T. ASZTALOS ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

T. ASZTALOS ILDIKÓ
T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy megköszönjem kérdését, mert ahogy ön mondta, valóban egy nagyon fontos kérdésről van szó, hiszen ön is említette, hogy a fogyasztói szokások átalakulásával ez a vásárlási forma, amelyet a direkt marketing hozott Magyarországra, elterjedt, és bevételei a kereskedelemből körülbelül 16 milliárd forintra tehetők.
Tehát látható, hogy a direkt marketing tevékenység jelentős Magyarországon. Ezen belül a csomagküldő szolgálatok azok, amelyek kiemelten kezelendők, nagyon sok emberhez eljutnak, s ebben igaza van képviselő úrnak, hogy ezért nagy figyelmet kell fordítani ezen tevékenységre.
Közismert tény, hogy a jogszabályok keretein belül megoldható problémák nem tudnak mindent kezelni. Nagyon fontos az ismeretterjesztés, a fogyasztóvédelem, amely e tekintetben is kiemelt kérdésként fogalmazható meg. Természetesen az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium a jogszabályalkotás keretein belül is próbálja ezt a tevékenységet meghatározott keretek között tartani.
Az elmúlt években különböző jogszabályokat alkotott. Legfontosabbnak tartom ezek közül azt, amely arra vonatkozik, hogyan lehet nyilvántartásba kerülni ennek a cégnek, hogyan tud a fogyasztó irányába megfelelő ajánlatot tenni. Tehát mindig fel kell tüntetni a levélen a nevet, a címet, az elérhetőséget és azt a nyilvántartási számot, amelyet a minisztériumban kapott. Ha ezek közül nincs meg valamelyik, nyilvánvalóan nem megfelelően működik a csomagküldő szolgálat, és arra kell felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy figyeljenek ezekre az adatokra a leveleken. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert ellenkező esetben nem megfelelő az a cég, nem korrekt az a cég, amely ajánlatot adott számukra.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(14.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem