DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Attól tartok, ön - a szokásos módon - a felelősséget nem magában keresi, hanem a polgármesterben, aki nem tudott szóhoz jutni attól, hogy a falu határában találnak 12 darab tüzérségi lőszert, gyanús egy újabb terület, és akkor azt mondják neki: majd 30 napon túl valamikor közlik, mikor fognak kijönni, és ha ez ellen nem élt fellebbezéssel, akkor, úgy tűnik, a polgármester belenyugodott ebbe.
Tisztelt Miniszter Úr! Köztudomású - mármint annak, aki a történelmet ismeri -, hogy azon a vidéken nagyon súlyos harcok voltak a második világháborúban. Akkor lett volna felelősségteljes az ön válasza, ha kitér arra, hogy miért nem a bejelentések számához igazították eddig is a tűzszerészek létszámát, miért nem a létszám alapján, időben elaprózva teljesítik a kiszállásokat.
Azt hiszem, egyetlenegy képviselőt sem nyugtat meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ha a választókerületében a magyar állampolgárok nem élnek biztonságban. Én nem tudom a miniszter úr válaszát elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem