T. ASZTALOS ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

T. ASZTALOS ILDIKÓ
T. ASZTALOS ILDIKÓ ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Mint ahogy az előzőekben mondtam, a vételár nem titkos, és fontos is hangsúlyozni, hogy ez a részvénycsomag, amelyet elidegenített az ÁPV Rt., 23,44 százalékos részvénycsomag volt. Ennek az árfolyama nyilván nem hasonlítható össze azzal a részvénycsomaggal, amelyet eredendően adott el az ÁPV Rt. a Duna Menti Erőmű Rt.-től, hiszen ott olyan értékeket is képviseltek, amelyben a menedzsmentjogokat és a többségi opciót is biztosították. Ez esetben nyilván erről nem volt szó.
Mint ahogy említettem, az MVM Rt.-t kormányhatározat kötelezi arra, hogy a tulajdonában lévő részeket értékesítse, és nyilván a '98 december végi határidő közeledtével ezeknek a részeknek az értéke csökkenni fog.
Természetesen az erőmű-privatizációkhoz kapcsolódó hatástanulmányokat az ÁPV Rt. végezteti, és ezzel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a Csiha miniszter asszony által elmondottak jelenleg is érvényben vannak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem