KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr az 1997. november 3-án tartott, a bíróság által betiltott és ezért törvénytelen tüntetésen való részvétele kapcsán említette a kérdését, és mondta el nekünk, hogy a törvény által betiltott tüntetésen a képviselői igazolványával is élni kívánt.
Tájékoztatom képviselő urat a kérdésére válaszolva, hogy senki nem adott olyan utasítást senkinek, hogy a nemzeti színű zászlókat le kell venni a gépkocsikról. Hozzáteszem, hogy vörös zászló kitűzésével kapcsolatban sem adott volna senki utasítást - bár a képviselő urat nem úgy ismerem, mint akinek szándéka lett volna ilyen zászlót kitűzni. Még egyszer csak azt tudom elmondani, tisztelt képviselő úr, hogy a rendőrség egy bíróság által nem engedélyezett tüntetést akadályozott meg végső soron a fővárosban megtartani. Ennek kapcsán a törvény kötelezéseinek megfelelően járt el, és külön utasításokat semmilyen vonatkozásban senkitől nem kapott.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem