KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A Fidesz-frakció nevében őszintén aggódunk a miniszterelnök úr szavahihetőségéért. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Arról van ugyanis szó, hogy a kormány és a kormány közelében álló szakemberek valamilyen ok miatt tudatosan le akarják járatni a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, és azt akarják elhitetni a választópolgárokkal, hogy Horn Gyula nem tudja, miről beszél, nem szavahihető ember.
Miről van szó? Horn Gyula bejelentette - bejelentette, még egyszer hangsúlyozom, nem lehetőségként felvetette -, hogy a Malév járatain a 65 év feletti nyugdíjasok korlátozás nélkül - korlátozás nélkül! -, ingyen - azaz ingyen! - vehetik igénybe a Malév járatait február, március, április, illetve október, november hónapokban, a többi hónapban pedig a járatok kihasználtságától függően. Horn Gyula hozzátette, hogy mindez nem jár költségvetési többletkiadással - még egyszer hangsúlyozom: nem jár költségvetési többletkiadással. Ehhez képest Kiss Elemér már másnap cáfolta ezt, és azt nyilatkozta, hogy a költségvetésnek ez 2-3 milliárd forint többletébe kerül. Ehhez képest az érintett vállalatok, akár önkormányzati, akár kormányzati tulajdonban vannak, vezetőiken keresztül azt nyilatkozták, hogy 6-7 milliárd forint többletkiadásába kerül ez a költségvetésnek, és még ennyibe az érintett vállalatoknak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Kérdezem én: ki nem tudja, hogy miről beszél? És szavahihető ember-e a köztársaság miniszterelnöke?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem