AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a szegénység elleni harc a nemzetközi szervezetek egyik nagyon fontos célkitűzése ezekben az években. Az ENSZ-nél, sőt még a Nemzetközi Valutaalapnál, a Világbanknál és más hasonló szervezeteknél ilyen összefüggésrendszerben számos tanulmány készült, számos tanácskozás zajlott, és teljesen világos, hogy egyetértés van a kormányok között a világban, hogy a szegénység elleni harc ezen szervezetek és a kormányok egyik legfontosabb feladata.
(8.40)
Ugyanakkor reálisan kell néznünk a folyamatokat, mert noha a nemzetközi szervezetek és a kormányok így gondolkodnak, de ezzel együtt azt kell mondanunk, hogy még a legfejlettebb országokban is jelen van a szegénység. Ha nemzetközi méretekben vizsgáljuk, akkor Afrika országaiban - különösen a szaharai régióban -, Ázsia számos országában olyan méretű szegénység van változatlanul, amelyhez képest onnan nézve azt kell mondanunk, hogy a magyar helyzet még viszonylagosan jobbnak ítélhető. Természetesen a szegénység elleni harc soha nem választható el az adott nemzetgazdaság általános helyzetétől. A szegénység végső soron egy relatív fogalom, hiszen más minősül szegénynek Amerikában, Németországban vagy valahol egy afrikai országban. Az, hogy egy társadalom milyen mértékben tud a szegénység ellen küzdeni - még egyszer aláhúzom -, nagymértékben azáltal behatárolt, hogy mennyi jövedelmet képes az adott gazdaság előállítani.
Sajnos Magyarország esetében ez az egész probléma azért éleződött ki, mert a rendszerváltás következtében az ország jövedelemtermelő képessége 18-19 százalékkal mérséklődött. Ha egy ország 18-19 százalékkal kevesebb jövedelmet tud előállítani, akkor nyilvánvalóan előbb-utóbb 18-19 százalékkal kevesebb jövedelmet tud elkölteni. Ebből sajnos az következik, hogy a társadalom széles rétegeinek anyagi helyzete romlik, bizony a szegénységprobléma erősebben jelentkezik, mint korábban.
Természetesen mindig lehet azon vitatkozni, hogy milyen a jövedelemelosztás. Ez általában nemzetközileg is jellemző. Számos országgal kapcsolatban megfogalmazzák azt a kritikát, hogy a szegénység jelentős részben abból következik, hogy az adott GDP által lehetővé tett elosztást rosszul valósítják meg, túl kevés jut egyeseknek, és túl sok másoknak. Ha nemzetközi összehasonlításban nézzük, akkor egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a magyarországi jövedelemmegoszlás latin-amerikai típusú lenne, tehát kiugróan egészségtelen lenne. Kétségkívül a jövedelemkülönbségek növekedtek, mondjuk, a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, de még mindig egy általában nemzetközileg szokásos szint közelében vannak.
Világos, hogy egyszer a gazdasági visszaesés, a jövedelemtermelő képesség elvesztése, másrészt a jövedelemkülönbségek növekedése kétségkívül kiélezte ezt az egész problémát. Amit ilyen helyzetben a kormányok tehetnek, az kétségkívül az, hogy megpróbálják ezt a bizonyos szociális hálót megerősíteni, a rendelkezésre álló forrásokat a leginkább rászorultak felé irányítani. Azt gondolom, hogy a magyar kormány politikájában is világosan követni lehetett az elmúlt években, hogy a rendelkezésre álló eszközöket megpróbáltuk ott felhasználni, ahol a legnagyobb a szükség erre a segítségre.
Végső soron a probléma enyhüléséhez alapvetően az tud vezetni, ha valóban egy dinamikus, fenntartható növekedési pályára áll az ország. Ennek a jeleit ma már világosan lehet látni. Nyilván ennek hatása van a foglalkoztatásra, és nyilván ennek hatása van azon pénzügyi források nagyságára is, amit a szegénység enyhítésére a kormányok vagy konkrétan a magyar kormány mozgósítani tud. Éppen most lépett hatályba a gyermekvédelmi törvény, amely például új eszközökkel próbálja meg ezt a feszültséget enyhíteni.
Azt gondolom, hogy az egész folyamat értékelésénél kevésbé általános elveket kellene hangoztatni, sokkal inkább be kellene ágyazni ezeket a problémákat az általános gazdaság- és társadalomfejlesztési folyamatokba.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
