DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Itt valójában egy technikai hibáról van szó. Amikor tavaly nyáron a közoktatási törvényt módosítottuk - a törvény arról rendelkezik, hogy milyen diplomával, milyen módon, milyen közalkalmazotti besorolásban lehet tanítani középiskolában, illetve általános iskolában -, akkor az egyetemi diploma előírásakor elfelejtettünk mindannyian arra gondolni, hogy de hiszen a Testnevelési Egyetem 1976 előtt nem adott ki egyetemi, csak főiskolai diplomát.
A technikai hiba kijavítása technikai módon történik. Be van nyújtva az a törvényjavaslat, a tisztelt Ház előtt fekszik - meg kell mondom őszintén, nem tudom, hogy ma fogunk-e róla szavazni vagy két hét múlva -, amely ezt a hibát kijavítja.
Következésképpen a tárca a testnevelő tanároknak tett ígéretét még 1997. december 31-e előtt teljesíteni fogja, amennyiben a tisztelt Ház is teljesíteni fogja. Az önök nevében tettük ezt az ígéretet, remélem, hogy meg fogják szavazni.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem