DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A két törvényjavaslat vitájának összefoglalása nem igényel hosszú időt... (Képviselők távoznak az ülésteremből.) - távozásukat ennek figyelembevételével szíveskedjenek lebonyolítani. (Derültség.) Ugyanis egyik törvényjavaslathoz sem érkezett koncepcionális módosító indítvány, és ha figyelembe vesszük a törvényjavaslatok tartalmát, tárgyát, terjedelmét, akkor ez a tény mindenképpen említést érdemel. Ehhez hozzá kell tennem, tisztelt képviselőtársaim, azt is, hogy sem a védjegyekről szóló törvényhez, sem a polgári törvénykönyv módosításához, a most tárgyalt gazdasági társaságokról szóló törvényhez, a cégeljárásról szóló törvényhez, de korábban a versenytörvényhez és a polgári perrendtartás módosításához sem érkezett koncepcionális módosító indítvány. Ez azért érdemel figyelmet, mert a törvény-előkészítést ért kritikák mellett arról is szólni kell, hogy alapos egyeztetéssel, körültekintő előkészítéssel van arra példa, hogy jó színvonalú és széles támogatottsággal bíró törvényeket tud a parlament megtárgyalni.
A törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványok köréből a tárca és az előterjesztő támogatta annak a módosító indítványnak az elfogadását, amely arra irányult, hogy nemcsak a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok, hanem minden gazdasági társaság esetében kötelező a felügyelőbizottságban a dolgozói részvétel biztosítása, ha a munkavállalók száma éves átlagban meghaladja a 200 főt.
Elfogadtuk azt a módosító indítványt is, amely a törzstőke mértékétől függetlenül minden gazdasági társaság esetében lehetővé teszi, hogy a taggyűlés bizonyos ügyekben a döntés jogát a felügyelőbizottságra ruházza át.
Tovább erősödött a törvényjavaslatban - képviselői indítványok hatására - a hitelezők érdekvédelme, és számos ponton kiteljesedett a törvényjavaslatnak az az összefüggése, amely a jogharmonizáció követelményeinek teljesebb érvényesítésére irányult.
Az új szabályozásban a részvénytársaságokra vonatkozó rész újult meg legjobban, legteljesebb mértékben, és e tekintetben is számos módosító indítványt fogadtunk el.
Nem tudtuk azonban támogatni azt a javaslatot, amely arra irányult, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság is rendelkezhessen bemutatóra szóló részvényekkel.
A törvényjavaslat számos átmeneti szabály megalkotásával kívánta elősegíteni, hogy a már működő gazdasági társaságok zökkenőmentesen alkalmazkodhassanak az új szabályozáshoz.
A cégnyilvántartásról, a cégeljárásról, a cégnyilvánosságról szóló törvényjavaslat kapcsán szintén nem koncepcionális jellegű módosító indítványok benyújtására került sor, és a vitában természetesen komoly hangot kapott és érdeklődést váltott ki, hogy vajon a cégbíróságok mennyire lesznek alkalmasak az új követelmények teljesítésére, a bejegyzési határidők radikális lerövidítésére, a 30-39, illetőleg 60-69 napos határidők teljesítésére.
Sok felszólaló foglalkozott a cégbíróságokon kialakult helyzettel. Örömmel tájékoztathatom az Országgyűlést arról, hogy a cégbíróságokon a terhek, illetőleg a restanciák ledolgozása nagyon jó ütemben halad. 1997. május elsejétől december elsejéig a Fővárosi Cégbíróságon felhalmozódott ügyhátralék több mint felét már fel tudták dolgozni, és ez biztató a törvény hatálybalépését illetően.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a holnapi első ülésén éppen a cégbíróságokon kialakult helyzettel foglalkozik, és számos biztató intézkedést terveznek, amelynek eredményeképpen meghatározzák azt a mennyiséget, amelyet a cégbíráknak teljesíteni kell.
Mindezeket összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, reméljük, hogy a törvényjavaslatok korszerű tartalmukkal tovább erősítik a piacgazdaság fejlődését Magyarországon, és egyben közelebb hozzák a magyar társasági jogot, a magyar cégjogot az Európai Unióban elfogadott elvekhez és követelményekhez. Kérem, támogassák a két törvényjavaslatot. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem