DR. TOKAJI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Napjainkban újra meglehetősen aktuális kérdés lett az általam feltett "Sugárfertőzött színesfémek magánimportban" című téma. A sajtó mellett a szakemberek is egyre többet foglalkoznak vele.
A csempészés az egyik legrégebbi foglalkozása az emberiségnek. Mint ismeretes, ami a kereskedésben értékesíthető, azzal az évezredek során mindig megpróbálkoztak. Újkori történelmünk egyik kihívása a nukleáris és veszélyes vegyi anyagok illegális forgalma. Úgy tűnik, ez ma már nemcsak elmélet, hanem szomorú valósággá is kezd válni, és nemcsak külföldön, hanem hazánkban is.
Mint ismeretes, 1994-ben vörös higanyt próbáltak csempészni a FÁK-államok területéről. Egyes jelek arra kezdenek utalni, hogy radióaktív szállítmányok áthaladhatnak - feltételes módban mondom - Magyarországon. Nemcsak a fegyverkészítéshez szükséges hasadóanyagokra gondolok, hanem arra is lehet számítani, hogy a sajnálatos csernobili katasztrófa következtében a sugárfertőzött anyagok is bekerülnek. Országunk színesfém-behozatalra szakosodott, üzlet van benne, éppen ezért, sajnos, további veszélyforrást is ad. Úgy gondolom, ennek az ellenőrzése mindennapi feladat, különösen a keleti határszélen, ahol nagy teherforgalom van. Ugyanakkor ilyen forgalom, teherforgalom és szállítmányforgalom nemcsak a keleti határon, hanem más, például a dél-keleti vagy esetleg a déli határokon is előfordul.
Kérdésem az, hogy van-e a radioaktív anyagok szűrésére alkalmas védelmi rendszer, vagy ha nincs, lesz-e, illetve ennek - mivel feltételezem, hogy rendkívüli költséggel jár - van-e úgynevezett mobil változata, amely szúrópróbaszerűen a kevésbé nagy határforgalomnál is egyfajta biztonságot ad. Úgy gondolom, ez a lakosság védelme szempontjából nagyon fontos.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem