DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, második vagy harmadik alkalommal sikerül úgy felszólalnom, hogy az egyik napirendi pontnál én vagyok az utolsó, és a következőnél én vagyok az első felszólaló. Azt hiszem, mindig boldogítottuk is egymást ilyenkor alelnök asszonnyal. Bernáth képviselőtársammal is most követjük egymást, az előbb én voltam utána, most ő lesz énutánam.
Néhány gondolatot szeretnék elmondani önöknek az önkormányzatok társulásáról szóló törvény kapcsán. XII. Pius pápának tulajdonítják azt a megállapítást, hogy a községek a család mellett azok a helyek, ahol a legtöbb és szükséges emberi kapcsolat formálódik. Az önkormányzatoknak ezért arra kell törekedniük, hogy saját illetékességük körébe tartozzon minden olyan terület, ahol a polgárok maguk kívánják alakítani életterüket. A Szabad Demokraták Szövetsége ezért támogatta markánsan az 1990. évi LXV. törvényt, az Ötv.-t, amely éppen ezeket az elveket fogalmazta meg, széles felhatalmazást adva az önkormányzatoknak, a helyi társadalomnak, hogy saját életét szabályozhassa, maga határozhassa meg, hogy kötelező feladatait hogyan kívánja ellátni, és mely feladatok ellátására vállalkozik a kötelezően ellátottakon túl.
A másik oldalon viszont igaz az a megállapítás is, hogy ahol az önkormányzat képtelen a lakosság számára az alapvető szolgáltatások teljesítésére, ott az önkormányzatiság, az önállóság tartalmát veszíti. Márpedig be kell látnunk, a szűkös pénzügyi lehetőségek mellett - de ezen túl is - a társulások, a közös feladatellátás lehet az a forma, amely biztosítja az olcsóbb, szakszerűbb - én legszívesebben a "hatékonyabb" kifejezést használom - ellátást. A mai ember élettere már több településre terjed ki, ezért a feladatok ellátását is mindinkább térségek, társulások fogják ellátni. A bonyolultabb feladatok megoldásához, főleg a kisebb településeken, gyakran nemcsak az anyagiak hiányoznak. Sokszor nincs meg a kellően képzett, magasan kvalifikált, esetleg kellően szakosodott szakember sem. Az ügyek nehézségi foka független az előfordulási gyakoriságtól. A szakirodalom ezt elégtelen közigazgatási erőnek nevezi. Ezért szükséges a társulásokat törvényben is ösztönözni. Azt azonban, hogy szakmailag mely társulások kívánatosak, ágazati törvényekben lehet és kell szabályoznunk. Az ösztönzéshez a forrásokat viszont a mindenkori költségvetésnek kell biztosítania, hiszen jó, jó a törvényi biztatás, de nem árt ezt a biztatást pénzre váltani. A társulási törvény tehát egy kerettörvény, amelyet tartalommal más törvények és az önkormányzatok töltenek meg.
A fentiek miatt nem értek egyet a Fidesz vezérszónokának álláspontjával. Beszédében azt kifogásolta, hogy különböző ágazati törvényekben kerülnek megfogalmazásra az önkormányzatok működését érintő kérdések. Az önkormányzatok működésükről továbbra is teljesen szabadon döntenek. Azt azonban szerintem szakmai törvényekben helyes megfogalmazni, hogy mely társulások és milyen módon támogatandók plusz eszközökkel.
A társulások az elmúlt két évben nem terjedtek el kellő mértékben, ennek egyik fő okai a korábbi rossz tapasztalatok voltak éppen a kötelezően létrehozott közös tanácsok működése kapcsán. Ezért elkerülhetetlen volt a rosszul begombolt mellény kigombolása. Mivel ez a kigombolás megtörtént, azt hiszem, itt az ideje az újragombolás ösztönzésének. Milyen módon lehet ezt ösztönözni? A kényszertársulást csak mint elméleti lehetőséget említem, hiszen azt nemcsak az SZDSZ, hanem a többi párt is teljes egészében elveti. Az ösztönzés másik formája az anyagi ösztönzés. A forrásokat, mint említettem, a szakmai törvényekben kell meghatározni és a költségvetési törvényben kell biztosítani.
Itt szállnék vitába Boross Péter képviselő úrral, aki szerint tulajdonképpen felesleges a szerződés feltételeit és kellékeit törvényi formában szabályozni, ez kormánykeretben is megtörténhet. A kormány rendeletben csak törvényi felhatalmazás alapján szabályozhat. Bizonyos kötöttségeket a szerződéseknél tartalmaz ez a tervezet, de ezeket a kereteket az önkormányzatok önként vállalják. Bár bizonyos kérdéseket kétségtelenül szabályoz a tervezet, de az együttműködés egyéb formáit nem tiltja. Mindent szabad, amit törvény nem tilt.
A jelenleg működő társulások közül viszonylag elterjedt a hatósági igazgatási társulás. A kívánatosnál lényegesen kevesebb a körjegyzőség és az intézményirányító társulás. Ezeknek a formáknak a számát a mind több oldalról megjelenő plusz források és a tervezetben megfogalmazottak reményeink szerint növelni fogják. A körjegyzőségek száma a fokozottabb támogatás következtében már 1997-ben is növekedett. A hatósági igazgatási társulások száma is jelentősen növekedni fog például az építésügyi törvényben meghatározott új társulási forma miatt is. A bejáró normatíva jelentős emelése, vagy az iskolabusz-támogatás az intézményirányító társulások számát növeli majd.
A legnagyobb arányú növekedés meggyőződésem szerint az egyes közszolgáltatások közös biztosítására vagy meghatározott fejlesztési cél megvalósítására létrejött társulások esetében fog bekövetkezni, természetesen nemcsak ezen tervezet elfogadása következtében. Ehhez szintén pénzeszközök is kellenek. Igen fontosnak tartom azokat a pluszforrásokat, amelyeket például a címzett és céltámogatási törvény biztosít a társulásban megvalósuló folyékony- és szilárdhulladék-kezelési beruházásoknak. Társulásokra ösztönöznek a területfejlesztési törvény, a Foglalkoztatási Alap pályázata, a Phare-programok vagy a hamarosan megszülető országos és megyei területfejlesztési koncepciók is.
A társulástól való idegenkedést valószínűleg vissza lehet vezetni arra is, hogy a látszólag oly kötetlen modell még mindig túl kötött. Ezt oldja a törvény, amikor lehetővé teszi, hogy a társulás csak akkor önálló jogi személy, ha a szolgáltatás biztosítása igényli, hogy a társulás önállóan vállaljon kötelezettséget.
Fontos, hogy a tervezet 19. §-a szól az önkormányzatok és más társadalmi, gazdasági jogalanyok együttműködéséről is, amelyekről részletesebben az ágazati törvényekben lehet és kell rendelkezni, például a most tárgyalt nonprofittörvényben. De a korábbiak közül a közoktatási törvényt is említhetném.
A tervezetben talán a legkevésbé azt tartom fontosnak, hogy mintegy sorvezetőül szolgál az önkormányzatok számára az egyes társulási megállapodások megkötésénél. Ennél lényegesen fontosabb, hogy a szükséges együttműködés tartalmának megfelelően tipizálja az egyes társulási formákat, valamint a tartós együttműködés törvényi garanciáit fogalmazza meg.
Egyetértek azzal is, hogy a vitás kérdésekben elsősorban az érintettek által választott egyeztetőbizottság döntsön. Ez a választottbíróság intézményéhez hasonlóan tehermentesíti a bíróságokat és ezáltal felgyorsítja az ügyintézést. Torgyán doktor véleménye ezzel éppen ellentétes. A tervezet szerint a bíróságoknak csak akkor jut szerep, ha a felek az általuk választott egyeztetőbizottság álláspontjával nem értenek egyet. Az MDF részéről fogalmazódott meg az a kifogás, hogy felesleges önálló törvényt alkotni, a kérdést az Ötv.-ben szabályozni lehetett volna.
(20.00)
Azonban ez véleményem szerint megbontotta volna az Ötv. egységes szerkezetét.
Örülök, hogy a tervezethez - bár némi kritikával - alapvetően támogatóan szólt hozzá az MDNP és a Fidesz vezérszónoka.
Az MDF szónokainak néhány észrevételével már foglalkoztam, most Torgyán dr. észrevételeit szeretném vitatni. Ő - ellentétben például az MDF szónokaival - kevesli a tervezetet. Nagyon egyetértek azzal a megfogalmazásával, miszerint a modern, többpárti demokrácia alapja, hogy egy-egy önkormányzatnak úgy kellene működnie, mint egy kis köztársaságnak, és azt mindenféle eszközzel elő kellene segíteni. Nézzük akkor az eszközöket, amelyeket ehhez igénybe kíván venni! Meg szeretné határozni, hogy az ország különböző megyéiben és körzeteiben milyen irányú és mértékű közös feladatellátás lenne célszerű. Másként kell együttműködni keleten és nyugaton? Esetleg másként a kisgazda és megint másként a liberál-bolsevik megyékben és körzetekben? Korlátozni szeretné továbbá az új irányító testületek működési költségeit. Gondolom, azért, mert tehermentesíteni szeretné a helyi társadalmat, hogy saját maga ellenőrizze és határozza ezt meg. Ehelyett szerinte központilag helyes határozni arról, hol, ki, mennyit érdemel. Szabályozni kell ezen a területen az önkormányzatok kifizetésének jogcímeit, és megítélése szerint rendkívül fontos lenne, hogy végre rendet tegyünk az önkormányzatok területén is.
Aztán a kellő mértékű, a központból irányított rendcsinálás után egy-egy önkormányzat majd úgy fog működni, mint egy kis köztársaság. Ilyen rend szerint működtek korábban is az önkormányzatok - leánykori nevükön akkor még tanácsoknak hívták őket, a járási, megyei és központi első titkárok irányításával és legnagyobb megelégedésére. De így működött Magyarország is, demokratikus keretek között. Egy Moszkva nevű központból megmondták, hogy központilag mit tartanak kifizethetőnek, milyen irányú és mértékű közös feladatellátás a célszerű a különböző kis köztársaságok, a KGST tagállamai és a baráti fejlődők között. Szerintem a demokrácia éppen arról szól, hogy megadom a döntés jogát az egyes önkormányzatoknak, és természetesen a felelősséget is ők viselik a lakosságuk felé.
Ezután összefoglalnám a Szabad Demokraták Szövetsége és a magam nevében, hogy miért tartjuk fontosnak a társulási törvényt. A tervezet ismét kihangsúlyozza, hogy a társulások önkéntesek és szabadon választhatók. A törvény garanciákat ad a működés során arra, hogy a társulás tagjai az általuk elfogadott keretek között a függetlenségüket megőrizzék, és akaratukat érvényesíthessék. Jogi védettséget kap a bevitt és a működés során szerzett vagyon.
Végül ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy a tervezet keret jellegű, amelyet tartalommal - mint említettem - részben az önkormányzatok, részben az ágazati törvény kell hogy megtöltsenek.
Köszönöm figyelmüket.
