DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek azokkal a véleményekkel, miszerint egy 11 oldalas, számos jogi indokot tartalmazó alkotmányügyi bizottsági előterjesztést nem lehet öt percen belül megvitatni, sőt, annak még a főbb pontjait sem lehet ismertetni.
Úgy gondolom, hogy ugyanakkor jelzi a kormánytöbbség szándékát az a tény, hogy az első napirendi pont tárgyalásából utolsó napirendi ponttá degradálták annak az előterjesztésnek a tárgyalását, amiről minden túlzás nélkül állítható, hogy ez a napirendi pont érdekli ma a magyar társadalom döntő többségét. Arról van szó ugyanis, hogy vajon a termőföldre vonatkozó rendelkezéseket ki és miként akarja kijátszani, mert hiszen köztudott: akié a föld, azé a hatalom; és közismert az az álláspont, hogy aki a termőföldet tulajdonolja, az az ország építésében rendelkezik egy olyan bázissal, amelyre mindig alapozhat akkor, ha a nemzet bármilyen vonatkozásban rászorul arra, hogy megújuljon a gazdasága, hogy talpon maradjon az ország. (Zaj.)
Továbbá rendkívül fontos az a megközelítése is a most folyó vitának, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy vajon a népszuverenitás gyakorlásának van-e Magyarországon esélye vagy nincsen. Konkrétan akként merült fel a kérdés, hogy az ellenzék kezdeményezett egy népszavazást a termőföld ügyében, ugyanakkor a kormányoldal is egy külön kezdeményezéssel élt ugyanebben a tárgykörben, és végül az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a nép által kezdeményezett népszavazás megelőz minden más kezdeményezést, a népszuverenitás gyakorlását tehát ezen az úton keresztül kell biztosítani. Ezt követően a kormánytöbbség különböző jogi kifogásokat terjesztett elő, amelyekről egyértelműen megállapítható, hogy egy céljuk van, nevezetesen az, hogy a népszuverenitás ne legyen gyakorolható.
Úgy gondolom, a Magyar Köztársaság alkotmánya 2. §-ának (2) bekezdése, miszerint a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja... - a közvetlen gyakorlásnak a lehetősége ma már egyedül és kizárólag a népszavazás útján lenne biztosítható. Ezt a jogot most a kormányzati hatalom nem engedi gyakorolni. Kérem, én úgy gondolom, hogy - a jogászkodást félretéve - nem árt, ha mindenki tudja, a magyar nép sohasem fogja megérteni, de megbocsátani sem, ha most ezt a kérdést a kormánytöbbség népszavazásra nem engedi.
Emlékeztetném önöket arra, hogy a Független Kisgazdapárt korábban már kezdeményezett egy ilyen népszavazást a köztársasági elnök nép általi választását illetően. Akkor mi megkerestük az Országos Választási Bizottságot az aláíróívvel, azt megvizsgálta az Országos Választási Bizottság, írásban nyilatkozott, hogy a Független Kisgazdapárt kezdeményezése példa értékű, később a tisztelt Ház ezt mégis elutasította. Most egy újabb olyan kezdeményezésről van szó, ahol összegyűlt a kellő számú aláírás, a tisztelt kormánytöbbség viszont meg akarja akadályozni ennek a kérdésnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a megtárgyalását. Úgy gondolom, hogy ez az alkotmányos rend felrúgásával azonos helyzetet teremt, ezért a Független Kisgazdapárt elutasítja az alkotmányügyi bizottság álláspontját, és kéri a tisztelt Házat, hogy a népszuverenitás gyakorlásának engedjen teret.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem