DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Az üzleti döntés majd lesz. A miniszterelnök úr bejelentése pedig határozott és egyértelmű volt, melyben elmondta, hogy a 65 év feletti nyugdíjasok ingyenesen, korlátozás nélkül és mindenféle költségvetési többletkiadás nélkül, alanyi jogon igényelhetik a repülőjegyeket. Azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra, miniszter asszony! Nézték elegen a Magyar Televíziót, sokan bíztak abban, hogy a miniszterelnök úr olyat mond, amit előre megbeszélt, ahogy ezt ön is elmondta.
Úgyhogy mint ellenzéki képviselő csak azt tudom kérni, tolmácsolja miniszterelnök úrnak, hogy álljon a sarkára, és valósítsa meg az ötletét. Én még akkor is támogatni fogom ebben, ha a miniszterelnök beismerte, hogy ezt egy választási kampányfogásként tette, de akkor most itt az alkalom arra, hogy váltsa valóra szavait. (Közbeszólások a bal oldalról: Jaj, jaj!)
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem