondatot szóljak az előbb említett egyes rendelkezésekről, tényleg csak távirati stílusban; nyomozási bíró - mint új elem -, aki sajnos egyébként nem vizsgálóbíró, bár az lenne, de sajnos nem. Elhangzott a vita során - azt hiszem, kormányzati részről -, hogy a vizsgálóbírói intézmény már Nyugat-Európában is túlhaladott, már nem jó. Én nem osztom ezt az álláspontot.
Ki is ez az új nyomozási bíró? Lényegében a városi bíróság egy tagja - jelenleg ügyeletes bírónak hívják egyébként -, az, aki ellátja azokat a feladatokat, amelyeket ma is a büntetőeljárás szerint el kell látni. Meghallgatja az őrizetbe vett személyt, dönt annak előzetes letartóztatásáról. Gyakorlatilag két kérdésben növekszik feladatköre, egyrészt átkerülnek hozzá az ügyészségről bizonyos operatív eszközök, nevezetesen a házkutatás, a lehallgatásról való döntés, illetve ő veszi fel - és ez igen fontos lesz - a különösen védett tanú vallomását is.
A különösen védett tanú vagy koronatanú intézménye az, amiről az előbb már beszéltem, illetve érintettem és amiről, úgy gondolom, néhány mondatot még az általános vita kereteit betartva is mondani kell. Az alapproblémám a következő ezzel kapcsolatosan:
Az előterjesztés indokolásában elhangzott, hogy tulajdonképpen a szervezett bűnözés elleni harc egyik fontos eszköze a különösen védett tanú intézményének bevezetése, mely akceptálható egyébként, ezt el kell mondanom. Valóban, a szervezett bűnözéssel együtt járó jelenség, hogy a tanúk nem mernek vallomást tenni, félnek a retorziótól, a megtorlástól. Igen ám, de a törvény pontosan nem így fogalmaz, hanem azt mondja, hogy fontos ügyekben. Ehhez képest, hogy mi a fontos ügy, azt majd eldönti az ügyész, aki az egész nyomozást vezeti. Tehát úgy érzem, itt már van egy olyan joghézag, amely nem a kívánt, az elérni kívánt cél irányába viszi ezt a törvényt.
Ami már most az én másik aggályomat jelzi ebben a kérdésben, az a következő: a különösen védett tanú vallomását az ügyész indítványára felveszi a nyomozási bíró, és jegyzőkönyvezi. Ezt a jegyzőkönyvet aztán megküldi majdan a tárgyalási bírónak. Következésképpen ennek a személyét nem ismeri sem a védő, sem az ügyvéd nyilvánvalóan, de nem ismeri az egyébként az ügyben ítéletet hozó eljáró bíró sem. Nos, úgy gondolom, hogy a védelemhez való alkotmányos alapjog sérülése történik ez esetben.
Értem a szándékot, értem azt is, hogy amikor a jogalkotó ezt átvette valahonnan - nyilvánvalóan az angolszász jogból, amerikai megoldási rendszert követve -, nem tudta ugyanazokat, a védett tanúval kapcsolatos követelményeket ebben az eljárási jogszabályban megvalósítani, hiszen alapvetően más körülmények vannak. Ott egy államban tesz egy vallomást a tanú, aki ott egyébként - valóban, az angolszász jogban a különösen védett tanú - találkozik a bíróval, találkozik az ügyvéddel, találkozik a vádlottal, tehát a kontradiktórius eljárás keretén belül meg lehet tőle kérdezni, keresztkérdések alá lehet vonni - itt nem. És utána Amerikában nyilván új személyazonossággal átteszik egy más államba.
Tehát a rendszer valahol él, de ennek kritika nélküli átépítése a magyar jogi környezetbe és a magyar környezetbe, nyilván csak így volt megoldható. Ezt én értem. Azt viszont nem értem, hogy miért ilyen ügyetlen módon, hiszen itt tulajdonképpen - hangsúlyozom - a védelemhez való alkotmányos alapjog is megszűnik, ami ellen Beccariától kezdve mindenki már a középkortól kezdve küzdött.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita keretében ennyit szerettem volna elmondani. Végezetül hadd utaljak Bonaparte Napóleonra, aki a code civil megalkotása során mindig két elvet vett figyelembe. Két kérdést tett fel minden egyes esetben: helyes-e, hasznos-e? Nos, úgy gondolom, hogy a szándék mindenképpen üdvözlendő, azonban a megoldási mód, amelyet ez a büntetőeljárási törvény alkalmaz, alkalmatlan arra, hogy a Ház elfogadja. Éppen ezért módosítások nélkül, jelen formájában a Független Kisgazdapárt ezt nem tudja támogatni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
