DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országos Választási Bizottság beszámolóját az 1997. év november hó 16. napján megtartott népszavazásról, valamint a belügyminiszter úr beszámolóját a népszavazás lebonyolításáról, továbbá az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatokat a Független Kisgazdapárt elfogadja és igenlő szavazatával támogatja.
A Kisgazdapárt álláspontja közismert. A népszavazással becsuktuk a kommunizmus mögött az ajtót, és kinyitottuk azt Európára, és ezen az ajtón át nekünk Európába kell mennünk, mégpedig az érdekeink kellő stratégiai felvázolását követően, egy olyan következetes munka eredményeként, ahol a magyarság, az emberi méltósággal élhető élet feltételeit megteremti önmaga számára, és ekként az Európa mértani középpontjában elhelyezkedő Magyarország igazi európai életmódot élő országgá válhat.
Rá kell azonban mutatnom arra, hogy sajnos ezt a népszavazást rendkívüli mértékben veszélyeztette a kormányzat dilettáns munkája, hiszen kis híja, hogy a kormányzati magatartás nem hozott egy olyan negatívumot, ami a NATO-népszavazást illetően rendkívül kellemetlen meglepetés lehetett volna. Hiszen korábban egyszer már a Ház ebben a kérdésben egyhangú álláspontot foglalt el. Szerintem, és a Kisgazdapárt álláspontja szerint elegánsabb, szebb lett volna ezt az egyhangú álláspontot egy közös országgyűlési döntéssel a népszavazás helyett a NATO megerősítésére felhasználni. Sajnálatosan azonban a kormány ezt a döntést végül is egy népszavazással helyettesítette, és a népszavazás kapcsán pedig különválasztotta a termőföldről szóló népszavazás kérdését a NATO-népszavazás ügyétől, miáltal igen sok állampolgárt - aki együtt szerette volna a két kérdésről a népszavazás megtartását - megsértett, és olyan helyzetet teremtett, hogy a ténylegesen NATO-t támogató személyeknek csak egy része ment el szavazni.
Tehát félreértés ne essék: a Független Kisgazdapárt igen nagy nyomatékkal hangsúlyozza, hogy végül is ez a népszavazás eredményes volt, ez a népszavazás letette a voksot az euro-atlanti integrációs törekvéseink előtt. Csupán azt kívánom a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani, hogy a kormányzati tevékenység fokozott felelősséggel járó tevékenység, és ha a kormányzat nem gondolja át a lépéseinek a következményeit, az káros is lehet az országra nézve, még a legkedvezőbb esetben is.
A Független Kisgazdapárt több alkalommal hallatta a hangját a NATO-népszavazás ügyében. Ezért mi kimondhatjuk, hogy rendkívül apolitikus volt a kormány azon eljárása, hogy végül is a termőföldről szóló népszavazás ügyében egy olyan helyzetet teremtett, hogy ne lehessen a két kérdésről egyszerre megtartani a népszavazást. Úgy gondolom: most, hogy végül is a népszavazás eredményes lett, a történteket nem szabad elfelejteni, mert azok tanulságul szolgálhatnak a jövőre nézve. De végül is örülnünk kell, hogy annak a lehetősége megteremtődött, hogy mi a NATO-hoz csatlakozzunk, a NATO-meghívást elfogadhassuk.
Köszönöm a türelmüket. A Kisgazdapárt támogatja ezt a határozatot. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem