KŐSZEG FERENC

Teljes szövegű keresés

KŐSZEG FERENC
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Ezekkel a képviselők által benyújtott és az előterjesztő által támogatott javaslatokkal kapcsolatban kétféle probléma is adódik. Az egyik az, hogy olyan dolgokat, jogosultságokat, amelyek a nemzetközi egyezmények alapján jogosultságai a védelmet élvezőnek, kizárólag kormánydöntéstől függővé kíván tenni. A másik pedig az, hogy a megszövegezésben is vannak problematikus elemek. Különböző ellátásokról van szó. Azt gondolom, hogy az előterjesztés nagyon pontosan, helyesen fogalmazza meg, hogy a védelmet élvező menekült, menedékes, befogadott milyen alapvető ellátásokra jogosult, nevezetesen arra, hogy létfeltételeinek biztosításáról a közhatalomnak, az államhatalomnak, az államnak gondoskodnia kell. Ennek részleteit természetesen kormányrendeletek szabják meg, de az nem lehet kétséges, hogy minden védelmet élvező létfenntartásának minimumáról gondoskodnia kell az államnak.
Helyesen meghatározza az előterjesztés azt is, hogy ez addig jár a védelmet élvezőnek, ameddig a személyes jövedelme nem éri el azt a minimális jövedelmet, amely a létfenntartáshoz szükséges. Azt hiszem, hogy az öregségi nyugdíj minimumához köti az egy főre eső juttatásmennyiséget, illetve azt az egy főre eső jövedelmet, amelynek az elérése után már ez a közellátás nem illeti meg a védelmet élvezőt.
(20.40)
Szükséges és helyes ez, és kívánatos az, hogy ez így legyen, mert hiszen ha azt mondjuk, hogy védelmet nyújtunk embereknek, akiket faji, vallási, társadalmi, politikai okokból üldöznek, vagy akik nem küldhetők vissza hazájukba, mert ott kínzás, embertelen és megalázó bánásmód fenyegeti őket, akkor nem tehetjük meg azt, nem bánhatunk velük olyan embertelen módon, hogy nem ismerjük el a jogosultságukat bizonyos minimális ellátásra. Ehhez képest megjelent, és támogatást nyert egy olyan indítvány, amely mindezeket az ellátásokat kizárólag későbbi, majdan meghozandó kormánydöntéshez köti. Érték kritikák az előterjesztést korábban is amiatt, hogy csak nagyon keret jelleggel határozza meg a védelmet élvezőknek járó ellátásokat, de azért legalább keret jelleggel meghatározta. Ha ezek az indítványok a jelenlegi formájukban elfogadásra kerülnek, akkor ez a jogosultság is megszűnik, és ettől kezdve kizárólag majdani kormánydöntések és kormányrendeletek kérdése az, hogy milyen ellátásokra jogosultak a védelmet élvezők. Nem is beszélve arról, hogy a menekültek beilleszkedését is támogatni kell, hiszen a menekülteket úgy tekintjük, mint akik tartósan és az integráció lehetőségével és igényével érkeznek Magyarországra, és nyernek itt menekülti - tehát egy kiemelt védelmi - státuszt.
Ami a megfogalmazás jogi bizonytalanságait illeti, azt mondja az egyik módosító indítvány, hogy azok az egészségügyi ellátások járnak a védelmet élvezőnek - befogadottnak, menedékesnek, menekültnek -, amelyek állampolgári jogon járnak a magyar állampolgároknak. Megérdeklődtem ezzel foglalkozó jogászoktól, és mindenki egyértelműen azt mondta, hogy 1993 óta nem ismeri a magyar jog az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátásokat, nincsenek állampolgári jogon járó egészségügyi ellátások; biztosítási alapon járó egészségügyi ellátások vannak. Más kérdés az, hogy annak, aki nem rendelkezik biztosítási jogviszonnyal, és rászorult az egészségügyi ellátásra, annak valamilyen módon - az önkormányzatok révén vagy egyéb módon - a társadalombiztosítás megadja az egészségügyi ellátást. Tehát az igaz, hogy Magyarországon senki nem marad ellátatlanul azért, mert nincs társadalombiztosítási jogviszonya. De ez nem egy állampolgári jogon járó juttatás, hanem valami más.
Tehát jogos az, ha a törvény azt mondja ki - a menedékjogról szóló törvény -, hogy a magyar állampolgárokhoz hasonlóan jár az egészségügyi ellátás a védelmet élvező külföldieknek, és ebben az értelemben a módosító indítvány pozitív és fontos dolgot fogalmaz meg. Csak a támogatás előtt meg kellett volna gondolniuk a jogtudóknak, hogy helyes-e, ha benne marad egy támogatott módosító indítványban olyan kitétel, amelyet a jog nem ismer.
Ugyanilyen probléma van az ehhez kapcsolódó másik módosítással, amelyik azt mondja, hogy a sürgősségi ellátás - tehát magyarán körülbelül az elsősegély, beleértve a fogászati ellátást - térítésmentesen jár a befogadottnak. Itt megint azt a tendenciát lehet érzékelni, hogy a törvény meg kívánja különböztetni a befogadottat a más módon, tehát menekültként vagy menedékesként védelmet élvezőtől. Csak a dolognak azért nincs értelme, mert a sürgősségi ellátás az ég egy világon mindenkinek térítésmentesen jár. Ha Soros Györgynek megfájdul a foga, akkor bemehet az ügyeletre, és ki fogják neki húzni, és nem kérnek tőle sem egy fillért sem. Más kérdés, hogy ha ő kíván, akkor természetesen jogában áll, hogy fizessen. De nem kell az elsősegélyért, a sürgősségi fájdalomenyhítő vagy életmentő, betegséget megelőző - olyan értelemben, hogy a betegség súlyosbodását megelőző - eljárásért fizetni. Ez megint egy olyan fordulata a törvénynek, amely jó arra, hogy kioktassa a befogadottat arra, hogy mégsem olyan rangú védelmet élvez, mint a többi, de nem jó egyébként semmire.
Lehet, hogy tévedésben vagyok, hogy a 31. §-hoz kapcsolódó módosító indítvány most ebben a szakaszban van-e, vagy pedig esetleg lemaradt. Azt hiszem, ez a 40-es körüli. Ez most ebben a szakaszban van, ugye?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem