DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS
DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Pozsgai képviselő úr által előterjesztettekkel és javasoltakkal, megállapításaival nagymértékben egyet is értek. Vannak azonban egyes kérdéskörök, amelyekben nem tudnám osztani álláspontját.
(19.00)
Erre egyébként majd kitérek, csak röviden, miután elnök úr is kért bennünket erre. Tudniillik az óta a körülmények és szituációk óta, amióta a biztonsági őrzéssel kapcsolatos feladatok megfogalmazódtak, társadalmi, gazdasági és politikai viszonyaink is nagymértékben megváltoztak. A biztonsági őrzéssel kapcsolatosan tehát szükségessé válik az ide vonatkozó szabályozás annál is inkább, mert Magyarország NATO-felvételének közelségébe értünk, ebből következően gazdasági előnyeinket is mindinkább tudjuk hasznosítani, tudniillik a külföldi befektetők figyelme is Magyarország felé fordul. Márpedig a külföldi befektetők nyilvánvalóan annak a reményében jönnek, hogy a befektetéseik eredményeit biztonsággal tudják hasznosítani. Ezért is szükséges valóban Magyarországon is a biztonsági őrzéssel kapcsolatos feladatok jogszabályi keretek közé való ültetése.
A magyarországi biztonsági őrségek igyekeznek megvédeni nyilván azt a tulajdont, amelyet rájuk bíznak, azokat a vagyontárgyakat, fogyasztói szolgáltatásokat, amelyek feladatkörükbe tartoznak. Tehát lényegében olyan feladatot is ellátnak, amely a közbiztonságot is szigorítja, illetve lefedi, ellenőrzi. A magánbefektetők érdekeltek nyilván elsősorban, hogy saját tulajdonuk védésében egy őrző-védő szolgálat keretében vigyázzák tulajdonukat. Lényegében az üzletük csak ekkor működhet biztonságosan, és szolgáltatást is ekként tudnak biztonsággal nyújtani szolgáltatóik számára.
Azt hiszem, meg kell erősíteni a biztonsággal kapcsolatos őrzés fontosságát jogszabályi keretek között. Elvárják az állampolgárok, hogy figyelmet fordítson maga a parlament is ennek a feladatnak a rendezésére.
Néhány aggályom azonban a fegyveres őrség elrendelésével is van: ahol lőfegyverek vannak jelen, ott valós esélye van a komoly balesetnek, esetenkénti halálesetnek. Véleményem szerint a jól meghatározott és indokolt veszély fennállása nélkül ezt a kötelezettséget el kellene törölni. Egy ilyen előírás pénzügyi veszélyt is jelenthet a magánbefektető számára egy olyan esetben, amikor a fegyverek balesetet, esetleg halált okozhatnak. Ha az előírást továbbra is tartani kell, akkor mi úgy gondoljuk, hogy a magyar kormánynak kell felvállalnia minden felelősséget, amely kapcsolatba hozható a fegyverekkel vagy a fegyver tartásával.
Sok esetben a magánbefektető jobb helyzetben van a saját biztonsága megóvásával kapcsolatos őrzés szükségességének megítélésében, mialatt figyelembe veszi a jelenlegi közbiztonságot is. Az üzlet részletes és közvetlen megértése, veszélyeinek és lehetőségeinek felmérése fontos az őrzési előírások elemzése során. Pozsgai képviselő úr helyesen utalt arra, és helyesnek tartom magam is, hogy az ágazati jogszabályokban megfogalmazott, őrzéssel kapcsolatos viszonyokat egy jogszabályban kell helyesen megfogalmazni, és lehetőség szerint egységesíteni ezeknek a megtartását.
Az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából valóban kiemelt fontosságú - különösen műemlékvédelmi épületek vagy katasztrófaveszélyességű épületek, történelmi nevezetességű - épületek megőrzése. Pozsgai úr utalt arra, hogy nem minden az állam feladat- és hatáskörébe tartozik.
Álláspontom szerint az őrzéssel kapcsolatos minden feladatot elsődlegesen is az államnak kell finanszíroznia, és az államnak kell megteremtenie a működéséhez szükséges feltételeket.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Utalás van a jogi szabályozásban, a javaslatban arra, hogyan látja jól a kormány, hogyan látta volna jól ezeknek az őrzési feladatoknak egy jogszabályi keretek közé való ültetését. Ebből csak azt emelném ki, hogy ha jogszabályban kell valóban őrzési feladatot elrendelni, akkor a biztonsági őrség állományával kelljen végrehajtani, de nem a fegyveres biztonsággal. A hadsereget valóban nem lehet mindenhova odavinni, hogy őrizze a tulajdonvédelmet.
A fokozott biztonság fenntartására és finanszírozására vonatkozóan a vagyontárgy birtokosa is szóba került, hogy biztosítsa az ide vonatkozó úgymond anyagi szükségleteket. Álláspontom szerint a tevékenység folytatóját erkölcstelen is lenne kötelezni arra, hogy saját biztonságával kísérje az árut vasúton, közúton, vagy vigyázza ennek a lehetőségét raktáraiban.
Nagyon helyesnek tartom a törvényben azt, hogy a gyakori változásokra is tekintettel nem egy taxációs felsorolással, csupán keret jelleggel van szabályozva ebben a törvényben a biztonsági őrzéssel kapcsolatos feladat. Néhány aggály azonban megfogalmazódik még bennem, tudniillik utalás történik a biztonsági őrség parancsnokával kapcsolatosan. Úgy tartottam volna helyesnek, ha az őrség parancsnoka számára célszerű lenne követelményként legalább egy középiskolai érettségi vagy végzettség előírása, és ezt beépíteni a jogszabályok keretei közé.
A fegyveres biztonsági szolgálatra való alkalmasságot nyilvánvalóan körültekintően kell engedélyezni, és ennek alkalmasságát a biztonsági őrzés vagy őrség alatt fokozatosan ellenőrizni szükséges, annál is inkább, hogy ebből baleset ne történhessék.
A törvényjavaslatban az "igazolás" szó szerepel az eredményes vizsga bizonyítására. Tekintettel arra, hogy az "igazolás" szó nyelvtani értelmezésben többnyire okirati bizonyítást takar, a legsúlyosabb kényszerítő eszköz használatában való jártasságot pedig a vizsgán a gyakorlatban kell tanúsítani, célszerű lenne a tervezet 7. §-ának módosítása valami olyan megfogalmazással, hogy a lőfegyver használatához szükséges szakismeretből és gyakorlati jártasságból eredményvizsgát tesz az adott személy.
Helyesnek ítélem meg a formaruhával való elkülönítést a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek között is, másrészt az állampolgár is a felszólítást követően valószínűleg tudja, hogy kikkel beszél vagy ki szólította őt meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat lehetőséget teremt a települési önkormányzatok számára a közigazgatási területükön belüli mezei őrszolgálat létrehozására. Nem tudom osztani azt a nézetet, hogy a költségeket 50 százalékban a tulajdonosok viselik. A tulajdonosok, akik érdekeltek tulajdonuk őrzésében, adót és egyéb járulékot fizetnek be, tehát ebből következően úgy ítélem meg, hogy a magyar államnak kellene a mezőőri szolgálattal kapcsolatos működési feltételeket - beleértve az anyagiakat is - biztosítani.
Alkotmányossági szempontból is nehezen védhető az a tervezet alapján kialakuló jogi helyzet, mely szerint a 100 hektár feletti föld tulajdonosa a törvényben meghatározott intézkedési és kényszerítő eszköz használati jogosultságokkal rendelkező mezőőri szolgálatot működtethet, míg más tulajdonosok és a vagyonvédelmi vállalkozások fellépési lehetősége nem terjedhet túl a tulajdonosi jogosítványokon. Tovább növeli a szabályozási konstrukció aggályosságát, hogy a tervezet a magán mezei őrszolgálat megalakításának joga mellett nem tartalmazza a működés szakmai hatósági felügyeletére a megalakítást követő folyamatban működtetésre vonatkozó szabályokat.
(19.10)
Mindezek alapján megfontolásra javaslom a tervezet 16. § (2) és a 19. § (2) bekezdésének törlését. A javaslat 23. §-a ezen intézkedéseket csupán jogosultságként írja elő, amely az önkormányzati mezőőrség megalakítási költségeire vonatkozna. Valószínűsíthető, hogy a mezei őrszolgálatok többségét a települési önkormányzatok fogják valóban létrehozni, ezért a fenti intézkedési jogosultságukat a mezőőrök számára kötelezettségként kellene előírni. Ne a mezőőr döntse el, hogy a károsító cselekmény elkövetésében tetten ért személlyel szemben intézkedik-e vagy sem. Ezt a társadalmi érdek és a tevékenység közfeladat jellege indokolja.
Kérem szépen, még egy gondolatot hadd fogalmazzak meg a javaslat 23. § (3) bekezdésével kapcsolatosan. Szükséges lenne ezt az együttműködési kötelezettséget - amely a mezőőr és a rendőrség közötti kapcsolatot írja elő - valóban kiterjeszteni az erdészeti szakszemélyzetre. Aggály csupán abban van e tekintetben, hogyan fogja tartani a kapcsolatot, tudniillik magának a rendőrségnek sincs vidéki településeken megfelelő eszközellátottsága - gondolok a rádiótelefonra, gépkocsikra. Egyébként valóban helyesen szabályoz itt eljárásjogilag is a törvény minden - e társadalmi viszonyra, őrségi viszonyra vonatkozó - kapcsolatot. Azonban az én megítélésem az, hogy ez a gyakorlatban egészen másként fog alakulni. Azok a társadalmi viszonyok, amelyek ma a közbiztonság terén uralkodnak, kérem szépen, feltételezik az erőszakot. Márpedig egy mezőőrnek lehetősége sem lesz arra, hogy érdemben a saját testi épségét is védeni tudja, védeni a köz- vagy más magántulajdonát.
Úgy ítélem meg, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatosan a büntetőeljárást, a büntető törvénykönyv büntetési tételeit is át kellene vizsgálni, szigorítani kellene. Az állampolgárok tudatára is hatni kellene. Amennyiben az állampolgár az állam által előírt kötelezettségeket nem tartja tiszteletben, sokkal nagyobb szigorral kellene velük szemben eljárni, mert ha az egész őrzéssel kapcsolatos feladatokat nem támasztják alá a büntetőjogi jogszabályok, akkor a gyakorlatban úgy ítélem meg - bármilyen szép és hasznos is ez a törvény -, hogy nem úgy fog működni, mint ahogy a törvény céljában ez megfogalmazódott.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem