KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. november 16-án megtartott országos népszavazással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról szóló jelentést a törvényben megállapított kötelezettségemnek eleget téve benyújtottam. Az írásos beszámolót most egy megjegyzéssel szeretném kiegészíteni.
A népszavazás lebonyolításának sikerét nemcsak az abban résztvevők, illetőleg a hazai közvélemény ismerte el, hanem a rendkívül pozitív nemzetközi visszhang is tanúsítja, hogy ismét európai színvonalon teljesített a választási apparátus. Az informatikai rendszer továbbfejlesztésének köszönhetően a számítógépes szavazatösszesítés két és fél óra alatt befejeződhetett, miközben mindenki, aki rendelkezett a feltételekkel és érdeklődött, az Interneten is folyamatosan figyelemmel kísérhette a népszavazás eredményének alakulását.
Ugyanakkor kérem képviselőtársaimat, hogy ez a két és fél órás eredményhirdetés ne tévesszen meg senkit a jövő évi választásokkal szembeni elvárásainak megfogalmazásakor, hiszen miután mind az országgyűlési választáson, mind az önkormányzati választáson a népszavazással összehasonlíthatatlanul nagyobb mennyiségű adatot kell majd feldolgozni, ez hosszabb időt fog igényelni, de a technikai fejlesztések eredményeként biztosan állítható, hogy legalább a '94-es vagy az azt meghaladó szinten lehet majd figyelemmel kísérni az eredmények alakulását.
(14.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ezúton is köszönetet mondjak annak a közel százezer honfitársunknak, akik a választási bizottságok és a munkacsoportok tagjaiként hozzájárultak a népszavazás lebonyolításának sikeréhez, példás helytállásukkal válaszolva a népszavazás előtt őket ért méltatlan támadásokra. Kérem, hogy a jelentést szíveskedjenek elfogadni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem