DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. (Dr. Kis Zoltán: És öt perc az idő!) Öt perc. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan súlyos problémát szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, amely gyakorlatilag országunk lakosságának többségét érinti.
Minden polgár valahol lakik. Mindannyiunknak, kivéve azon szerencsétlen sorsú polgártársainkat, akiknek nem jut fedél, tehát mindannyiunknak van lakása. A magyar lakásállomány, sajnos, 60 éven keresztül nem volt olyan módon kezelve, olyan módon kézben tartva, karban tartva, mint amilyet természetszerűen megkövetel a műszaki feltétel. Amikor 1990-ben, illetőleg közvetlenül az azt követő periódusban megnyílt annak a lehetősége, hogy az állam az egykori államosítások során a kezelésébe jutott vagyontárgyak között elidegeníthette ezeket a lakásokat elsősorban azoknak a személyeknek, akik lakóként, bérlőként, úgynevezett tanácsi bérlőként bent lakhattak, akkor sajnálatos módon elmulasztotta azt az elemi kötelességét, hogy felhívja a figyelmet arra a körülményre, hogy ezek az épületek, ezek a lakások milyen elhanyagolt, milyen rossz állapotban vannak, mennyire lehasználtak és műszakilag mennyire igénylik a felújítást.
Az való igaz, hogy mélyen a reális forgalmi értékek alatt történtek ezek az értékesítések. Azonban, sajnos, én a magam részéről ezt olyannak minősítem, hogy olcsó pénzen eladták a csődöket, mert a lakásban bennlakó, tehát a korábbi bérlő lényegileg azt a tatarozási kötelezettséget vette meg, amelyet a megelőző évtizedek, nagyjából hat évtized alatt elmulasztottak.
(19.10)
Jelenleg olyan lakásállományunk van - természetesen a szerencsés kivételektől eltekintve -, amely tatarozást igényel. Kényszertatarozás előtt állunk a lakásállomány döntő hányadát tekintve, hiszen ennek elmulasztása életveszélyt is jelenthet nemcsak a bentlakóra, hanem az utcán közlekedőre is. Hány esetben hallunk lehulló vakolatról, netán erkélyről vagy a házak tetejéről lesodródó cserépről?!
Szó sincs arról, hogy erről a jelenlegi kormány tehet. Hanem az a kormányzatsorozat, amely egyrészt évtizedeken keresztül nem tett eleget a rendelkezési vagy birtoklási, használati jogából folyó kötelezettségeinek a tatarozást tekintve, másrészt úgy adta el, hogy nem hívta fel a vevők figyelmét ezeknek a feltétlen szükséges munkálatoknak a soron kívüli elvégzésére.
Tekintettel arra, hogy felszólalásom időkeretben történik, kénytelen vagyok csupán annyira szűkíteni, hogy rámutatok arra a tényre, hogy előbb-utóbb be fog következni a kényszertatarozás mint olyan, és miután a bentlakó ezt nem fogja tudni miből fedezni, ez vagy önkormányzati vagy egyéb külső behatás következtében jelzálog formájában lesz végrehajtva. Márcsak azért is, hogy az életveszélyt elkerülje. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Sajnos, az elnök úr a Házszabály előírásának megfelelően jár el, és így nincs lehetőségem a gondolatsort részletesen kifejteni. Ezzel szemben jelzem, hogy más formában, más alkalommal visszatérek a témára; és kérem a Ház valamennyi oldalának együttérző közreműködését a valós, életszerű, mindannyiunkat érintő probléma megoldásában.
Köszönöm a szót, elnök úr.
