POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott országgyűlési eseti bizottság munkájáról, az ő jelentéséről, illetve az általa készített határozati javaslatról van szó.
Először is örömteli dolog az, hogy egy eseti bizottság munkája eredményes és hogy jelentéssel zárul; ez nem általános sajnálatos módon, ez önmagában jó. Tiszteletet érdemel az a hangulat, az a szellem, ami a bizottság munkáját jellemezte, hogy nem ellenzék és kormánypárt választóvonal volt a meghatározó és uralkodó a bizottság munkájában, hanem valóban egy drámai gond megoldásának a keresése hatotta át a munkát.
(10.20)
Tiszteletre méltó az, amilyen alapossággal, amilyen részletességgel feltérképezték a magyarországi droghelyzetet, diagnózist készítettek, és azt gondolom, a legtöbb javaslattal, bár az adminisztratív részletek szempontjából van vita még adott esetben egyes pártok képviselői között is, de az iránnyal, az itt javasolt irányokkal mi is egyetértünk. Azonban itt mégsem csak egy jelentésről, nemcsak egy bizottságról van szó, hanem arról, hogy a magyar parlamentben most nyílik először mód érdemben komolyan és alaposan beszélni a kábítószer problémájáról, társadalmi problémájáról. Nyilvánvalóan ezer órát lehetne meditálni, moralizálni erről a kérdésről, de nem árt azért néhány alapvető mondatot kimondani.
A kábítószer problémája, a kábítószer ügye jól mutatja, hogy ez is egy olyan kérdés, amely a tudásunk, a technikai felkészültségünk, az értelmünk, az érzelmeink, az erkölcseink, a morálunk fölé kerekedett, és legyűrt minket, minket embereket. Az életünkben adódó nehéz helyzetekben a megoldás helyett menekülést és pótszert, kábítószert keresünk. Ez lehet nyilván a cigaretta, lehet egy rossz szokás, lehet az alkohol, lehetnek ezek az itt felsorolt, büntetőjogi kategória alá eső pótszerek, kábítószerek.
A kultúrák hagyományosan, évszázadok, évezredek óta megtanították a kultúrák folyamatában élő embereket, hogy hogyan kezeljék, hogyan éljenek együtt a saját kultúrájukban élő kábítószerekkel. Ma már ez nem igaz, a dohányzásra sem, ma már ez nem igaz az alkoholhasználatra sem, hiszen olyan kirívó példákat látunk, amelyekről más esetben itt szó volt. És különösen nem igaz ez Magyarországon a kábítószerre, illetve nem csak Magyarországon, Európában, Észak-Amerikában sem, hiszen ezek kriminalizálódtak, a bűnözéshez kötöttek, kötődtek.
Az érzelmileg kiszolgáltatott fiatalokra úgy tekintenek a kábítószer termelői, a kábítószer kereskedői, mint kereskedelmi szempontból értékes felvevőpiacra, és ez az, ami elfogadhatatlanná teszi a világon mindenütt ezt az aspektust.
Védekezni kell tehát a kábítószerrel szemben, a kábítószerrel kereskedő visszaélőkkel szemben, a lehető legerőteljesebb védekezést kell kiépíteni, ami egy jogállamban lehetséges. És segíteni kell, adott esetben elrettenteni kell azokat a pótszerkereső fiatalokat, akik ehhez nyúlnak. De leginkább valódi segítséget, érzelmi és gyakorlati segítséget kell nekik nyújtani, iskolát, munkahelyet, közösséget, hitet, célt kellene vagy kell nyújtani az életben ezeknek a fiataloknak.
Nem foglalkoztunk, nem foglalkozunk itt a dohánnyal, az alkohollal, a hétköznapi pótszereinkkel. Ha megnézzük a bizottság jelentését és határozatát, akkor azt látjuk, hogy a szegények drogja, a szipu, a szerves oldószerek még mindig nagyon jelentős problémát jelentenek Magyarországon, bár visszaszorulóban vannak. Ennek a társadalmi mértékét, hatását a szegények, a fiatalok körében kevésbé övezi közfigyelem, mint a klasszikus kábítószereket, az opiátszármazékokat. Azt is látjuk, hogy ez is növekszik, tehát az úgynevezett klasszikus kábítószerek mennyisége, hozzáférhetősége is nő, és ami a legszomorúbb - többen megfogalmazták itt -, hogy egyre fiatalabb korban éri el a fiatalokat.
De ami az igazán drámai változást, ami egy földcsuszamlásszerű változást hozott az elmúlt években, évtizedben, az az amfetaminszármazékok megjelenése, a sokat emlegetett Speed, a diszkódrogok, és így tovább. Ez az, ami testközelbe hozza minden gyerek számára, minden szülő számára a kábítószer problémáját. Nincs ma olyan magyar polgár, aki ezt a tévéadást, -közvetítést nézi, aki ebben a teremben ül, akit ne fenyegetne az a veszély, hogy a gyerekét, az unokáját holnap, holnapután, ma este vagy hétvégén, szombat este megkínálják egy ilyen alig 500 vagy 800 forintba kerülő tablettával. Tehát itt van, a nyakunkon van, és mi felkészületlenek vagyunk erre a problémára érzelmileg, emberileg, még a jogi szabályozás tekintetében is. Ez az, amire nem készültünk, és ez az, ami elsodorhatja mindazt, amit eddig felépítettünk a kábítószer elleni küzdelem kapcsán.
Az idő rövidsége miatt nézzük a legfontosabb kulcsproblémákat! Mire kell törekednünk itt, a számos szereplő közepette? Hiszen mindenki fontosnak tartja a kábítószer elleni küzdelmet, mindenki úgy gondolja, hogy tarthatatlan az a kiszolgáltatottság, amibe a gyermekeink vagy a fiataljaink kerültek. Ennek érdekében közpénzt, költségvetési pénzt, adóforintokat kell felhasználni - joggal kérhetik ezt - arra, hogy ellenálljunk ennek, hogy a védelmünket, a segítségnyújtást ki tudjuk alakítani. És itt bizony igaza van annak, aki megfogalmazza: maga a szakma megosztott, maga a szakma éli át a mindennapjaiban azt, hogy a működéséhez szükséges forrásokkal nem rendelkezik, hogy szűkösek, megalázó módon szűkösek azok a források, amelyekből akár a prevenciónak, a megelőzésnek, akár az egészségügynek, a gyógyításnak, akár az ártalomenyhítésnek dolgoznia kellene. Mindegyik - ezt a rossz politikai kifejezést használva - nyomul a közpénzek megszerzése érdekében, és felborítja azt az egyensúlyt, amire viszont nekünk itt, ebben a Házban törekednünk kell, mert a kábítószer visszaszorítása csak akkor lehetséges, ha ezt a kényes egyensúlyt az érintett területek között meg tudjuk őrizni.
(A jegyzői széket dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
Azt tartom mind a jelentés, mind pedig az országgyűlési határozati javaslat legfontosabb üzenetének, egyensúlyt kell alkotnia a drog megelőzésével foglalkozó hivataloknak, döntéshozóknak a megelőzés, a kínálatcsökkentés, a keresletcsökkentés, az ártalomenyhítés területei között. Ez az egyensúly ma nincs meg. Ez az egyensúly megbomlott, mert - sok ok miatt - ma a kínálatcsökkentés túlsúlya jellemzi a kábítószer elleni küzdelmet.
Nagyon drága mulatság a megelőzés az oktatási rendszeren, a tanárképzésen, a tanártovábbképzésen keresztül, hiszen tömegekről, több százezer diákról és több tízezer pedagógus kiképzéséről van szó, ez a legdrágább. Sokkal "egyszerűbb" röntgengépet felállítani a határon vagy néhány drogkereső kutyát kiképezni, látványosabb eredményeket tudunk elérni, de biztos vagyok benne, hogy hosszú távon ezt a drágább megoldást, a megelőzést az oktatási rendszeren keresztüli vagy akár a laktanyákban - a fiatalokat ott lehet még tömegében elérni - történő felvilágosítás szolgálja. Nyilván én is elfogult vagyok mint oktatási szakember, és azért tartom ezt a legfontosabbnak. Nem az a cél tehát, hogy egy-egy szakmai lobby nyomásának - legyen az akár az oktatás, akár az egészségügy vagy akár az ártalomenyhítésben részt vevő civil szervezetek képviselete - eleget tegyenek önök, hanem az, hogy azt a kívánatos egyensúlyt, ami ma nincs meg, ami ma hiányzik, megteremtsék.
Ez az, amiben csődöt mondott az itt sokat emlegetett KTB, ez a tárcaközi bizottság, amely nem volt képes ezt megtenni. A bizottság jelentése is, ülései is vizsgálták, hogy miért. Alapvetően azért, mert nem voltak meg az eszközei annak érdekében, hogy azt a kényes és nehéz feladatot, amit a koordináció jelent ezen a szerteágazó területen, el tudja végezni. Ezért - érezve az erkölcsi, morális felelősséget - maga látott hozzá a munka elvégzéséhez, maga látott hozzá tanfolyamok szervezéséhez, könyvek megjelentetéséhez, multiplikátorok kiképzéséhez, noha nem ez volt a feladata. Az alapvető feladata az volt, hogy nekünk, a parlamenti képviselőknek, a kormány hivatalnokainak mondja meg, mi a teendő, hogy ne elvégezze, hanem elvégeztesse ezt a feladatot, mert az elvégzéshez nem volt meg - és ma sincs meg - a kellő ereje, a kellő forrása, a személyi háttere. Érthető, emberileg teljesen megérthető, de nem elfogadható az, hogy látva a maga tehetetlenségét a mozgatásban, a hivatalnokok útvesztőiben, maga kezdte el - kilátástalanul látva ugyan hozzá - ezt a feladatot elvégezni. Ezért tehát ezen változtatni kell.
Mi támogatjuk azt, hogy radikálisan újra kell gondolni ennek a koordinációnak az irányát. Érthetőek azok a megfontolások, amelyeket Csehák Judit felvetett, hogy nem érzik-e majd felmentve magukat a tárcák a cselekvés kényszere alól de azt is látni kell, hogy az a fajta puha koordináció, amit a KTB eddigi működésének 6 éve alatt folytatott, nem hozta meg az eredményt, ezért erőteljesebb eszközöket, magasabb rangot, magasabb presztízst kell biztosítani ennek a koordinatív szereppel felruházott testületnek. Ezért mi támogatjuk azt, hogy ez a Miniszterelnöki Hivatal keretében történjen és egy kormánybiztosi felhatalmazással erősítsük meg ennek a koordinációnak a legitimitását.
(10.30)
Támogatjuk azt is, hogy az eseti bizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel ennek a parlamenti ciklusnak a végéig. Mert igaz persze, hogy meg lehetne ezt jelölni egy főbizottság egyik feladataként, de tapasztalatunk azt mutatja, hogy a bizottságok számos területtel foglalkoznak, eléggé túlterheltek, és ezek az ajándékba kapott, függelékként hozzájuk biggyesztett, mégoly fontos feladatok is hátrasorolódnak, mert a bizottságok működésének van egy menetrendje, egy kényszerű rendje. Ezért azt gondolom, hogy ha a drog- vagy kábítószer-fogyasztás visszaszorítása fontos a parlamentnek, akkor tartsa fönn ennek az eseti bizottságnak a működését; az eddigi működés tapasztalatai ugyanis jók, pozitívak. Nem tett keresztbe egyetlenegy főbizottság munkájának sem, nem vont el kompetenciát egyiktől sem, viszont a kérdést alaposan körüljárta és használható, kézzelfogható javaslatokat tett le az asztalra.
Melyeket tartom én - a Fidesz nevében - ezek közül a javaslatok közül a legfontosabbnak? Az egyik, hogy végre-valahára fogalmazódjék meg az a sokat emlegetett nemzeti kábítószer-megelőzési stratégia, aminek a megalkotásáért '91-ben létrejött az akkori KTB. Szégyen, és elfogadhatatlan, hogy mind a mai napig nincs meg ez az igazodó pont, ez a stratégiai irány. Támogatjuk, hogy egy új koordinációs szervezet jöjjön létre - kormánybiztos megnevezésével. Fontosnak tartjuk, hogy a Btk. módosítására minél hamarabb - lehetőség szerint még ebben a parlamenti ciklusban - sor kerüljön, a drogbefolyásoltság alatti járművezetői jogosultság szabályozását újragondolandónak tartjuk, a sokat emlegetett "csekély" és "jelentős mennyiség" fogalmak feloldására mi magunk is javaslatot tettünk már ezelőtt egy évvel.
Kívánatosnak tartjuk, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a drogambulanciák felállítására és finanszírozására egyértelmű választ és egyértelmű irányt mutasson, hosszú távon ne eseti, aktuális döntésekkel jussunk túl a kisebb, keletkező pénzügyi lyukak befoltozásán. Fontosnak tartjuk - éppen az előbb említett okok miatt, mert a földcsuszamlás, a drámai változás a diszkódrogok, az amfetaminszármazékok esetén következett be -, hogy alakítsuk ki azt a jogi szabályozást, amely a szórakozóhelyek tulajdonosait is igen keményen sújthatja, ha az adott szórakozóhelyen ilyen drogokat árulnak.
A legutóbbi hetek példája - Funk Sándor doktor úr példája - jól mutatja, mennyire szükséges és elmulaszthatatlan a drogbetegek gyógyítása szakmai protokolljának végleges kialakítása, ennek a szabályozása. Az én szememben a legdrágább és a legelőremutatóbb a prevenciós szakemberek képzése; legyen szó az egészségügyről, az oktatásról, a rendőrségről vagy az igazságszolgáltatási intézményekről, és ez az, ahol ennek a területnek a legnagyobb adóssággal tartozik ma a közszféra.
A nemzeti alaptantervet valóban újra kell gondolni, adott esetben módosítani kell a kábítószer-megelőzéssel foglalkozó programok áttekintése után. Elfogadhatatlan és helytelen, hogy ez a téma ma nem került be kötelező jelleggel, csak szabadon választott jelleggel a nemzeti alaptantervbe. De nemcsak a tantervi szabályozás szintje ez, hogy az oktatásban szerepet kapjon a drogmegelőzés, hanem a pedagógusképzésben és a pedagógus-továbbképzésben is szerepet kell kapnia. Valóban igaza van Dobos Krisztinának, amikor azt mondja, hogy ebben az évben közel 4 milliárd forintot költöttünk pedagógus-továbbképzésre mindenféle tartalmi megfontolás nélkül, minőségbiztosítás, akkreditáció nélkül, és ennek köszönhető az, hogy ez a fontos kérdés gyakorlatilag alig vagy csak elhanyagolható súllyal jelent meg a pedagógusok továbbképzésében. Hangsúlyozni kell, hogy itt elméleti és gyakorlati továbbképzésre egyaránt szükségük van az oktatásban már ma részt vevő szakembereknek.
Köszönöm a figyelmüket. Ezek voltak a legfontosabb állításaink az amúgy általunk támogatott, általános vitára alkalmasnak ítélt jelentéssel és határozati javaslattal kapcsolatban. Köszönöm. (Taps.)
(A jegyzői széket Szili Sándor foglalja el.)
