DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Évek óta együtt füstölgünk a nemdohányzók védelmében. Úgy gondolom, el kellene azonban jutnunk odáig, hogy a dohányzással összefüggő egészségnevelő tevékenység és a megelőzés ne csak egyetlen naphoz, a mai dohányzásellenes világnaphoz kapcsolódjon. Erre tettünk erőfeszítést akkor, amikor a kormány benyújtotta az ön által is említett, a nemdohányzók védelméről szóló törvénytervezetet az Országgyűléshez, amelynek vitáját kiemelten fontosnak tartom, még akkor is, ha egyéb rendkívül nagy horderejű törvényeket is tárgyal egyidejűleg a Ház. E javaslat célja nem titkoltan az, hogy a jó szó és a figyelemfelhívás mellett a tisztelt Ház is járjon elöl egyfajta jó példával... (Hegyi Gyula tapsol.), és az állam is aktívan vegyen részt az emberek mindennapi szokásainak befolyásolásában.
Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, azt is látnunk kell, hogy a legjobb törvényeket is hiába fogadjuk el, ha azok társadalmi beágyazottsága csekély marad, ha a kisebb és nagyobb közösségek nem érzik magukénak ezeket a programokat. Ezért arra számítunk, hogy azok a kezdeményezések, amelyek ebben a témakörben az elmúlt időszakban elindultak, és az egészségfejlesztésre szánt összegekből is támogatásban részesültek, a világnaptól függetlenül is működnek, és elérhetik a céljukat.
Természetesen az is szükséges, tisztelt képviselőtársaim, hogy e világnap gondolatvilága máskor is eszünkbe jusson, és az is szükséges, hogy rövid távú érdekek miatt ne áldozzuk fel a lakosság egészségét az adott esetben, amikor, mondjuk, az emberi környezetre, az egészségre ártalmas technológiák és a gazdasági tevékenység érvényesítése van napirenden, és ugyanilyen füstölgéssel, illetőleg adott esetben megfelelő szavazatokkal döntsünk az egészségesebb megoldások mellett, még akkor is, ha ez adott esetben azonnali bevételt nem jelent.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A mai napon sok olyan akcióval, programmal találkozhatunk, amelyek az ön által mondottak jelentőségére hívják fel a figyelmet. Remélem, hogy ez a két felszólalás is eljut azokhoz, akiket meg kellene győznünk, hiszen úgy gondolom, ebben a kérdésben ön és én azonos álláspontot képviselünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem