DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. A 204. pont alatt egy új 244. §-sal javaslom kiegészíteni a törvényjavaslat szövegét, amely arról szólna, hogy a betegek jogainak érvényesítését szolgáló intézmények működéséről, eljárásrendjéről, valamint a panaszjog gyakorlásáról külön törvény rendelkezik.
Tisztelt Ház! Azért terjesztettem elő ezt a módosító indítványt, mert például a törvényjavaslat 29. § (3) bekezdésében egy olyan passzust találnak, amely azt mondja, hogy a panaszjog gyakorlásának részletes szabályait az egészségügyi szolgáltató belső szabályzatban rögzíti. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat nem dolgozza ki az eljárás szabályait, nem tudható meg, hogy kinek kell a panaszt benyújtani, milyen testület vizsgálja meg a panaszt, kötelesek-e meghallgatni a beteget, a panasz írásbeliséghez van kötve vagy nem, és sorolhatnám a nyitott kérdéseket. Ezért nyilvánvaló, hogy szükséges valamiféle további szabályozás.
Az a kérdés, hogy ezeket a részletes szabályokat rá lehet-e hagyni az intézmény belső szabályzatára vagy sem. Az én álláspontom szerint a szintjét illetően nem tűnik megnyugtató garanciának az, ha ezt az intézmény belső szabályzatára hagyja a törvényalkotó. Bár az is lehet, hogy nem külön törvényben kellene ezt rendezni, hanem elég lenne rendeleti szinten is. Az viszont biztos, hogy a belső szabályzat alacsony szintűnek tűnik, és ezért terjesztettem elő a módosító indítványt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem