DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetés zárszámadásának időszakában ragyogóan lehet ellenőrizni azt, hogy a költségvetés készítésekor kitűzött célok vajon megvalósultak-e, hogy azok a szép felvezető szövegek, azok a gyönyörű általános megállapítások, azok a szép mesék, amiket a lakosságnak mondanak a költségvetés és a változtatások céljairól, valóban visszaigazolhatók-e a költségvetés zárszámadásának időszakában.
Tisztelt képviselőtársaim, a '96. év költségvetési zárszámadása tökéletesen megmutatja nekünk azt, hogy mi is történt a társadalombiztosításban - különös tekintettel az egészségbiztosításra - 1996-ban, illetve azt is megmutatja, hogy a '95-ben elkezdett változtatások mit eredményeztek. Nos, tisztelt képviselőtársaim, 1995-ben, amikor az a híres ominózus csomagtörvény megjelent, és annak a koncepciója megszületett, már elmondtuk számtalanszor, és elmondta minden szakértő: azok a döntések, amiket a kormány hozott, súlyos következményekkel járnak. Ráadásul nem jelentenek igazi megtakarítást, nem eredményezik azt a célt, amit a kormány kitűzött. Ebből következik, hogy ezeknek a döntéseknek a káros hatása nagyobb és drágább, mint az a minimális megtakarítás, amit ettől a kormány remélhet.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, a '96. évi költségvetési zárszámadásban ezek tételesen igazolhatók. Ráadásul nagyon sokan elmondták, minden szakértő elmondta: az egészségügyi ellátórendszerhez nem lehet átgondolatlanul, hosszú távú koncepció nélkül, a betegek érdekeinek figyelembevétele nélkül, kapkodó módon hozzányúlni, mert ennek a betegellátás szempontjából nagyon súlyos következményei vannak.
Tisztelt képviselőtársaim, a költségvetés zárszámadása azt is megmutatja a mi számunkra, hogy milyen súlyos következményekkel járt az az átalakításnak nevezett folyamat, amelyről oly sokat beszéltek nekünk, és amely főbb kitűzött céljairól olyan szép megállapításokat hallhattunk, hogy akár azzal egyet is érthettünk. Mi volt a cél? Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása annak érdekében, hogy a túlduzzasztott fekvőbeteg-ellátás helyett a járóbeteg-ellátás fejlődjön; hogy a betegeket minél közelebb a lakóhelyükhöz minél egyszerűbb módon tudják ellátni; hogy a fekvőbeteg-ellátás helyett és az ott történő hosszú távú ápolás helyett az otthoni ápolás kifejlődjön; hogy a betegek számára hozzáférhetőbb és elérhetőbb ellátás legyen; és mindeközben a költségvetésben megtakarítás következhessen be. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezek a szép célok mindenki számára elfogadhatóak. De vajon azok a lépések, amiket a kormány tett, ebbe az irányba vezetnek-e?
Ugyanakkor - és majd az 1998. évi társadalombiztosítási költségvetésben még külön kitérek erre a kérdésre - az látható, hogy az elmúlt években mindezek mögött a szép mesék mögött egy egészen más tendencia látható a kormány döntéseiben.
Egyértelműen kimutatható az elmúlt három évben, hogy a kormány olyan döntéseket hoz, melyekben az állami költségvetési hiányokat és részben a költségvetés tervezése pillanatában a társadalombiztosításban előrelátható - és ezáltal az államháztartásban előrelátható - hiányokat igyekszik fiktív számok mögé eldugni, a költségvetési hiányokat igyekszik a társadalombiztosításba, ezen belül is az egészségbiztosításba áttolni. Ennek az a következménye, hogy az egészségbiztosításban a tervezés gyakorlatilag lehetetlenné válik. Az a következménye, hogy évről évre súlyos feszültségek keletkeznek, és az egészségügyi ellátórendszert az összeroppanás veszélye fenyegeti.
Nagyon súlyosan veszélyes politika ez, tisztelt képviselőtársaim! A kormány részéről és a pénzügyi előtervezés részéről nagyon súlyos felelőtlenség. Tudom, hogy aznap nem látszik meg, amikor a döntést hozzák. De hosszú évek alatt felmérhetetlenül súlyos következményei lesznek. Ezeket a következményeket a '96. évi társadalombiztosítás zárszámadás bizonyítja, és előre is jelzi.
Tisztelt képviselőtársaim, néhány lényeges kérdésre kitérek, melyben az ÁSZ-jelentést is idézni fogom önöknek. Még nem olvastam ilyen kemény megállapításokat ÁSZ-jelentésben, mint amilyeneket most találhatunk a '96. évi zárszámadásban. És ez nem véletlen! Ezek az ÁSZ-megállapítások visszajelzik mindazt, amit mi előre jeleztünk mint veszélyt, és amit azóta naponta megélünk a mindennapokban az egészségügyi dolgozókkal és a betegekkel való konzultációban.
Legelőször is az egészségbiztosítási, illetve társadalombiztosítási bevételek, melyekről évek óta azt hallhatjuk, hogy a Pénzügyminisztérium azért tervezi át az egészségbiztosítási önkormányzat eredeti terveit, mert véleménye szerint jobb megoldásokat tud. Nos, azt tapasztalhatjuk, hogy a Pénzügyminisztérium által tervezett bevételi előirányzatok menetrendszerűen nem teljesülnek azt tapasztalhatjuk, hogy az a koncepcionális változtatás, amely még nem '96-ban, de '96 őszén indult el az egészségügyi hozzájárulással, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és tovább növeli a társadalombiztosításban, különösen az egészségbiztosításban lévő feszültségeket.
Nem váltak be '96-ban sem azok a változtatások, hogy bizonyos mértékű járulékcsökkentés mellett növelték a betegszabadságot, a munkáltatók táppénzfizetési kötelezettségét és a járulékalap szélesítését. No persze, lehet most arra hivatkozni, hogy az Alkotmánybíróság döntése miatt, de a kormánynak előre kellene gondolnia arra, hogy ne tervezzen alkotmányellenes változtatásokat a törvényekben. Persze természetes, hogy ezek után bekövetkezik, hogy az Alkotmánybíróság eltörli a kormány által javasoltakat, és ezek után még bizonytalanabbá válik a költségvetés.
De az igazi gond - az egészségbiztosításban különösen - nem egyszerűen a bevételi előirányzatok nem teljesülése, hanem az egészségbiztosításban bekövetkezett intézkedések. Elmondtuk nagyon sokszor: a '95-ös döntések, ezen belül a fogorvosi ellátás társadalombiztosítási támogatásának kapkodó és átgondolatlan szűkítése nagyon súlyos következményekkel fog járni. Nos, ezek a súlyos következmények már láthatók. 1996-ban a szolgáltatók jelentős részét a fenntartók átszervezték, megszüntették vagy vállalkozásba adták. Ez azt jelenti, hogy a fogorvosi ellátás elérhetősége súlyosan károsodott a döntések következtében; rendelők szűntek meg sorra az országban, és arról még nem láttunk statisztikai adatot, hogy vajon hány ilyen rendelő szűnt meg. Nagyon örülnék, ha a Népjóléti Minisztérium informálna bennünket arról, hogy vajon a fogorvosi rendelések hány százaléka szűnt meg, hogy ma hány betegre, hány emberre jut egy fogorvos, és az országban milyen az elérhetősége. A mai számítógépes módszerek mellett talán térképszerű kimutatást is elvárhatnánk a Népjóléti Minisztériumtól.
Ezután a kialakult feszültségek enyhítésére a kormány egy határozatban a fogorvosi szolgáltatások támogatásának kiterjesztéséről intézkedett. Erre tekintettel 2,5 milliárd forinttal bővítették a fogorvosi kassza előirányzatát. Ebből végül is 756 millió forintot használtak fel. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez azért fantasztikus tervezésre utal, igaz? Egynegyed részét voltak képesek felhasználni annak az előirányzatnak, amit tervezett a kormány! Az ÁSZ megállapítása egyértelmű: a keretmaradvány keletkezésének oka egyértelműen a kapkodó és átgondolatlan szabályozás. A kapkodó és átgondolatlan szabályozás másik következménye az ország polgárai fogorvosi ellátásának súlyos romlása, tisztelt képviselőtársaim. Azt hiszem, ez nagyon súlyos következmény.
A következő cél az volt, hogy a fekvőbeteg-ellátás helyett minél több embert járóbeteg-szakellátásban lássanak el. Logikus, világos, érthető cél, mindenki egyetérthet vele. De azok az intézkedések, amelyek 1996-ban bekövetkeztek, nem vezettek erre az eredményre. Nem is vezethettek, hiszen alapvető hibák voltak benne. Ha nem kezdjük meg először a járóbeteg-szakellátás fejlesztését, akkor nem tudjuk a fekvőbeteg-ellátásból hová irányítani a betegeket. Nos, az ÁSZ-jelentés is megállapítja: az átalakítás eddigi szakaszában a járó- és fekvőbeteg-ellátás arányainak érdemi átrendeződése nem következett be.
A következő kitűzött cél az volt, hogy fejlesszük a házi szakápolást, hiszen akkor csökken a kórházban ellátott, kórházban ápolt betegek száma.
(10.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez sem következett be, hiszen a tervezett összegnek, a 600 millió forintnak összesen csak egy töredékét, 25 milliót fordítottak '96 végén a házi ápolásra, de az alapkérdések tisztázatlanok maradtak a házi ápolás finanszírozása körül. Tehát - ismét az ÁSZ-jelentést idézem - "mindezek alapján megállapítható, hogy a házi ápolás kasszára történt befogadása és rendszerszerű működtetése előkészítetlen és korai volt."
A fekvőbeteg-ellátás csökkentése, az úgynevezett kapacitáscsökkentés, az úgynevezett ágyszámleépítés első hullámában nem történt megtakarítás. Nos, ez előre kiszámítható volt, nem volt olyan szakember, aki ne tudta volna, hogy a kórházaknak a betegarányos finanszírozása az ágyszámcsökkentéstől nem fog megtakarításhoz vezetni, nem vezetett '96-ban, nem vezetett '97-ben, mint ahogy lehet látni a '97. évi pótköltségvetést. Tehát talán mégiscsak el kellene gondolkodni azon, hogy rossz a koncepció, rossz a megközelítés. De azon csodálkozom, hogy ennyi bizonyíték ellenére sem kormánypárti képviselőtársaink, sem a kormány nem gondolkodik el azon, hogy vajon ez az út hova vezet.
Hozzátehetünk még egyet: '96-ban a kórházakban felhalmozódó hiány miatt kórház-konszolidációt hirdettek. A kórház-konszolidáció határideje, a pályázatok beadásának határideje május volt, és a kitűzött cél az volt, hogy júniusban, illetve júliusban a kórházak megkapják a konszolidációra szánt összeget. A Népjóléti és Pénzügyminisztérium közötti, hónapokig tartó vita után, '96 végén született egy döntés, ami már abszolút nem nevezhető semmiféle konszolidációnak, hiszen hitelt kaptak a kórházak a felhalmozódott adósság visszafizetésére, amelyet vissza fognak vonni tőlük, tisztelt képviselőtársaim, anélkül, hogy a hiányfelhalmozódás okát igazából feltárta volna a kormány, anélkül, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnak valóban módja lett volna átgondoltan folyósítani ezeket az összegeket, hiszen a döntés olyan későn született, hogy a végrehajtásra csupán néhány nap maradt.
A hiány azóta is halmozódik az egészségügyi intézményeknél, és amennyiben miniszterelnökünk most arról beszél, hogy jövőre az egészségügyben a reálértéket megőrzik, akkor erre azt lehet mondani, amit a kamara képviselője mondott a bizottsági ülésen, hogy ezáltal a hiány reálértéken tartása is folytatódni fog a következő évben. Ez azt jelenti, hogy ha az egészségügyre, értékét tekintve jövőre ugyanannyit fordítunk, mint idén, akkor ezek a hiányok ugyanúgy meg fognak maradni jövőre is. Tehát nem túl nagy ígéret az, amit miniszterelnökünk mondott, bár lehet, hogy ő azt hiszi, hogy ezzel valami nagy dolgot mondott az egészségügyi dolgozóknak.
Nos, csak néhány részletre tudtam kitérni ebben a 15 percben. Sokáig lehetne még elemezni az egészségügyben bekövetkezett súlyos zavarokat, azokat a változásokat, amelyek hosszú távon rontani fogják a betegellátás feltételeit. Az Állami Számvevőszék megállapítását azonban visszaidézem önöknek, mert rendkívül fontosnak tartom, és nagyon fontosnak tartanám, hogy a kormány elgondolkodjon ezen: "Az intézményekre gyakorolt hatás alapján jogosan lehet az 1996. évi finanszírozási rendszer csődjéről beszélni, amihez hasonló megrázkódtatásokat az egészségügyi ellátórendszer maradandó károsodás nélkül valószínűleg már nem lesz képes elviselni. A helyzet kialakulásáért elsődlegesen a Népjóléti Minisztérium szakmai felelőssége vethető fel, az Egészségbiztosítási Pénztár és a különböző egyéb, érdekérvényesítésre törekvő szervezetek felelőssége mellett."
Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezt kiegészítem: az egész kormányt súlyos felelősség terheli azért, amit az egészségüggyel három év óta művel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
