DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megértem én, hogy nagy nehézségekkel állnak szemben képviselőtársaim akkor, amikor ebben a kérdésben dönteniük kell. (Zaj.)
Engedjenek meg itt a tudós jogászok bölcs megszólalásai után néhány meglehetősen laikus megjegyzést. Nem érti a nem jogász képviselő, hogy ha egy népszavazási kérdés egyértelműségével van a baj, akkor miért nem bízunk abban, hogy ha nem egyértelmű egy kérdésfölvetés, akkor az állampolgárok nem fogják aláírni, vagy ha netán mégis aláírták elegendő számban, akkor nem fognak elmenni egy bonyolult, nem egyértelmű kérdést megszavazni. Tehát miért nem bízik a kormánypárti többség a józan ész többségében, mely őszerintük mégis mellettük szól, és miért nem engedik meg, hogy az ellenzéknek ez az elgondolása csúfosan megbukjék? Sokkal egyszerűbb lenne kormánypárti szempontból hagyni, hogy egy rosszul fölépített, szabálytalanul megfogalmazott mondat az állampolgárok által elvettessék. Azt gondolom, hogy ezt nyugodtan megengedhetnék, sokkal kevesebb bajt hoznának magukra, mint amit így hoznak.
Az egész más kérdés, hogy én nem így gondolom. Azt tapasztaltam - országszerte járva a településeket -, hogy az emberek meglehetősen jól értik, hogy miről van szó, és azt is tapasztaltam, hogy nagyon könnyű volt aláírásokat gyűjteni. Azt gondolom, hogy az egyértelműség kérdését az állampolgárok jobban el tudják dönteni, mint azok, akiket valamilyen érdek motivál. Ha igaz az, hogy ez a népszavazási kezdeményezés sokak érdekét sérti - például sérti azoknak az érdekét, akik földet akarnak eladni, mert piacot szűkít azzal, hogy kizár embereket vagy jogi személyeket a földvásárlásból, akkor miért nem bízik a kormánypárti többség abban, hogy azok a földtulajdonosok, akiknek ez a kezdeményezés az érdekét sérti, majd ellene fognak szavazni, és majd az ő igazukat fogják bizonyítani?
Sokáig azt hittem, hogy itt a vita valóságos érdekmotívuma az, hogy kié legyen az a többletjövedelem, amely a föld várható értéknövekedéséből származik. Magam úgy gondoltam, az a helyénvaló, ha ez a többletjövedelem azoknak a kezébe kerül, akik jelenleg a föld birtokosai és akik jelenleg ezt a földet művelik, és ha ez a többletjövedelem egy öt-tíz év múlva következik be, még mindig jobban jár az ország, mint ha most átmegy a föld egyesek tulajdonába, és később ők zsebelik be azt a hasznot, ami ebből adódik. Hogy ez atyáskodás lenne a jelenlegi földtulajdonosok fölött? Nem hiszem. Azt hiszem, hogy egy nemzet reális érdekvédelméről van szó.
Amit kormánypárti képviselőtársaim ennek a kezdeményezésnek az alkotmányellenességéről mondanak, az nagyon érdekes - csak elfogadhatatlan azoknak a szájából, akik számos alkalommal bizonyultak alkotmányellenesnek ebben a ciklusban. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!) Ezért végeredményben azt hiszem, ma már a vitának nem az a lényege, hogy kié lesz a haszon. Nem is az a lényeg, hogy kié az alkotmányos igazság, hanem egyetlen komoly politikai érdek van, nevezetesen, hogy az ellenzéknek ez a lakosság által támogatott kezdeményezése ne érhessen el sikert a '98-as politikai, országgyűlési választások előtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök - mármint a kormánypárti képviselők - ennek érdekében mindenre hajlandók voltak! Szembeszálltak az Alkotmánybírósággal, szembeszálltak a választópolgárok tömegei által - nem megyek bele most a számvitába - kifejezett akarattal, és az obstrukciótól sem ódzkodva mindent vállalnak, mert félnek, hogy ez a népszavazási kezdeményezés az önök parlamenti bukását készíti elő. De csapdahelyzetben vannak, mert a népszavazásból való kifarolás ugyanezt teszi!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem