DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, nyilván lelkiismeret-furdalási okokból úgy gondolták, hogy majd csak a tévéidőn kívül, utolsó napirendi pontként tudunk erről beszélgetni, szemben a házbizottság megállapodásával. Nem így történt, és időközben okosabbak lehettünk. Negyedszer is hozott egy döntést ma délután az Alkotmánybíróság, tehát már nem három, hanem négy döntés erősíti meg az önök alkotmánysértő magatartását.
A mai döntésében azt a helyzetet igyekszik - a beadványunk kapcsán annak helyt adva - elkerülni, amire önök törekednek, hogy ne legyen ideje az Alkotmánybíróságnak elbírálni a nyilvánvalóan elutasító álláspontjuk miatt bejelentett kérelmet, mert hiszen a korábbi népszavazási törvény alapján kellett volna eljárniuk, és ez csak december 31-éig lett volna hatályban. Nos, örömmel jelenthetem, hogy lesz ideje, még ha önök februárban el is fogják ezt utasítani, mert márciusig meghosszabbította az Alkotmánybíróság a korábbi népszavazási törvénynek a hatályát (Taps az FKGP és az MDF padsoraiban.), és azt is kimondta, hogy az a törvény, amit önök népszavazási törvényként alkotmányosnak tartottak, nagyon sok szempontból alkotmánysértő. Majd foglalkozniuk kell, tisztelt kormánypárti képviselők, ezzel a kérdéssel, hogy miért volt igaz az, hogy például olyan törvényt kívántak megszavaztatni, végszavaztatni, ami nem adott volna jogorvoslati lehetőséget ennek a kérdésnek az elutasítása esetén az Alkotmánybírósághoz fordulásra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt jelen lévő Kormánypárti Képviselők! Ma egy új képviselő tett esküt, tehát könnyű felidézni az eskü szavait: megtartom és megtartatom az alkotmányt és az alkotmányos törvényeket. Tisztelt Képviselőtársaim! Negyedik hónapja sorozatos döntéseikkel, az alkotmánybírósági döntésekkel dacolva azt az állapotot kívánják előidézni, hogy szemben az alkotmány alapvető rendelkezésével, ne legyen lehetőség 300 ezernél több állampolgár kezdeményezésére, a közvetlen demokrácia eszközével élve népszavazást tartani azért, mert önök valamilyen kérdésben foglalt céllal nem értenek egyet.
Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, az önök törekvései itt a Házban számszerűleg talán többségi döntés alapján elfogadásra kerülnek, de a Donáti utcában most, ma negyedszer sikerült bebizonyítani, hogy nincs igazuk! (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Ez már zavaró!) Mikor fogják már észrevenni tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt kormányzati előterjesztők, hogy nem lehet 200 szavazattal az alkotmányos intézkedéseket és a népi kezdeményezés jogszerűségét megkérdőjelezni!?
Tisztelt Képviselőtársaim! Még nincs késő! Ehhez a javaslathoz, amelyben önök el akarják utasítani a kérdés feltevését, a mai napon előterjesztettünk egy módosító javaslatot. Mi el tudjuk fogadni ezt a határozatot egy kis változtatással, ha az elutasítás szó helyett helyt adás van benne, erre irányul a módosítás. Mi február 15-ét látjuk még alkalmasnak arra, hogy meg lehessen tartani a népszavazást; nehogy az a helyzet forduljon elő, tisztelt képviselőtársaim, hogy minden ellenkező alkotmánybírósági döntés ellenére az önök ismételt elutasítása miatt az Alkotmánybíróságnak már egy olyan időpontban kelljen majd igazat adni az alkotmányos panasznak, amely gyakorlatilag már tényleg lebonyolíthatatlanná teszi a népszavazást.
(16.30)
Ezt önök sem vállalhatják, ez nem lenne összeegyeztethető az önök képviselői felelősségével. Hogy fognak a választóik szemébe nézni, hogy fogják megmagyarázni majd azt, hogy négy hónapja azon munkálkodunk, hogy valami ne legyen?!
Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy szeptember 30-án önöknek már módjukban állt mint módosító indítványról arról dönteni, amit ez a bizonyos kérdés tartalmaz. Akkor nyilván megvizsgálták, akkor nyilván a szakértőkre támaszkodtak, és elutasították. Mi indokolta akkor szeptember 30-a óta azt a magatartást, hogy ma, december 15-én csak bele tudunk kezdeni egy általános vitába? Kérem, ezt nem lehet másként minősíteni, mint egy súlyos visszaélést a Ház többségi szavazati fölényével! Ez nyilvánvalóan így van, tisztelt képviselőtársaim.
Természetesen egy percben vagy már annyiban sem szólni kell arról, hogy a szakértői vélemények vajon mennyiben tekinthetők függetlennek. Én nem vonom kétségbe a szakértők felkészültségét, de mégiscsak mulatságos az, hogy a szakértői vélemény gerincét egy pénzügyminisztériumi köztisztviselő véleménye képezi. Ez lenne az a független, pártatlan alkotmányjogászi szakvélemény, amely 30 vagy 40 nemzetközi szerződésbe ütközést és egyéb egyezményekhez való csatlakozás sérelmét jelentené? Valóban önöknek nincsen arra módjuk, hogy független szakértőkkel vizsgáltassák meg a kérdést? Mi ezt megtettük, mi hajlandók vagyunk ezekben segíteni önöknek. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ezt szolgálja a módosító indítvány.
Kérem, térjenek alkotmányos értelemben észre (Zaj az MSZP soraiban.), még van idejük ezt februárban korrigálni, és még meg lehet oldani a népszavazást! Ellenkező esetben ötödször is az lesz az eredmény, amit ma hirdetett ki a Donáti utcában az Alkotmánybíróság.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem