DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magam nevében nemcsak Kapronczi úrnak, hanem nyilván valamennyi országgyűlési képviselőnek - elsősorban a jelenlévőknek, de a már távollévőknek, rádióhallgatóknak is - szeretnék valóban boldog új évet kívánni, de azért két mondattal reagálnék az elhangzottakra is.
Az egyik: képviselő úr azt mondta, hogy sűrűn voltak törvénykezési baklövések az elmúlt években. Arra szeretném csak felhívni a figyelmet, hogy a törvénykezés nem a parlament, hanem a bíróságok feladata, mi a törvényhozással foglalkozunk. Természetesen nagyon sokan használják ezt helytelenül, de most megragadom ezt az alkalmat, hogy felhívjam rá a figyelmet.
A másik: a termőfölddel kapcsolatos törvény. A termőfölddel kapcsolatos törvényt rendes menetben már nyilván rég elfogadhatta volna a parlament. Épp azért fogadtuk el, hogy ne tárgyaljuk, hiszen egy vitatott alkotmányossági kérdést kell eldönteni, és természetesen mindaddig, amíg megnyugtató döntés nem születik - vagy úgy, hogy népszavazás dönt a kérdésben, vagy úgy, hogy kiderül, hogy alkotmányosan nem lehet kiírni ezt a népszavazást -, addig nem is kívánjuk, hogy az Országgyűlés tárgyalja. Ha viszont ez eldőlt, természetesen azt szeretnénk, ha az Országgyűlés ezen törvényjavaslat vitáját is befejezné.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem