DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Ma harmadszor esik szó a beutalási rendeletről. Ezzel kapcsolatban ön kétszer azt állította, nem igaz, hogy az egészségügyet csőd fenyegeti, sőt, ezt csupán a Fidesz manipulációjának, az Orvosi Kamara elnöke politikai kötődésének tulajdonította, hogy ilyen vélemények elhangozhattak. Fel kell hívnom a figyelmét, hogy az Orvosi Kamara a Magyar Kórházigazgatók Szövetségével, a Kórházi Gazdasági Igazgatók Szövetségével, sőt, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szövetségével egybehangzóan állította ezt. Nyilván mindannyian a Fidesz uszályába kerültek.
A másik: a kórházi beutalás, a kórházi szakrendelői beutalások rendszere 1990-ig a röghöz kötöttség elvén alapult. Az SZTK-hoz tartozást a születés és a lakás határozta meg, hogy milyen ellátást hol vehet igénybe az állampolgár. Természetesen akkor is voltak kivételek: a Kútvölgyi-jogosultak. Most ezt a kivételezett rendszert az anyagi helyzettől teszik függővé. Akinek van pénze - 4000 forint és napi 1000 forint -, arra nem vonatkozik a beutalási rendelet, és erre azt mondja, hogy joga van ilyen rendeletet alkotni, hiszen felhatalmazza rá a tb-törvény.
Nos, ma délután fogjuk elfogadni az ennél magasabb szintű, kódexjellegű egészségügyi törvényt, amelynek 7. §-a az alapelvek szerint úgy szól, hogy minden betegnek joga van a folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátásokra. A megkülönböztetésnélküliség a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetést is kizárja. Márpedig az anyagi helyzet igencsak megkülönböztető jegy a társadalomban! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérdezem én is: mikor vonják vissza ezt az rendeletet? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem