DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az igazságügy-miniszter úr a múlt heti ülésen azt mondta, hogy ez a javaslat és az igazságszolgáltatási reform többi eleme együttesen lesz alkalmas arra, hogy a büntető igazságszolgáltatásban is a gyorsabb és szakszerűbb munkavégzés feltételei alakuljanak ki.
Az kétségtelen tény, hogy az igazságszolgáltatási reformnak vannak olyan elemei, amelyek a szakszerűség felé hatnak. A Magyar Demokrata Néppártnak mégis az a véleménye - és ezt már többször elmondtuk -, hogy bár jó lenne egy jó reform, ez a reform nem elég jó, de a legnagyobb probléma az, hogy a bevezetésének nincsenek meg a feltételei.
Számtalanszor elmondtuk már - ezt itt megismétlem még egyszer -, hogy akkor, amikor ennyire elhúzódnak az ügyek, akkor, amikor bíróságokon több ezer kiszignálatlan ügy van, nem az az első, hogy felforgatom az egész rendszert, és egy teljesen új koncepcióval állok elő, és teljesen felforgatom az egész igazságszolgáltatást, mert az ilyenfajta változtatás a dolog természeténél fogva bizonyos mértékig akkor is visszafogja az ügyek vitelét, ha egyébként minden rendben van.
Ilyen zavaros helyzetre, mint ami most van, nem lehet igazságszolgáltatási reformot ráépíteni. De azt a megállapítást, amit igaznak tartunk a reform egészére, bizonyos mértékig igaznak tartjuk a büntetőeljárási törvényjavaslatra is.
Már az alkotmányügyi bizottság ülésén is elhangzott a szakma képviselői és országgyűlési képviselők részéről is - kormánypárti és ellenzéki országgyűlési képviselők részéről is -, hogy egy eljárási törvény csak akkor válhat be a gyakorlatban, ha azok, akiknek alkalmazniuk kell, elfogadják.
(9.10)
Ennél a törvényjavaslatnál viszont úgy tűnik, hogy - legalábbis egyelőre - a szakma heves ellenállásába ütközik, ezen egészen biztosan meg kell próbálni változtatni a törvény hatálybalépéséig, mert akkor is baj lenne önmagában a szakma ellenállása, ha a javaslat tökéletes lenne - hát még akkor, ha ez a tökéletesség azért nem mondható el erről a javaslatról; de a részletekre majd a későbbiek során ki fogok térni.
Tehát önmagában problémát jelent - és még mindig nem a javaslat érdemi vizsgálatáról van szó, hanem általában egy új eljárási törvényről és erről a törvényről - a korai és a szakaszos hatályba léptetés. A tervezet szerint a törvény egy része 1999. január 1-jén, egy másik része 1999. szeptember 1-jén, egy harmadik, viszonylag kisebb része pedig 2000. január 1-jén lépne hatályba. Ez az a megoldása a javaslatnak, amelyet egyébként a szakmának az a része sem tud elfogadni, amelyben nem olyan heves az ellenkezés a törvényjavaslattal szemben, de ezt a szakaszos hatályba léptetést mindenki elfogadhatatlannak tartja; az ok pedig elég egyszerű: két törvény együttes alkalmazása, főleg úgy, hogy egy mondatrész az egyik törvényből, egy másik mondatrész a másik törvényből, rendkívül sok hibalehetőséget és bizonytalanságot rejt magában, ezért elfogadhatatlan.
Arról már nem is beszélek, hogy az 1999. január 1-jei hatálybalépés túl korai, azt hiszem, ma már elmondhatjuk, hogy illúzió, nincs hozzá elegendő idő. A törvényjavaslat többször utal külön törvényekre, melyek egy része még nincs meg. Az 1994-es kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy meg kell teremteni az összhangot a büntetőeljárásról szóló törvény és a büntető törvénykönyv között, erre pedig tudomásunk szerint eddig még kísérlet sem történt.
Egy példát hadd mondjak a törvényjavaslatból: a törvényjavaslat rendelkezik a vádemelés elhalasztásáról, és azt mondja a 224. §, hogy ilyenkor, amikor a vádemelést az ügyész elhalasztotta, magatartási szabályokat írhat elő az ügyész, és a magatartási szabályok teljesítését pártfogó ellenőrzi és segíti. A pártfogó felügyeletről a büntető törvénykönyv rendelkezik. Ez a javaslat nem nyúlna hozzá a büntető törvénykönyvhöz, bár igaz, hogy van, ahol vádemelés elhalasztása címszóval szerepel a büntető törvénykönyvben a pártfogó felügyelet, ami akkor iktatódott be a büntető törvénykönyvbe, amikor a fiatalkorúak vonatkozásában vezette be a törvény a vádemelés elhalasztását, és akkor úgy, ahogy kell, elrendezte az anyagi jog szabályai szerint a pártfogó felügyeletet. Most ez a törvényjavaslat ezt nem teszi meg, nem teremti meg az összhangot a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény között - de nemcsak ezen az egyetlenegy ponton fordul ez elő -, hogy a bűncselekmény csekély súlya meg elenyésző súlya között mi lesz a különbség. Eltérő szóhasználat eljárásjogban, anyagi jogban - ez majd egy következő történet lesz, bár célszerű lenne itt is valamiféle összhangot teremteni.
Mikor fog ez megtörténni? Ha '99-ben kívánják hatályba léptetni, akkor biztos, hogy erre nem lesz idő, már csak azért sem, mert ráadásul még 25 jogszabályalkotásra vonatkozó felhatalmazást is tartalmaz ez a javaslat. Ezek többsége együttes rendelet, ami azt jelenti, hogy több minisztérium vesz részt az elkészítésben, vagyis egyeztetni kell. Ilyenkor az eljárás mindig hosszadalmasabb, ráadásul ezeknek a rendeleteknek jóval a törvény hatálybalépése előtt kell elkészülniük és megjelenniük, merthogy ezeket is meg kell tanulni az alkalmazásuk előtt. Nagy kérdés, hogy ezek a rendeletek mikor fognak elkészülni.
Mindezek miatt a Néppártnak az a véleménye, hogy itt az ideje - vagy talán már egy kicsit későn is vagyunk ahhoz -, hogy a kormány elkezdjen gondolkodni azon, hogy mi történjék 1999. január 1-jén. Az igazságszolgáltatási reform bizonyos részei '99. január 1-jén biztos, hogy hatályba lépnek - el kellene gondolkodni azon, hogy nincs-e szükség esetleg egy Be.-novellára. Persze hogy ezt mikor tudja megtárgyalni a parlament, az már megint egy következő kérdés - a tavaszi ülésszak máris túlzsúfolt.
Ezek a problémák, tisztelt képviselőtársaim, akkor is valós, megfontolandó és megoldásra váró problémák, ha a javaslat egyébként tökéletes. Erről azonban sajnos szó sincs, és ez csak tovább bonyolítja a helyzetet.
Melyek a javaslattal kapcsolatban felmerülő - most már konkrét - problémák? A teljesség igénye nélkül néhányat szeretnék ebből felsorolni. Előttem szóló képviselőtársaim üdvözölték a javaslat azon elemét, amely egy súlyponti eltolódást idéz elő a nyomozati és a bírói szakasz között, a bírói szakaszban megtartandó tárgyalás javára. Ide helyezi a bizonyítás súlypontját a javaslat, és növeli az ügyész és a védő szerepét a tárgyaláson. Elhangzottak persze aggályok is ezzel kapcsolatban, hogy elég felkészült-e a szakma erre a szemléletváltozásra, és megfelel-e a javaslat támasztotta magasabb szakmai követelményeknek - mármint a szakma. Kétségtelen tény, hogy ezeket az aggályokat fel lehet vetni, de én inkább egy másik problémára szeretném itt felhívni a figyelmet, azzal együtt, hogy egy ilyenfajta súlyponti eltolódással egyet lehet érteni és egyet is tudunk érteni. Tehát nem ezzel van a probléma, hanem valami hiányérzetünk van a javaslattal kapcsolatban, amit rögtön ismertetni szeretnék.
A javaslat 4. §-a azt mondja, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli. A vádló az ügyek túlnyomó többségében az ügyész, tehát itt elsődlegesen az ügyészre rója rá a vád bizonyítását.
A 234. § azt mondja - itt a bírósági eljárás általános szabályairól van szó -, hogy a bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesznek fel; ez arról szól, hogy a bizonyítás a tárgyaláson történik. Ugyanakkor, ha megnézzük azt, hogy mikor kell részt vennie az ügyésznek a tárgyaláson és mikor nem, akkor kiderül, hogy bizony számos olyan eset van, amikor egyébként sem az ügyész, sem a védő részvétele nem kötelező a tárgyaláson, így például elsőfokon, főszabály szerint nem kötelező az ügyész részvétele az ötévi szabadságvesztésnél enyhébb büntetéssel fenyegetett bűncselekmény esetén. A kérdés, hogy akkor itt, ezen a területen hogyan folyik le a bizonyítás.
Ha megnézzük az elsőfokú tárgyalásra vonatkozó szabályokat, akkor kiderül, hogy az elsőfokú tárgyalásra vonatkozó szabályokat kizárólag arra az esetre írta le a javaslat, arra az esetre modellezte, amikor folyik az a bizonyos főtárgyalás, amit ma már sokan úgy képzelnek, mint ahogy az amerikai filmekben látják - nem úgy fog történni Magyarországon. Tehát arra az esetre modellezte, amikor az ügyész is és a védő is részt vesz a tárgyaláson. Úgy érezzük, hogy itt van egy bizonyos hiányosság; mondom: a javaslat érdemével egyet tudunk érteni, de itt bizonyos mértékű kiegészítésre van szükség.
Az is elhangzott az eddigi vitában, hogy a javaslatnak előnye, hogy meg tudott teremteni egy érzékeny egyensúlyt a sértetté, áldozattá vált állampolgárok emberi jogai és a terheltek emberi jogai között. A Magyar Demokrata Néppártnak az a véleménye, hogy ez nem egészen így van. Egyet tudunk érteni a javaslat azon részeivel, amelyek a sértett védelmét célozzák - és itt egy picit továbbmegyek, hogy mivel tudunk még egyetérteni: a tanúvédelemre vonatkozó szabályokkal is egyet tudunk érteni.
Egy kis problémánk van a terhelt védelmével kapcsolatos szabályokkal. Összegyűjtöttük azokat a rendelkezéseket, amelyeket a terhelt védelme érdekében állított fel a javaslat, és ez az összeállítás érdekes következtetéseket enged megfogalmazni.
(9.20)
Nem állítom azt, hogy a kormány azért készítette el így ezt a javaslatot, mert egyetért ezekkel az érdekes következtetésekkel, amelyeket a végén majd le fogok szűrni. Azt is el kell mondjam, hogy amikor egyben láttuk ezeket a szabályokat, akkor számunkra is meglepő volt a végeredmény. Szétosztva a Be. különböző helyein, ez nem olyan feltűnő, és egy hatszáz-egynéhány szakaszból álló törvényjavaslatról van szó.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy vegyék magunknak a fáradságot, és nézzük át együtt azokat a szabályokat, amelyek a terheltek védelmével kapcsolatosak. Hangsúlyozni szeretném: önmagában eggyel-eggyel még nincs is probléma, némelyikkel külön is probléma van, csak úgy együtt az összhatás egy kicsit sokkoló.
A 60. §-ban azt mondja a javaslat, hogy a kényszerintézkedések alkalmazásának egyéb törvényes feltételek megléte esetén is csak akkor van helye, ha kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható az a cél, amelyet a kényszerintézkedéssel el akarnak érni. Azt is mondja: még akkor, ha olyan költséget okozna, amely nem áll arányban az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdekkel. Ez egy szabály, önmagában talán még el is fogadható lenne. Az egy másik kérdés, hogy ehhez a második részhez mit szól majd adott esetben az Alkotmánybíróság; az az Alkotmánybíróság, amely többször kifejtette, hogy a gazdaságossági szempontok nem játszanak szerepet alkotmányossági kérdések eldöntésében. Most nem arról beszélek, hogy egyetértek-e a javaslat ezen elemével, csak azért erre szeretném felhívni a figyelmet.
A 74. § a terhelt személyes költségmentességéről szól. Ezen igencsak elcsodálkoztunk, tisztelt képviselőtársaim, mert ezt a személyes költségmentességet a polgári eljárásban már hallottuk, de a büntetőeljárásban ez egy kicsit furcsa. Nem arról van szó, hogy ki viseli a bűnügyi költséget akkor, amikor a terheltet felmentik. Ha a terheltet felmentik, akkor a bűnügyi költséget az állam viseli - ez kétségtelen tény. De itt nem arról van szó, itt arról szól a történet, amikor a terheltet elítélik. Hogy ennek a szabályai pontosan hogy fognak kinézni, azt nem tudjuk, mert az nincsen benne a javaslatban, az majd egy későbbi jogszabály-alkotási feladat lesz. Sajnálom, képviselőtársaim, el kellene olvasni a törvényt - mert a törvény az, ami bele van írva.
A 78. § (4) bekezdése azt mondja, hogy nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet bűncselekmény útján más, tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szereztek meg. Ez megint egy olyan pontja a javaslatnak, amelyik egyébként nem pontosan így, de hasonló módon a jelenlegi büntetőeljárási kódexben is benne van.
De miután ott sem értünk egyet vele, itt is el kell mondani, hogy miért nem értünk egyet vele. Úgy gondoljuk: az egy dolog, hogy a törvény ellenére nem lehet bizonyítékot szerezni. Aki a törvény szabályai ellenére, annak megsértésével szerez bizonyítékot, az viselje annak összes következményét; ha fegyelmi következménye van, akkor fegyelmi következményét, ha büntetőjogi következménye van, akkor természetesen a büntetőjogi következményét. Ez az egyik dolog.
Ettől független másik dolognak tekintjük azt, hogy a bizonyítékot - ha van, és valós - fel lehet-e használni a büntetőeljárás során vagy sem. Lehet, ez a legfőbb bizonyíték, amin elítélés vagy el nem ítélés múlhat. Hangsúlyozom még egyszer, hogy nem a törvénytelenül bizonyítékot szerző védelmét jelenti a mi álláspontunk. Azt, aki törvénytelenül szerez bizonyítékot, sújtsa a törvény azzal, amivel sújtania kell. Más dolog a bizonyíték felhasználása egy olyan jogrendszerben, ahol a bíró köteles indokolni, és ahol az indokolás ellen is lehet fellebbezni, pusztán az indokolás ellen. A mostani javaslat is megengedi azt, hogy pusztán az indokolás ellen fellebbezzenek.
Problémáink vannak az előzetes letartóztatás szabályaival is; azért, mert egyrészt nem enged meg pusztán a cselekmény súlya alapján előzetes letartóztatást. Akkor mindig bizonyos vélelmeket bizonyítani kell, ha a súly önmagában nem elegendő. Megengedi azt, hogy előzetes letartóztatást rendeljenek el akkor, ha megalapozottan feltehető az, hogy az előkészített bűncselekményt véghez vinné, vagy újabb bűncselekményt követne el. De ha ténylegesen elkövetett bűncselekményt, arra az esetre már nem teszi lehetővé a javaslat.
Megengedi a javaslat azt, hogy előzetes letartóztatást rendeljenek el, ha megalapozottan feltehető, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, okirat megsemmisítésével, meghamisításával meghiúsítaná a bizonyítást a terhelt. De nem engedi meg abban az esetben, ha nem meghiúsítaná, hanem csak megkísérelné ezt meghiúsítani, vagy legalábbis, ha nehezítené az eljárást. Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben is meg kellene engedni. Ráadásul ebben az utóbbi esetben az előzetes letartóztatás csak hat hónapig tarthat. Márpedig az eljárások időtartama az eddigi gyakorlat szerint is ennél lényegesen hosszabb. Épp az elmúlt alkalommal hangzott el, hogy több, mint 16 ezer olyan ügy van, ahol az elsőfokú eljárás nem fejeződött be egy éven belül.
Problémánk van az óvadékkal. Az óvadékot a javaslat szerint a terhelt vagy helyette más ajánlhatja fel, vagy teheti le. Ugyanakkor, amikor az óvadék mértékét meghatározná a javaslat, a terhelt személyi körülményeire és vagyoni helyzetére kell figyelemmel lenni, holott a terhelt helyett más is kifizetheti az óvadékot. Az ő vagyoni helyzetére természetszerűleg nem lehet figyelemmel a javaslat, így aztán előállhat az, hogy bizonyos önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakat állítanak fel meghatározott célból.
Problémánk van a házkutatás szabályaival is. A házkutatást a nyomozási bíró rendeli el a javaslat szerint. Azt mondja, hogy végre lehet hajtani házkutatást azonnali intézkedésként is. De ha azonnali intézkedésként rendelik el, a bíróság határozatát utólag akkor is be kell szerezni, és ha a bíróság az indítványt elutasítja, a házkutatás eredménye bizonyítékként nem használható fel. Ez megint egy hasonló helyzet, mint az előző esetben volt. Halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatást rendelnek el. A házkutatás eredményes, hiszen azt mondja a törvény, hogy az eredménye nem használható fel. A bíró valamilyen oknál fogva nem hagyja utólag jóvá, és a javaslat egyébként le sem írja, hogy mikor teheti meg a bíró azt, hogy nem hagyja jóvá utólag a halaszthatatlan nyomozati cselekményként végrehajtott házkutatást. Egyedül az a biztos a javaslat szabályaiból, hogy ez a házkutatás egy eredményes házkutatás volt, mert a házkutatás eredményét nem lehet felhasználni.
Úgy gondoljuk, ez megint egy olyan szabály, amelyet meg kellene változtatni. Ez megint egy olyan szabály, amely - ne adj' isten! - még korrupciós lehetőséget is rejt magában, mert csak el kell hamarkodni egy kicsit a házkutatást, a bíró majd nem hagyja jóvá, és utána a bizonyítékot el lehet törölni.
Problémánk van a 176. §-sal is. Ez azt mondja: ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a meghosszabbítás legfeljebb az ellene folyó büntetőeljárás megindításától számított két évig terjedhet. Tudom azt, hogy a nyomozás megszüntetése nem res iudicata.
(9.30)
De azért a gyakorlat azt mutatja, hogy ha egyszer egy nyomozást megszüntettek, az úgy is marad, és nem fogják újból elrendelni. Úgy gondoljuk, ez megint egy olyan lehetőség, amely még bizonyos korrupciós elemeket is rejt magában, mert csak el kell húzni az eljárást, és utána szépen meg fogják szüntetni.
A miniszter úr az elmúlt héten utalt erre a szabályra, és azt mondta, hogy ez a szabály többek között azért is jó, mert a nyomozási bíró megteheti azt, hogy két évnél hosszabb ideig tart a nyomozás. Tüzetesen kerestük ezt a szabályt a javaslatban, nem sikerült megtalálnunk; ha valaki megtalálná, jelezze, ha nem, akkor valószínűleg jó lenne beletenni.
A 203. § azt mondja, ha különleges eszköz alkalmazásával érintettnek személyes mentessége van, az indítvány előterjesztésével egyidejűleg a mentelmi jog felfüggesztésére, illetve a hozzájárulás megadására jogosultat értesíteni kell az indítványról. Nem fogom felsorolni az összes jogosultat, egyetlenegy példát hozok csak: országgyűlési képviselő esetén a mentelmi jog felfüggesztésére jogosult az Országgyűlés maga. Kérdem én tisztelettel, hogyan fog ilyenkor történni az értesítés. Magát az Országgyűlést értesítik arról, hogy egy képviselő ellen valamiféle titkos nyomozás folyik? És nem akarom felsorolni az összes többi ilyen helyzetet, de ha végignézik tisztelt képviselőtársaim, akkor ebből az a helyzet áll elő, hogy titkos eszközök alkalmazásáról az esetek egy részében azt a személyt kell értesíteni, aki ellen gyakorlatilag ez az eljárás folyik. Kérem tisztelettel, nézzék meg az erre vonatkozó jogi szabályozást!
Nagyon nem tudunk egyetérteni a javaslatnak azzal az elemével, amely lehetővé tenné azt - itt a lemondás a tárgyalásról című részre gondolunk -, hogy 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeknél is le lehessen mondani a tárgyalásról. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem az intézménnyel általában van a problémánk, hanem azzal, hogy túlzott mértékben és túlsúlyos bűncselekmények esetén is megengedi ezt a lemondási lehetőséget, és a javaslat nem határozz meg pontos feltételeket.
Annyi a feltétel, hogy a vádlott beismerő vallomást tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyész pedig a gyanúsított személyére és a bűncselekmény jellegére kell tekintettel legyen. Hogy mi milyen módon esik latba, arról nem szól a történet. Nem szól a történet arról, hogy csak egy bűncselekmény esetén lehet ezt megtenni, vagy halmazat esetén. Halmazat esetén is a büntetési tétel a különös részi büntetési tétel. Az időm letelt, most már nem tudom megtenni, de egy későbbi szakaszban szívesen megteszem.
Nagy tisztelettel kérem képviselőtársaimat, nézzék meg a büntető törvénykönyvet, és nézzék meg mindazokat a bűncselekményeket, amelyeknél a törvény 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést rendel el, és nézzék meg, hogy ebben benne van az összes vagyon elleni bűncselekmény, szinte az összes gazdasági bűncselekmény, és benne van a szervezett bűnözés. Úgy gondolom, erre nem kellene a javaslatnak lehetőséget teremteni, tehát ezt a kört, ahol le kell mondani a tárgyalásról, le lehet mondani a tárgyalásról, egészen biztosan szűkíteni kell.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
