POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! A tegnapi sikeres NATO-népszavazáson a polgárok hitet tettek a biztonság, a jövő és a polgári demokrácia mellett. Bátran kijelenthetjük, hogy vasárnap a választók a jövő század első fontos döntését hozták meg, amikor elsöprő többséggel igent mondtak hazánk NATO-csatlakozására. A több mint 85 százaléknyi igen szavazat tanúbizonyság arra, hogy a polgárok felmérték és megértették, hogy szavazatuk valóban közvetlenül az ország jövőjét, közös jövőnket, gyermekeink jövőjét befolyásolja. A NATO ugyanis nem más, mint az Egyesült Államok és az európai polgári demokráciák védelmi szövetsége; egy olyan kölcsönös előnyökön nyugvó érdekszövetség, amely politikai hitvallása szerint a polgári értékek, a demokrácia, a törvényesség, a jogállamiság, az emberi jogok, a szabadság és a jólét védelmére szerveződött. Magyarország polgárai világosan és egyértelműen kinyilvánították, hogy országunk tagja kíván lenni ennek a szövetségnek.
A népszavazás eredménye nem a kormány, nem az egyes pártok sikere, hanem a polgároké, és azé a rendszerváltó folyamaté, amely a szovjet csapatok kivonásával, a szocialista világrend összeomlásával vette kezdetét. A népszavazás meggyőző eredménye rácáfolt azokra, akik nemrégiben még nem tekintették elég felnőttnek és érettnek a polgárokat arra, hogy egy ilyen fontos kérdésben ügydöntő és ne csupán véleményformáló módon szavazzanak. De ez az eredmény garancia arra is, hogy a nemmel szavazóknak sem kell vesztesnek érezniük magukat, hiszen hazánk NATO-csatlakozása az ő biztonságukat is szavatolja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekben az örömteljes órákban sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a népszavazási kampány tanulságait összegezni kell, mert sok olyan eseménynek is tanúi voltunk, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a parlament ma a mulasztásos törvénysértés állapotában van a földkérdésre vonatkozó népszavazási kezdeményezés során. (Moraj a bal oldalon.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A NATO-csatlakozás számunkra nem ajándék, nem jutalom és a legkevésbé sem valamiféle megszolgálandó alamizsna. A NATO sokkal inkább érdek, hazánknak, a csatlakozásra váró országoknak és a nyugati világnak közös érdeke. Ez a biztonságpolitikai érdekközösség azonban a polgárok számára akkor lesz még kézzelfoghatóbb, ha a csatlakozás eredményei hazánk gazdasági felemelkedésében is kifejeződnek majd. A NATO számunkra nem elsősorban valaminek a betetőzése vagy befejezése, sokkal inkább valaminek a kezdete. Ugyanis nemcsak arról szól, hogy milyen lesz a XXI. század magyar biztonságpolitikája, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen lesz a jövő Magyarországa, hogy milyen feltételek között erősödhet meg végre a magyar társadalom polgárosodása.
Az elkövetkező napokban nyilván sok politikus kap majd üdvözletet, gratulációt stratégiai szövetségeseinktől, partnereinktől. A világ vezető politikusainak elismerő szavai azonban nem a politikusokat, hanem az ország polgárait illetik. Ma sokaknak kell köszönetet mondanunk; köztük azoknak, akik 1956-ban először fogalmazták meg nyíltan, hogy Magyarországnak ki kell szakadnia az orosz gyámság alól. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik az üldöztetést, az emigrációt vállalva évtizedeken át ébren tartották ezt a gondolatot. Köszönetet azoknak, akik ragaszkodtak a szülőföldjükhöz, itt maradtak, újjáépítették az országot, felnevelték gyermekeiket, éltek, ahogy tudtak. Köszönetet azoknak a polgártársainknak, akik szakmai, politikai és egyházi közösségeikben végzett munkájukkal lehetővé tették, hogy az új demokratikus állam kormánya kiléphessen a Varsói Szerződésből és elkezdhesse a csatlakozást megelőző tárgyalásokat.
Külön köszönettel tartozunk szüleinknek és nagyszüleink nemzedékének, akik a legnehezebb időkben, a diktatúrák árnyékában is megőrizték és továbbadták azt a méltóságot és csöndes hitet, ami nélkül elképzelhetetlen a jövő polgárosodása. Köszönettel tartozunk annak a sok százezer fiatalnak, akik nélkül nem születhetett volna meg ez a nem remélt eredmény, és akik megértették, hogy érdemes élniük jogaikkal, mert szavazatukkal közvetlenül szólhatnak bele sorsukba, közös sorsunk alakításába.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem