DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Képviselőtársaim! A devizáról szóló 1995. évi, a biztosítóintézetekről szóló ugyancsak 1995. évi, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi és az értékpapírok forgalomba bocsátásáról szóló 1996. évi törvények módosításairól beterjesztett törvényjavaslatokat tárgyalja a tisztelt Ház. Miután a négy törvényt 1995-96-ban fogadta el a koalíciós többségű Országgyűlés, úgy gondolom, máris szembeötlő az, hogy a kormány nem sokkal később a saját előterjesztését és a saját többsége által elfogadott törvényeket módosítani kívánja.
A módosító javaslatok tárgyalására - és ez szembeötlő rögtön - egy csomagban kerül sor, de a csomagnak még sem egy egységes indoklása került a Ház elé, hanem mind a négy törvény módosításának külön-külön indoklása van és külön-külön előterjesztése, azonban az előterjesztő mind a négy esetben a pénzügyminiszter, aki sajnálatos módon az előterjesztések csomagban való tárgyalásának előnyeivel nem élt, azokat nem használta ki, ugyanis nincs közös és egységes indokolás, nincs közös és egységes koncepció. Ami pedig a külön-külön előterjesztett indoklásokat illeti, ezek számos ponton egybeesnek, feleslegesen ismétlődnek, esetenként pedig olyan primitív, iskolás ismétlésről van szó, mint például a pénzintézeti törvény és az értékpapírtörvény esetében, ahol az általános indoklások szinte szó szerint megegyeznek egymással.
A módosítások egységes bemutatásának hiányát tehát én az áttekinthetőséget zavaró körülménynek tartom, és ha az előterjesztéseknek először az általános tapasztalatait szeretném levonni, akkor mindenekelőtt szembeötlő, hogy igen lényeges és nem rég elfogadott olyan törvényekről van szó, ahol mégis elképesztően sok a módosítás. Ennek az az oka, hogy a törvények még a kormány formális szempontjainak sem tudnak megfelelni, az indoklásokban gyakran találkozunk azzal a magyarázattal, hogy ez vagy az a megfogalmazás értelmezhetetlennek bizonyult, a vonatkozó előírások alkalmazhatatlanok, félrevezetőek, vitákhoz vezetnek, jogbizonytalanságot okoznak - ami igaz is, de azt hiszem, hogy rendkívül szomorú, hogy ilyen szinten kerültek ezek a törvények előterjesztésre. Ezért tehát azzal egyet is lehet érteni, hogy a pontosítás elkerülhetetlen, de azzal már távolról sem, hogy akkora módosításra kerüljön sor, hogy például az értékpapírtörvény esetében, ha jól tudom, két paragrafus kivételével az összes rendelkezés megváltoztatásra kerül.
A törvények alkalmazásából keletkező zavarokat nagyrészt el lehetne kerülni, és erre én már számos esetben rámutattam, ha a kormány magára nézve is kötelezőnek tartaná az alkotmányosságot, a törvényességet, tehát az 1987. évi XI. törvény rendelkezéseit önmagára is alkalmazná, hiszen a jogalkalmazásról szóló törvény előírja minden egyes beterjesztés esetében a hatásvizsgálatot. És nem azért írja elő, hogy ezzel a kormányt bosszantsa, hanem azért írja elő, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ne a törvény alkalmazása során, a gyakorlatban keletkezzenek azok az indokok, amelyek azután a hatásvizsgálat helyett kimutatják, hogy milyen zavarokat okoz az adott törvény végrehajtása során az, hogy nincs hatásvizsgálat. Úgy gondolom - most már ami az előterjesztéseket illeti -, hogy évek óta hiába hívom fel erre a figyelmet, a kormány még csak reagálni sem tartja szükségesnek, hogy miért nem tartja be magára nézve a törvény előírásait. Úgy gondolom, ha lenne hatásvizsgálat, akkor előre látható lenne a törvényjavaslat összehangoltságának színvonala, a szankciók megfelelősége vagy elégtelensége, megítélhető lenne az előterjesztés értelmezhetősége.
Hatásvizsgálatot, igen tisztelt képviselőtársaim, azért kell végezni, hogy ne a valóság maga végezze el utólag ezt a vizsgálatot, hiszen ez rengeteg kárral és zavarral járna. Ezért most már itt lenne az ideje, hogy a Ház valamilyen módon rászorítsa a kormányt arra, hogy a törvény rendelkezéseinek megfelelően terjessze elő a törvényeket vagy a törvénymódosításokat.
Sajnálatos módon azonban a kormány és a képviseletében eljáró pénzügyminiszter most is megsértette a jogalkotási törvényt, még a pontosító javaslatok sincsenek megfelelően alátámasztva. Ami pedig a változtatások másik nagy csoportját illeti, tehát az OECD-kötelezettségből fakadó jogharmonizációs feladatokat, a módosító javaslatok ugyancsak nélkülözik a konkrét jogi megoldások hatásainak felmérését.
Az OECD-vel való megállapodás alapján a magyar kormány, igaz, kötelezettséget vállalt arra, hogy legkésőbb '97. december 31-ig a külföldi vállalkozások számára lehetővé teszi a fiók formában történő letelepedést - és ennek megvalósításával külön törvény foglalkozik -, még sincs keresztülvezetve a legfontosabb pénzügyi jogszabályokon a változtatás szükségessége. Meg kell teremteni ugyanis annak a lehetőségét is, hogy a külföldi pénzügyi intézmények Magyarországon fióktelep útján '98. január 1-jétől pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végezhessenek. Miután a csatlakozási szerződés ezt a kötelezettséget egyértelműen előírja, legalábbis érdekes, hogy miért csak 1997 végén tesz erőfeszítéseket a kormány a jogi háttér megteremtésére. Mert vajon miként lesz lehetséges a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeinek megnyitása már néhány nap múlva, tehát a jövő év első napjától? A kormány késlekedésével tehát ismét kényszerhelyzetbe hozta az Országgyűlést.
(16.50)
Nincs kétségem afelől, hogy a koalíciós többség a hatások és a következmények bemutatása nélkül is meg fogja szavazni ezeket a módosításokat, hogy formálisan elkerülje a csatlakozási szerződés megsértését. Szeretném azonban jelezni, hogy ez kevés; itt most már nem arról van szó, hogy valamilyen módon a törvénysértések elkerülésének látszatát keltse az Országgyűlés, hanem rá kellene térni az ország pénzügyi alapjainak a reális felmérésére, és egy olyan fejlődő gazdaság alapjainak a lerakására, amelyek az ilyen "hó-rukk, hajrá"-munkát kiiktatják.
A most előterjesztett törvénymódosításokból ugyanakkor egy másik következtetés is levonható: nevezetesen az, hogy a kormány most sem a leglényegesebb ügyekre összpontosít, olyan kérdésekre, amelyek a pénzügyi, biztosítási szféra működésére meghatározó hatással vannak - pontosabban azokra, amelyek megoldása nélkül nem lehet e fontos terület súlyos és ismétlődő zavarait mérsékelni, botrányait csökkenteni, veszteségeit korlátozni.
A hatályos pénzintézeti törvény parlamenti vitájában - '96 szeptemberében - elmondtam, hogy formális törvénynek nem látom értelmét: a régi szabályozás felváltásának - amint már '96-ban rámutattam - akkor van értelme, ha az valóban elősegíti a leglényegesebb problémák megoldását. Akkor mindenekelőtt utaltam arra, hogy meg kellene akadályozni a bankok pénzügyi helyzetének a megrendülését, hogy közpénzekből ne kelljen ismételten bankokat konszolidálni, és más fontos feladatok helyett erre a továbbiakban is jelentős pénzösszegeket áldozni. Felhívtam az igen tisztelt Ház figyelmét arra a valamennyiünk által ismert tényre, hogy a korábbi kormány működésének ideje alatt egy ízben, összesen 345 milliárd forintot már fordítottak bankkonszolidációra, sajnálatos módon anélkül, hogy ezzel arányos eredményeket fel tudtak volna mutatni.
A Horn-kormány idején az Agrobank többszöri csődje, a Budapest Bank, a Polgári Bank helyzetének megrendülése is a bankkonszolidációk folytatását mutatja. A tendencia tovább érvényesül, hiába kerültek fillérekért vagy fillérek nélkül magántulajdonba a bankok; az állami segítség továbbra is kimeríthetetlennek tűnik. Itt több bank példájára is lehetne utalni.
Elfogadhatatlan, hogy a pénzintézetek a profiljuktól idegen tevékenységet folytassanak, sőt, az esetek egy igen jelentős hányadában monopolizáljanak, különösen, ha ez veszteséges, és ráadásul még folyamatos állami segítségre is szorulnak. Miközben a kormány a saját bevételeit az inflációhoz igazítja, más ügyekben nem lát lehetőséget ilyen nagyvonalúságra. Ezt mutatja az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott garancia, amely az állam korábbi 100 százalékos garanciáját váltotta fel; az Országos Betétbiztosítási Alap viszont bankonként és betétesenként csak egy meghatározott összegig szavatolja a betéteket. Ennek összege évek óta változatlan, az inflációt figyelembe véve tehát ma feleannyit ér, mint az összeg megállapításakor.
Az alacsony garancia visszaüt, bármilyen bankpániknál bizonyíthatóan erősíti a betétesek rohamát, és fokozza a hisztériát; ez volt a helyzet például a Postabank esetében is.
A pénzintézetek szolgáltatásai gyakran hiányosak, és sokszor nem megfelelő színvonalúak. Az informatikába befektetett több milliárd forint nem érezteti a hatását az ügyfelek kiszolgálásában; a hosszadalmas várakozások lerövidítésében teljesen hiányoznak azok a normák, amelyek alapján ellenőrizni lehetne a szolgáltatások minőségét, szankcionálni lehetne az ügyfelek türelmével való visszaéléseket.
Ismeretes, hogy a köztisztviselők a bérüket 1998. január 1-jétől nem munkahelyükön, hanem valamelyik bank bankszámlájáról vehetik fel. Ez az ügyfélforgalom olyan növekedésével fog együtt járni, amelyre a mai zsúfoltság láttán a bankok általában egyáltalán nincsenek felkészülve; de a biztosítóknál is hiányzik az olyan törvény, amely a súlyos zavarok és problémák megoldására összpontosítana. Miközben több milliárd forintot költöttek a biztosítók a nyilvántartásaik megteremtésére, legalább 300 ezer gépjármű-tulajdonos nem fizet felelősségbiztosítást. A mostani törvénymódosítás sem lép fel ezek ellen, hanem ehelyett az irreális helyzethez igazodik, úgy gondolja a problémát megoldani, hogy kártalanítási számláról rendelkezik. Ebbe a biztosítók kötelesek befizetni pénzösszegeket, hogy a felelősségbiztosítással nem bíró gépkocsi-tulajdonosok által okozott károk megtérüléséhez forrást képezzenek, ami a valóságban annyit jelent, hogy a becsületes többség még többet fog fizetni.
1998. január 1-jétől a felelősségbiztosítás kötelező tarifáitól a biztosítók eltérhetnek, vagyis 5 százalékkal magasabb, illetőleg alacsonyabb tarifát ajánlhatnak; az ügyfelek mérlegelhetik az ajánlatokat, és átjelentkezhetnek más biztosítókhoz. Az ajánlatokról azonban nehéz tájékozódniuk, az ilyen listákat ugyanis - találékony módon - a postahivatalokban helyezték el, ott tekinthetők meg. Milyen piacosítás az, amely a fogyasztók - és ráadásul a kényszerfogyasztók - nyomorgatásával jár? A biztosítók működésének rendkívüli zavarait mutatja a perek magas száma, és az, hogy az ügyfelek által perelt összegek több milliárd forintot tesznek ki. Hosszan sorolhatóak tehát azok a kérdések, amelyekre a jogi szabályozásoknak megoldást kellene adniuk.
A lista azonban - ez prognosztizálható - e törvények módosítása után sem lesz rövidebb. Most már nézzük meg, hogy milyen konkrét tényeket lehet a gyakori változtatások okául felhozni! Úgy gondolom, hogy egyrészt a változtatásokat indokolhatják objektív körülmények, részben pedig ezek egyértelműen kapcsolatban vannak a kormány hibás törvény-előkészítő munkájával. A hatásvizsgálatok hiányáról már beszéltem; valamint egyes jelentős érdekcsoportok tekintetében - bizony ki kell mondjam - tetten érhető részrehajlással is találkozhatunk.
Ami a törvénymódosítások mögötti objektív indokokat illeti, már beszéltem az OECD-vel kapcsolatos gondokról, de legyen szabad utalnom arra, hogy a nemzetközi viszonylatban szorgalmazott versenyszabadság helyett a legutóbbi időkig a kormány a saját maga által létrehozott monopolhelyzetet védte, és a Független Kisgazdapárt megítélése szerint tulajdonképpen ennek a monopolhelyzetnek a védelme érhető tetten a mostani előterjesztések kapcsán is.
A pénzügyi törvénykezés '94 óta nyomon kísérhető vonulatából megállapítható: a törvénykezés arra irányul, hogy a pénzügyi szektorból a lehetőségek szerint a magyar tulajdonú vállalkozások kiszoruljanak, vagy ha időlegesen még meg is tudnának maradni, akkor is csak az alávetettség helyzetében működhessenek és maradhassanak meg a külföldi vállalkozásokhoz képest.
Ennek példájaként a Független Kisgazdapárt a takarékszövetkezetek ügyére hivatkozik, hiszen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló, most ismét módosításra kerülő törvény szinte bekényszerítette a takarékszövetkezeteket a - közben külföldi többségi tulajdonúvá váló - Takarékbank Részvénytársaság alá.
(17.00)
Ami az értékpapírpiacon működő vállalkozásokat illeti, a kormány olyan ütemben írt elő a törvényekben egyre magasabb tőkekövetelményeket, amilyen ütemben ezeket a tőkekövetelményeket a Magyarországra települő vezető külföldi értékpapír-forgalmazók el tudták érni. A vezető külföldi tulajdonú értékpapír-forgalmazók jövedelme - s ezen keresztül tőkéjük gyarapodása - pedig elsősorban a magyar kormány által vezényelt privatizációs folyamat kapcsán keletkezett, hiszen megbízásokat az állam ezeknek a külföldi cégeknek adott. Időközben az értékpapírpiacról is kiszorultak és marginalizálódtak a magyar tulajdonú cégek.
Elnézést kérek képviselőtársaimtól, de négy, igen jelentős törvény módosításáról van szó, és a Független Kisgazdapártnak valamennyi törvénnyel kapcsolatban van álláspontja, nem is akármilyen súlyú. Ezeket kénytelen vagyok már csak a jegyzőkönyvre tekintettel is elmondani. S a Független Kisgazdapárt nem csinál belőle titkot, ha a tisztelt Ház nem fog odafigyelni arra, amit mondunk, akkor remélhetőleg az 1998-as választások után fogjuk tudni azt megvalósítani.
A devizáról szóló törvény módosítását illetően a törvényhozásnak a külföldi tulajdonosokkal és érdekkörökkel való összefonódására - megítélésünk szerint - a legjellemzőbb példa a devizákról szóló törvények története. A Független Kisgazdapárt e körben felhívja a figyelmet, hogy 1974-ben lépett életbe az úgynevezett devizakódex, amely rengeteg visszásságnak, törvénytelenségnek volt a melegágya. Ezt 1995-ben felváltotta a devizáról szóló törvény. A rendszerváltoztatás jogi lehetőségét megteremtő első öt év tehát úgy ment végbe, hogy a devizákkal kapcsolatos tranzakciók engedélyezése nem törvényeken alapult, hanem a Magyar Nemzeti Bank kizárólagos joga volt. Nem volt ritka, amikor ugyanazt az esetet egyeseknek - főleg külföldi üzletembereknek, vállalkozásoknak - elfogadták, másoknak - sajnálatos módon elsősorban magyar vállalkozóknak - megtagadták.
A magyar gazdaság átalakulását nagyban meghatározta a külfölddel való kapcsolat, aminek nagyon jelentős eleme a külföldi fizetőeszközök Magyarországra való mozgása, és a Magyarországról kifelé történő mozgása, hiszen minden valamirevaló tranzakció mögött valamilyen devizamozgás is volt. Az 1990-94 közötti kormányzat, valamint 1995-ig az MSZP-SZDSZ-es koalíció is célszerűbbnek tartotta a kézivezérlést, ezért a lehetséges utolsó határidőig halasztották a devizákról szóló törvény megjelenését.
A devizáról szóló 1995. évi törvény hiányosságait bizonyítja, hogy már 1997-ben módosítani kell a törvényt, mégpedig nemcsak jelentéktelen részében, hanem - amint az előbb már utaltam rá - két paragrafus kivételével az egészet úgy, ahogy van. Annak ellenére, hogy a devizakonvertibilitás megteremtésével ez a törvény a devizaterületen valójában megteremtette a teljes liberalizációt és deregulációt, nem gondoskodott arról, hogy az egyéb törvényekkel megteremtett gazdasági szabadság ne okozzon a devizaforgalomban növekvő számú visszaélést. Azt is lehet mondani, hogy az 1995-től működő devizatörvény a lehetséges visszaélések tárházát sorolta fel, illetve kínálta.
A devizákról szóló törvénykezés korábbi hiánya, majd az 1995-ben megalkotott törvény hiányosságai együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a devizaügyekben 1996-ig abszolút illetékes Magyar Nemzeti Bankban katasztrofális méretű devizaveszteségek halmozódtak fel, amelyek 1996 végén a Magyar Nemzeti Bank könyveiből ellenőrzés nélkül átkerültek az állam könyveibe. Ennek teljes összege 2300 milliárd forint árfolyamveszteség, ebből 1650 milliárd forint került devizára átváltásra, a maradvány 650 milliárd forint pedig forintban van nyilvántartva, míg az 1650 milliárd devizában. Ez elképesztően óriási összeg, az egész pénzügyi gazdálkodásunkat megrendítő nagyságrendről van szó.
Ami most már a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény módosítását illeti, a Független Kisgazdapártnak rá kell mutatnia arra a tényre, hogy a biztosítási szektor külföldi kézre adása szinte egy időben kezdődött a bankszektor külföldi kézbe adásával. A korábban kettévált Állami Biztosító még 1994 előtt többségi külföldi tulajdonba került. Az időközben létrejövő új alapítású cégek zöme is többségében külföldi tulajdonú. A szektorban a magyar tőke marginalizálódott. A külföldi tulajdon megjelenését a biztosítási díjak hatalmas mértékű emelése követte, egy időben azonban ezek a társaságok jelentős veszteségeket szenvedtek el. Tekintettel arra, hogy a külföldi tulajdonban lévő biztosítási társaságoknak az anyavállalatokkal folytatott devizaforgalmát törvények 1995-ig nem szabályozták, így ma már nem alkotható világos kép arról, hogy a biztosítási társaságokon keresztül milyen mértékben történt veszteség címén tőkekivonás Magyarországról. Arról világos képet csak a devizák szabályozásáért illetékes Magyar Nemzeti Bank alkothat.
Nem véletlen, hogy a biztosítóintézetekről szóló törvényt ugyancsak 1995-ben hozták létre, és az sem, hogy a biztosítóintézetekről szóló törvény római száma eggyel magasabb, mint az ugyancsak 1995-ben létrehozott, devizáról szóló törvényé. Egy ugyanazon kéz, egy ugyanazon akarat készítette tehát a kettőt, aki pontosan tudta, miről van szó.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítása kapcsán mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy ugyancsak viharos életet élt meg a pénzintézetekről szóló törvénykezés. 1991-ben megalkották az úgynevezett pénzintézeti törvényt, az akkori európai fejlett piacgazdasági mintákat lemásolva és összevegyítve. A pénzintézeti törvényt különösen az állami tulajdonban lévő nagybankoknál soha nem tartották be - ezt kénytelen vagyok megállapítani a Független Kisgazdapárt nevében -, azt rendszeresen megsértették, és - ugyancsak kénytelen vagyok megállapítani pártom nevében - ezt a hatóságok eltűrték. A törvény rendszeres megsértésének eredményeként a bankokban nagyarányú veszteségek halmozódtak fel, és ennek következtében kellett konszolidálni a bankrendszert - ennek elképesztő számait az előbb már ismertettem.
Ezenkívül úgy gondolom, az ebből fakadó gazdasági következmények ismertetését itt, a Házban egyszer egy politikai nap keretein belül is meg kell vitatni, de most nem akarom az igen tisztelt türelmüket igénybe venni és erre külön kitérni.
(17.10)
Így végül rátérnék még az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló törvény módosítására.
Magyarországon az értékpapírok forgalmazása újra 1988-tól, a gazdasági törvény megjelenésétől számítható. Először az értékpapírok forgalmazásáról hoztak törvényt '89-ben. Az értékpapír-forgalomról hozott törvény megelőzte a bankszektor alapvető törvényeit, a pénzintézetekről szóló törvényt és a jegybankról szóló törvényt, amelyek csak '91-ben jöttek létre. A '89-es értékpapírtörvényt is több ízben módosították, majd 1996-ban teljesen új törvényt hoztak létre.
Úgy gondolom, erről el lehet mondani, az értékpapírokról szóló törvénykezés története tükrözi Magyarországon a legteljesebb mértékben a gyorsan változó érdekviszonyokat, a magyar tulajdonú vállalkozási kezdeményezések törvényi erővel történő elsatnyítását.
Az értékpapír-forgalom az egyik terület, ahol a rendszerváltozás területén talán a legtöbb visszaélés következett be, részben az állam kárára, de nem kis mértékben a magyar tulajdonosok kárára is. Az értékpapír-forgalmazás körül kialakult bennfentes információknak és azok felhasználásának az elmúlt években kialakult gyakorlata keletkezett; a bennfentes kereskedésből vagyonok jöttek létre.
Annak ellenére, hogy az értékpapírokkal kapcsolatos szabályozás már a kezdet kezdetén a haladó piacgazdaságú országok modelljére, elsősorban az angolszász modellre hivatkozott, és valójában egyes rendelkezéseiben ezek a minták meg is jelentek, az angolszász típusú törvénykezésnek az az oldala, hogy a bennfentességen alapuló kereskedelmet a törvények szigorúan büntessék, a magyar törvénykezésből szinte teljesen kimaradt. Ezt a fajta szigort a jelen törvénymódosítás sem tartalmazza kellő mélységgel.
A jelen törvénymódosítás nem egyéb, mint részint bizonyos, az OECD-tagságunkból következő, kötelező jellegű módosítások átvezetése, nagyobbrészt azonban a kialakult erőviszonyok kodifikálása, a magyar vállalkozások teljes kiszorítására létrehozott kísérlet. Az értékpapírtörvény jelenlegi módosítása, valamint a tőzsdén bekövetkezett drámai áresések együttesen azt fogják eredményezni - a Független Kisgazdapárt prognosztíciója szerint -, hogy a jelen törvénymódosítás életbe lépése után a magyar tulajdonú vállalkozásoknak az értékpapírok forgalmazásában már csak marginális szerep juthat, a törvényalkotók szándékai szerint tehát kiszorulnak a forgalomból.
Ezért a Független Kisgazdapárt ezt a négy törvénymódosításból álló csomagot egyik elemében, egyik részében sem támogathatja, külön-külön is és a csomagot együttesen is elutasítja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
